A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Frisnyák Sándor: Adalékok a Gödöllői-dombság történeti földrajzához (Tájhasználata 18-19. században)

(11,4%). Az erdő az összterület 29%-át foglalta el (Valkón 52,1%-ot, Isaszegen 49,6%-ot ért el, többet, mint a szántóföld). A 18. század végén a tájhasználat %-os megoszlása alapján a falvakban eltérő struktúra-típusok figyelhetők meg, de ezek a táj egészére jellemző vegyes gazdálkodást nem módosították. A 18. század végi környezetgazdálkodást az első katonai felmérés (1782) területünket ábrázoló szelvényei is megjelenítik. Az 1:28 800-as méretarányú mappákon nem mindenütt különül el a szántó és gyepterület, így a földhasznosítás területsávjait és -foltjait más kartográfiai források és helyszíni vizsgálatok alapján lehet többé-kevésbé rekonstruálni. A 18. századi környezet-átalakító tevékenység részletei nem ismertek. Feltehetően az új gazdálkodási tér szerkezete a középkor végi, tehát a pusztulást megelőző idők eredményeire épült. A kultúrtáj diffúziója a népesség növekedésével és a gazdaság fejlődésével felgyorsult, a 18. század végére a kultúrtáj egyes elemei a településközi térben összekapcsolódtak, a patakvölgyekben sávszerűén rendeződtek el. Az őstermelés formálta táj képe az új növényi kultúrákkal, a burgonya-, kukorica- és dohánytermesztéssel, az 1800-as évek elejétől lóhere és egyéb takarmánynövények térhódításával gazdagodott. Az Isaszegi-átjáró futóhomokos szántóföldjein továbbra is a rozs, árpa, búza, kétszeres és a zab, a belső telkeken a zöldség- és a gyümölcstermelés maradt jellegadó. A szántóföldi termelés szerkezetváltásában és az intenzívebb tájhasználat elterjedésében jelentős szerepe - a jobbágy gazdaságokra is kisugárzó hatása - volt a gödöllői Grassalkovichuradalomnak. Az uradalom alapvetése 1720/30-as években történt, majd újabb szerzeményekkel bővült és más mikrorégiókra is kiterjedt. A dombságon belül Gödöllő, Isaszeg és a környékbeli puszták (Babát, Besnyő, Egerszeg, Nyíregyháza, Szentgyörgy, Szentkirály stb.) alkották az uradalom magterületét.

22 Az uradalom gazdasági tevékenységét a nyugati mintakövetés: az ökológiai potenciál minél hatékonyabb kihasználására törekvés jellemezte. A Gödöllői-dombsághoz sorolható birtokrészek 1/3-át mezőgazdasági területként, 2/3-át erdőként hasznosították. A földművelés, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás modernizálása a Gödöllői-dombság jobbágyfalvait is felvirágoztatta. A 18. században a Gödöllői-dombság vízkészlet-gazdálkodása is jelentősebbé vált: halastavak és kenderáztató gödrök létesültek, a patakok kinetikai energiáját pedig egyre több vízimalom hasznosította (pl. a Rákos vize Gödöllő és Pécel között kilenc patakmalom kerekeit hajtotta). A gödöllői uradalomban a patakok és az ártéri kutak vizét a kertek öntözésére is felhasználták. A 19. század első felében a tájszerkezet lényegesen nem változott. 1865-ben a földterület müvelésági megoszlásban a szántó 42,9%-kal, a szőlő, kert és gyümölcsös 2,9%-kal, a rét 6,5%-kal, a legelő 17,5%-kal, az erdő 24,2%-kal és az egyéb terület 6%kal részesedett (3. táblázat). A század végéig az erdő, rét és a legelő területe csökkent, a szántóföldek pedig számottevően növekedtek (4-5. táblázat). 1895-ben a Gödöllőidombvidék 57,2%-a szántó, 4,1%-a szőlő, kert és gyümölcsös, 4,2% rét, 13,5%-a legelő, 17,8%-a erdő és 3,2% egyéb hasznosítású terület. A rét- és legelőterület csökkenését a belterjes állattenyésztés tette lehetővé. A kistáj állatállományának összesíthető alapadatai 1895 előtti időkből nem állnak rendelkezésünkre. A 18-19. században az állattenyésztés egyre jelentősebb, többszöri szerkezet-átalakuláson ment át, s a kiegyezés utáni időkben is a mikrorégió vezető ágazata maradt. 1895-ben a szarvasmarha-állomány meghaladta a 8000-et (ennek 37%-a 22 G. Merva M.-Horváth L., 2007.