A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Gyulai Éva: Árpád-házi Szent Erzsébet és Sziléziai Szent Hedvig kultusza a késő középkori Szepességben

meghalt, nem érhette meg az érett kort. Találkozásukról nem tud az utókor, Erzsébet Apolda-féle vitája azonban megemlíti Andechsi Hedvig nővérét, a kitzingeni kolostor apátnőjét, másik nagynénjét. 0 az, aki a frissen megözvegyült Erzsébetet nagybátyja, a bambergi püspök elé viszi. A főpap azonban, aki kezdetben újra férjhez akarja adni unokahúgát, s ezért pottensteini várába viteti, kivételes szerepet játszik a thüringiai fejedelem Itáliából visszatért hamvainak tiszteletében, s végül még Erzsébet rokonaival is tárgyal az özvegy jogait megvédendő. Szent Hedvig családjában elevenen élt Szent Erzsébet kultusza, amit a kora újkori jezsuita hagyomány alapján Hevenesi Gábor jezsuita szerzetes is megörökített a magyar szentek életéről először 1692-ben megjelent müvében. Amikor Hedvig szent életű lánya, Gertrúd trebnitzi apátnő (aki Szent Erzsébet lányához, Gertrúd altenbergi főnöknőhöz hasonlóan a Magyarországon meggyilkolt Gertrúd királyné nevét viselte, az előkelő frank családból származó Szent Gertrúd apátnőre emlékezve) halálához közeledett, a kolostor kincsei közül magához vette azt a fátylat (capitis velum), amelyet még anyja, Szent Hedvig örökölt Szent Erzsébettől, aki egykor maga is viselte, hogy emlékeztesse a két szent kivételes erényeire, Erzsébetnek főként mély alázatosságára, Hedvignek pedig szigorú, aszketikus életvitelére, illetve mindkettőjüknek a nélkülözők iránti jótéteményeire. Példájukhoz ő maga is méltó akart lenni, s a világi életből távozva velük kívánt a mennyben örökre egyesülni.

70 A Hevenesi által idézett hagyomány már Szent Hedvig nagyobb legendájában feltűnik, Gertrúd trebnitzi apátnő anyja halála után kicseréltette a halott fátylát egy másikkal, mert a fátyol még Szent Erzsébeté, Hedvig unokahúgáé volt, ezért Hedvig, amíg élt, nagy becsben és tiszteletben tartotta, mert igen szerette Erzsébetet. Amikor az apáca a halott Szent Hedvig arcáról apátnője parancsára leemelte a fátylat, a halott nyitott szájából igen kellemes illat áradt felé, sőt holtteste is élénk színűre változott a korábbi halványságából.

71 Ikonográfia - szárnyak Az arnótfalvi oltár belső szárnymező négy tábláján felül két férfiszent, alul két női alak, Szent Ágnes és Szent Luca (vagy Otília) látható (10. kép). Szent Ágnes szűz vértanú azonosítása attribútuma, a bárány alapján igen könnyű, a másik szent azonban már 70 S. GERTRUDIS VIRGO, filia Sanctae ffedvigis, quae fuit matertera Sanctae Elisabeth. [...] Quae vivis erepta, summi thesauri loco capitis velum, quo Diva olim Elisabeth usa fuerat, et ab ea ad Matrem Sanctam Hedvigem pervenerat, adepta in eo urtiusque virtutis memor; a praecelsis tantarum e.xemplis ne degeneraret, illius demissionem et sui despicientiam, hujus vitae austeritatem, munificam utriusque in egentes profusionem, quam proxime assequi contendebat, donee absoluta vitae mortalis curricula, utrique in coelo aeternum sociandahinc decessit. Hevenesi 1737. 19. 71 Cap. IX. Mir acutum VI. Quomodo candor apparu it et odor fragrabat de corpore. Die tertio, priusquam sepulture traderetur corpus beatce Hedwigis, filia ejus, abbatissa Trebnicensis, dixit sorori Wencezlaue, ibidem postmodum priorisse, ut velamen, quo tegebatur caput sancte, deponeret et alio superposito velamine jam dictum caput velaret. Ipsum enim velamen, quod removeri jubebat extiterat sancte Elyzabet, cujus sancta Hedwigis matertera fuerat et idea ipsa beata illud coad vixit, in magna reverentia habuit, ob ejusque amorem ipsum studiosius conservavit. Pro hac etiam procul dubio causa predicta ejus filia, ut et matris et matertere memóriám in illo velamine confoveret ac juge dilectionis memóriáié non amitteret, dictum velamen voluit reservare. Accedens ergo soror ad feretrum et perficere mandátum abbatisse festinans revelataque facie sancte, vidit earn ore aperto jacentem, de ipsoque ore sensit odorem suavissimum emanantem. Corpus quoque ipsius, quod prius dum ablueretur lacteum seu niveum representabat colorem, tunc vidit multo ampliori candore perfusum. Elsie dos claritatis stolaque glorie videbatur in ea tunc quodammodo relucere. Vita S. Hcdvigis. SRS II. ( 1839) 55.