A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)
KÖZLEMÉNYEK - Kováts Kornél: A Négyesi Szepessy nemzetség családfájának visszavezetése a középkorig
Sajnos e kérdésre sem a levéltári forrásokból, 4 sem négyesi Szepessy Pál naplójából, 5 sem a már említett családtörténeti munkákból nem sikerült megnyugtató információkat szerezni. 6 Ugyanakkor a személyek felbukkanásának időpontját is figyelembe véve szerintem nem kellett ott még egy Péternek lennie, mint azon négyesi Szepessy Béla morfondírozik. Igazából ez is motivált abban, hogy inkább két rövidebb tanulmányban foglalkozzak a leszármazási táblák vizsgálatával. Jelen tanulmányban ezért a családfa Négyesi Szepessy I. Péterrel kezdődő részével nem is foglalkoznék részletesen. Persze más okok is vezéreltek e tekintetben, részben az összehasonlíthatatlanul nagyobb információbőség, részben pedig a korábban megszerkesztett a négy „teljes" leszármazási tábla (Nagy Iván, Négyesi Szepessy Béla, valamint Tarczai Béla, és Dikácz Norbert-féle 7 ) és két genealógiai táblázatrészlet (Kempelen Béla, 8 valamint Szénászky Mária 9 ) megléte miatt egy teljesen más történet ehhez képest, mint majd következő tanulmányomból is kiderül. Igaz, hogy a négyesi Szepessy család középkori őseit egyszer már táblázatba foglalta Engel Pál, azonban ez részben kiegészítésekre, valamint néhány ponton tisztázásra szorul. Az előbbire részben azért van szükség, mert a szerző csak a 15. század végéig készítette el a táblázatát, részben pedig azért, mert a levéltárban található családfán több helyen is szerepel házastárs, mint az Engel-féle családfán. Ugyanakkor dicsérendő, hogy a szerző a legtöbb személyt próbálta időponthoz kötni. Ezeknél a „másodlagos" információknál egyik sem szorul pontosításra, így erről külön most részletesen nem írnék, a tanulmány végén található családfán minden világosan fel lesz tüntetve. Viszont néhány pontja az Engel-féle családfának tisztázásra szorul. A legkorábbi részeknél bár a szerző helyesen járt el, amikor Kölesét és Pált „nem kötötte be" a táblába csak jelezte, hogy ők is e családhoz tartoznak, viszont a nála homályosan a Szepessy családfához kapcsolódó Jakab-féle ág 10 a levéltári genealógiai táblázat szerint biztosan kapcsolódik a családfához. Emellett a levéltári nemzetségtábla Iván nagyapját, Naktot, valamint apját, I. Istvánt is megemlíti, mint a család őseit. 11 Leginkább utóbbiak hiánya miatt nem fűzhette a családfához Kölesét és Pált a szerző. Szintén furcsa volt látni a levéltári családfát követően, hogy Engel Pál Szepessy I. András fiának tünteti fel Lászlót, és nem unokájának, ami ha igaz az 1356-os említés, akkor valószínűnek is tűnhet, de a Négyesi Szepessy család levéltári dokumentum hagyatékában másképp szerepel. Kérdőjelesen beleszerkesztettem a fába őt is, akárcsak Macs fia, Benedeket. Emellett az is érdekes, hogy a szerző a 15. század végéig vezetett családfán László budai várnagynak mindössze egy unokáját tünteti fel, holott több is napvilágot látott az említett időszakig. 12 4 BAZML XIII - 14. 5 Ifjabb négyesi Szepessy P. (18. század eleje). Gazdasági Feljegyzések, In: BAZML XIII - 14, Fasc. XLVIII. 6 Nagyi. 1857 - 1869, négyesi Szepessy B. 1893, valamint Tarczai B., 2003. 7 Dikácz N, 1997. 8 Kempelen B., 1931. 9 Szénászky M, 2006. 10 Engel P., 2000. 11 BAZML XIII - 14. 12 Engel P., 2000.