A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

KÖZLEMÉNYEK - Kováts Kornél: A Négyesi Szepessy nemzetség családfájának visszavezetése a középkorig

A NÉGYESI SZEPESSY NEMZETSÉG CSALÁDFÁJÁNAK VISSZAVEZETÉSE A KÖZÉPKORIG KOVÁTS KORNÉL Már többször említettem, a négyesi Szepessy családfának van egy alig publikált része a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár dokumentumai között. 1 Ez a család történetének 1285-től a 16. század közepéig tartó történetét fogja össze. Bár a korábbi leszármazási táblaszerkesztők (itt leginkább Nagy Ivánra, valamint négyesi Szepessy Bélára és nem Tarczai Béla muzeológusra gondolok) részben informá­cióhiány, részben a hitelesség, részben a két családfa összekapcsolódásának kérdése miatt nem illesztették össze a két családfát. Szerencsére az információhiányt valamelyest leküzdötte az idő, köszönhetően an­nak, hogy a 19. század közepe óta folyamatosan bővült a levéltári források feldolgozása, illetve ezeknek a dokumentumoknak a szakmai nyilvánosság számára történt elérhetővé tétele. Emellett fontos, hogy a hitelesség és megbízhatóság tekintetében is sikerült előre­lépni, így mára tulajdonképpen a Szepessy családfa korai homályos részeitől, valamint az András-féle ág bizonytalanságaitól eltekintve hitelesnek tekinthető. Előbbi kiküszö­bölhető, azzal, hogy az első biztos személlyel (az 1285-ben említett Szepessy Nakttal) kezdem a családfa megszerkesztését. Persze ez elvezethet a későbbi kutatások során egy olyan furcsasághoz, hogy bizonyos személyeket újra kell(ene) sorszámozni, ami olyan keveredésekhez vezethet, mint a Nagy Ivánnál „első ősként" feltüntetett Négyesi Szepessy I. Pál a későbbi táblakészítö négyesi Szepessy Bélánál (mivel ő korábbra ment vissza, és előtte is volt egy Pál) teljesen jogosan eggyel nagyobb sorszámmal szerepelt Thököly alvezére. 2 Az András-féle ág bizonytalanságai nem mérvadóak, mivel egyrészt a fontosabb személyek nem ezen az egyébként sem személyekben gazdag ágon találhatók (hacsak ki nem derül, hogy Szepesi Jakab országbíró és fia, János zágrábi püspök nemcsak hogy családtag, de éppen ennek az említett Andrásnak a leszármazottjai, utóbbinak jelen pilla­natban igen kicsi az esélye), másrészt minden valószínűség szerint nem ehhez az ághoz csatlakozik hozzá a Négyesi Szepessy nemzetség családfa. 3 Utóbbit, mármint a két leszármazási tábla összekapcsolását megvizsgálva igazából egyetlen csatlakozási pont jöhet szóba. Bár, mint ennek a homályos időszaknak a vizs­gálatánál kiderült, elméletileg több helyen is csatlakozhatna a II. István-féle, valamint az I. Jakab-féle ágakhoz a négyesi Szepessy családfa. Gyakorlatilag azonban a legvalószí­nűbb, hogy négyesi Szepessy Péter lehet az összekötő személy. Az igazi kérdés inkább csak az, hogy az első családfán lévő Péternek volt-e a felesége királydaróczi Daróczy Zsófia, vagy pedig volt neki egy fia, és annak volt a házastársa a második családfa őse. 1 A négyesi Szepessy család levéltári dokumentumainak jelzete a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban Miskolcon (a továbbiakban: BAZML XIII - 14.) 13. doboz, genealógiai táblák. 2 Nagy f. 1857 - 1869, illetve Négyesi Szepessy B. 1893. 3 BAZML XIII - 14, 13. doboz, genealógiai táblák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom