A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Janó Ákos: Hagyományok és legendák Sárospatak múltjából

homlokzat legalsó szintjén négy ablakot sejtetett. Ezzel szemben a fal mögötti kőtárnak ma két ablaka van, a harmadik a teremről leválasztott szőlészeti kiállítás előterét világítja meg. (A bejárat mögötti kapubejáró helyén is lőrés lehetett, amelyet később ajtóvá, majd ablakká alakítottak.) Kétkedéseink mellett a rajzon ábrázolt ablakok mégis támpontot adhatnak az északi falban feltárt és a Perényi-szárny alatti volt lőréseknek minden bizonnyal egységes és feltételezhető ritmusának elképzeléséhez. A kőtár két ablaka közötti távolság 580, a két ablak szélességével együtt 983 cm. Ezeknek az ablakoknak a szélességét alul 180 és 207 cm között, magasságát pedig 170 cm-ben mértük. Az ablakok alsó széle a padlótól 173 cm. A lőrések állítólagos eredeti nyílásai tehát mind szélességükben, mind magasságukban lényegesen megnagyobbodtak. Az északi falban lévő és a Perényi-szárny alatti lőrések azonos ritmusát - azokat egymásra vetítve nem vizsgálhatjuk, mivel utóbbiakon a palota építésekor jelentős méret- és formaváltozás történt. A kérdés megoldását segítheti, ha az északi fal 3. és 4. lőréseinek mértani középpontjától, valamint a kőtár két szélső ablaka szintén mértani középpontja egymáshoz való távolságát mérjük. Előbbinél a két középponttól való távolság 824 cm, utóbbinál 773 cm. Az 51 cm-nyi különbség nem zárja ki, hogy a két falon lévő, de egykor egységes falszakaszt képező várfal lőréseinek sora azonos ritmus szerint rendeződött. A nyugati oldalon a belső-várat körülvevő árok itteni feltárásakor nem kerültek elő lőrések, de az említett műemléki felmérés a homlokzat alsó részén négy kisebb nyílást jelöl, amelyek korábban szintén lőrések lehettek. Ezekből a nyílásokból néhány ma is látható. Mivel a birtokosok, s igazolhatóan a hercegek idejében ebben a szárnyban voltak a kiszolgáló és tisztálkodásra való helyiségek, konyhák és ebédlök, a lőréseket szennyvízlevezető csatornák nyílásaivá szűkítették. Az említett műemléki felmérés azt mutatja, hogy a külső falvastagságot csak a déli oldalon, a Lorántffy-szárny déli homlokzatán emelték tovább a tetőzet magasságáig. Ez jelenleg is mérhető a Lorántffy-szárnynak a lebontott, a Vöröstoronyhoz csatlakozó részén, annak megmaradt falcsonkján. Ez pedig az északi-nyugati, valamint a déli palotaszárny építésének különböző időszakára utal. A sarokbástyák eleve kimagaslottak a falak méretei fölé, s ezek az egész építménynek a 15. század végén és a 16. század elején a célszerűség mellett a várak megkívánt, szokásos képét mutatták. A vár, mint katonai erősség, a középkori elvárások szerint feltételezte az árok, a sánc, a lőréses falak és a sarkokon bástyák meglétét. A curia, castellum, Castrum (vár) fogalmaknak, mint élesen megkülönböztetett objektumoknak a helyes szóhasználatára a középkorban nagyon vigyáztak. Az általunk eddig „kerítöfalaknak" mondott, előretolt védelmi müvek fenti kritériumoknak mindenben megfelelnek, így azokat nem egyszerűen „kerítöfalaknak", hanem várfalaknak tekinthetjük. Ha pedig az árok (amelyet a 19. század elején feltöltöttek, majd az északi és nyugati szárny előtt az 1980-as években feltártak), s amely az esetleges ostromok alkalmával a támadókat volt hivatott távol tartani, egyik feltétele volt a vár fogalmának, szükségszerűen folytatódott a mai Perényi-szárny Bodrog felőli homlokzata előtt is. Ezt az árkot, hogy az istállóból a lovak kijárását akadálytalanul biztosítsák, s részükre a takarmányt behordhassák, korán (feltehetően még a Perényiek idejében) feltöltötték. Ezt a feltevésünket a területen végzendő majdani régészeti kutatás igazolhatja. Az istállóba vezető bejárót a mellékelt, Cserna Károlytól származó rajzos ábrázoláson láthatjuk (Közli: Szilágyi Sándor: I. Rákóczi György, Bp. 1893.). A lakótorony mellett a 16. század előtt jelentősebb építmények nem voltak. A torony körüli árok egy részét valószínűleg Perényi töltötte fel az első emelet magasságáig, s