A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Horváth Zita: Egy borsodi mezőváros, Sajószentpéter konfliktusai földesurával az úrbérrendezés idején

Régi időktől fogva a mészárszékből bizonyos porció a város bíráit illette meg, a földesúr ettől is megfosztotta a várost. A mészárszéket a mészáros eddig 60 forintért bérelte, de a praefectus 100 forintra emelte a bérleti összeget, ezt a mészáros nem fogadta el és nem vágott húst. Mivel azonban a katonáknak hús kellett, ezért a város kénytelen volt 100 forintért maga felvállalni a mészárszéket addig, amíg nem találnak mészárost. Arra kérték a praefectust, hogy addig ő is az aktuális mészárossal vágasson húst, amit a praefectus el is fogadott, de nem teljesítette. Ezért a város arra kényszerült, - mivel a katonaság követelte a húst - hogy 60 forintért visszaadja a mészárszéket a korábbi mészárosnak, a különbözetet a város fizette meg a praefectusnak. A szomszédos Kisfalud pusztát a város árendálta a földesúrtól, de 1771 -ben a praefectus a rétet elvette, holott a pusztából a legtöbb hasznuk a rét volt. A rét elvétele után is a teljes árendát kellett fizetni a pusztáért. A város kocsmáját, amely mind privilegizált városnak, tömlöce is egyben, valamint „az militáris orális és equilis portioknak'

9 is conservatóriuma

2

0 egyben", az uraság elvette, holott kocsmát mindig is tartottak és érte árendát nem fizettek, és az uraság sehol sem árult a városban bort mindaddig, amíg Nagy Mátyás ispán rávette a várost, hogy országos vásárokon néhány hordó bort az uraság számára áruitassanak. A kocsmát, a mészárszéket, a városon kívül lévő vendégfogadót a város saját költségén építette, soha egy krajcárt ezért nem kaptak. Azt kérték a lakók, hogy a kocsma használatánál maradhassanak, amely tanácsháznak is így megmaradhat, „ama két épületnek az ára pedig megfizetőgyön". Két évig a pálinkaházat a város árendában bírta, 1772-ben, annak ellenére, hogy a bérleti díj első felét ki is fizették, a praefectus elvette tőlük és egy zsidó bérlőnek adta. A fent felsorolt panaszokat a város benyújtotta a vármegyéhez. A vármegye elrendelte az ügy kivizsgálását, deputációt rendelt el. A vármegye emberei ki is mentek a városba, de a földesúr, vagy bárki a képviseletében, nem jelent meg: „s azon deputáció ez miatt maga kötelességének eleget nem tehetvén, mai napig is csak így vagyunk."

2

1 Ezért fordultak a királyi tanácsoshoz. 1772. szeptember 26-án, Sajószentpéteren a vármegye megbízásából Almásy József alispán és a város részéről tanúk jelentek meg az ügy újbóli kivizsgálására. A tanúk voltak: idősebb Somossy Sámuel (kb. 42 éves); alacskai nemes Szűcs Márton (kb. 65 éves); bábonyi nemes Dobay Mihály (kb. 70 éves); Szabó János Kápolnáról (kb. 64 éves); nemes Vattay Mihály (kb. 60 éves); Nagy János Ecsegről (kb. 48 éves); parasznyai Bónis András (kb. 59 éves); Korcsmáros Anna lászlófalvai Csontos János özvegye (kb. 70 éves); Lakatos István Radistyánról (kb. 60 éves). A tanúk egybehangzóan vallottak a feltett kérdésekre. Úgy emlékeznek, hogy Szirmay uraság és más kurialista földesurak nem tartottak a városban kocsmát az országos vásárokon kívül. Sört, bort, pálinkát csak a város áruitatott az urbárium bejöveteléig, amikor a város által építtetett alsó kocsmát a földesúr elvette. Néhány tanú emlékezik, hogy a szántóföldeken a város adott szabadságot a kocsma tartására. Úgy tudják, hogy a szőlőhegyeken lévő pincék után soha nem fizettek taxát korábban, csak az urbárium után. Azt vallották, hogy soha a szántóföldek után a földesúrnak dézsmát nem adtak, azonban 1772-ben a földesúr praefectusa, Dobay Sándor beszedte a kilencedet. A szőlőhegyek után tizedet adtak. Biztosan nem tudják, de hallották, hogy a 19 katona- cs lótartásra vonatkozó adó. 20 megőrzése, fenntartása. 21 B.-A.-Z. m. Lt. Sajószcntpcter jegyzökönyve, V. 198. 24. kötet. 46. 277