A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Gyulai Éva: Árpád-házi Szent Erzsébet és Sziléziai Szent Hedvig kultusza a késő középkori Szepességben

Szepességet ugyancsak kitüntették egyház- és művészetpártoló tevékenységükkel. 44 A művészettörténeti kutatás azonban megegezik abban, hogy az arnótfalvi oltár a 15. szá­zad végén készült, vagyis a Szapolyai-ház szepességi „regnálása" idején. Gondolhatunk arra, hogy a szepesi gróf, Imre nádor (f 1487), a család, sőt az ország nemességének feje még él, s a hatalmas birtokok fontosabb egyházaiban ő gyakorolja a patrónusi jogokat, ráadásul a püspökségi státushoz közel álló szepesi prépostság kegyura is Szapolyai Imre nádor volt. Felmerül annak a lehetősége is, hogy Hedvig, bekerülvén a szédületes és hihetetlenül gyors karriert befutott, a machiavellizmustól sem idegen Zápolyák család­jába, amely még csak tanulta a főúri kegyuraság és mecenatúra nem könnyű feladatát és szabályait, a kegyesség, az egyházpártolás otthonról, a tescheni fejedelmi udvarból hozott szokásait és mintáit kívánta új hazájában és családjában meghonosítani. Talán ezért vá­lasztotta a házaspár a menedékkövi karthauzi kolostor falujának templomát, hiszen ezzel a szerzeteseket és híveiket is támogatta. A támogatásra ugyancsak rászorultak a karthauziak, hiszen a huszita háborúk hatal­mas pusztítást végeztek kolostorukban, ráadásul nem sokkal korábban egy erdélyi szár­mazású, s a Bécs melletti Mauerbach karthauzi kolostorban fogadalmat tett szerzetest választottak Menedékkő kolostorának élére, aki alkímiával és aranycsinálással foglalkoz­ván, elprédálta a kolostor vagyonát, ezért letették a perjelségről. Érdekes, hogy a generális káptalan az alkimista után 1478-ban szintén Mauerbachból küldött új perjelt, Nicolaust, hogy megreformálja Menedékkőt, ő egyébként osztrák kolostorában is perjel volt, s a rendtörténet szerint mind a császárral, mind Mátyás királlyal jó kapcsolatokat ápolt. 45 Miklós perjel is a seizi karthauziaknál kezdte pályafutását 1456-ban, 1473-ban került a Bécs melletti Mauerbachba, ezt egyébként a 14. század elején Menedékkőnél pár évvel később, ugyancsak seizi szerzetesek alapították, s a mauerbachi rendtörténet szerint nem 1478-ban, hanem 1484-ben küldték a Szepességbe, majd 1491-ben egy másik osztrák ko­lostor, Freudental élére helyezték, itt halt meg 1498-ban. 46 Az osztrák karthauzi szerzetes, akiről rendtársai úgy tudták, hogy a legmagasabb körökben forgott, talán még korábbról ismerte Szapolyai István hadvezért, vagy hírből hallott felőle, Szapolyai ugyanis 1477­ben részt vett Mátyás Ausztria elleni hadjáratában, majd később is hadvezérként szolgált a császár ellen Ausztria földjén viselt háborúkban, sőt Bécs 1485. évi megszállásában is részt vett, s még ausztriai birtokot is kapott Mátyástól. Mindez azonban csak feltételezés, tény azonban, hogy özvegye, Hedvig különös gondoskodással viseltetik Menedékkő iránt. A kolostortörténet leírásában szerepel, hogy 1506-ban, vagyis 6 évvel férje halála után kivételes engedélyt szerez a generális káptalan­tól, s ennek birtokában az udvarában élt hölgykoszorúval meglátogatja a férfikolostort. 47 A rendtörténetben plasztikusan jelenítik meg az igencsak szokatlan alkalmat, amikor a ko­lostor iránti elhivatottságát követve Hedvig, hajadonok és asszonyok koszorújától övez­ve, belép a magas hegyre épült férfikolostorba, s azt gyönyörűen felékesíti. Látogatása során két újabb cellát alapít a néma barátoknak, a kolostortemplomot két oltárral és más 44 A Szapolyaiak egyházi mecenatúrájáról bővebben: Fajt 2003. 45 Tandem Anno MCCCC[L]XXVHI. (helyesen: 1478) Capitulum Generale misit pro reformatione Monasterü Egregium, ac Venerabilem Virum D. Nicolaum, qui antea in Maurbach Prior, & Visitator Provinciáé fuit hicjuxta possibilitatem suam, quantum paupertas domus suppetebat, diligenti cura ruinosa reformavit, & novas structuras erexit: ipse magnam familiaritatem cum lmperatore, ac Rege Mathia habuit, & ab eo plura impetravit. Fundatio Lapidis Refugii (Wagner). 46 Jaritz 1999. 378. 47 Pirhalla 1899. 123-124., Sroka 1996. 397., Sroka 2005. 66-67.

Next

/
Oldalképek
Tartalom