A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Pirint Andrea: August von Pettenkofen magyarságképéről a Miskolcon őrzött festmény eredetiségének vizsgálata kapcsán

2. kép. Lovas és paripája, 1849-50. önmagán, hogy egy osztrák magával ragadónak találta Szolnok környéki népviseletünk színes kavalkádját, vásáraink forgatagát, az Alföld akkoriban még zabolázatlan természeti világát, nem utolsósorban pedig cigányaink és parasztjaink életvitelét. Pettenkofen - mindezen témák variációival - egy karakteres összképet festett rólunk, s ez a kép azóta is - saját magunk és a külföld előtt egyaránt - régi mivoltunkat jellemzi. Az iménti sorokban összefoglalt festői tematika mellett Szolnok környéke az állatábrázolásra is kiváló lehetőséget nyújtott a festőnek. Mint egykori dragonyoshoz, mindenekelőtt a ló állt szívéhez közel. Egy lovas katona számára a ló maga is bajtárs, „akit" az egymásra utaltság csaknem emberré tesz, s a leghűségesebb társnak tekinti akkor is, ha a katonáskodás már régen a múlté. A festő fiatalkori litografált csataképein a ló természetszerűleg folytonosan jelen van, de olyan grafikai lap is akad, amelyen kifejezetten főszerepet nyer. A „Lovas és paripája" címet viselő litográfia nem eseményt rögzít, hanem egy, a történelemformáló cselekményeket kísérő, tragikummal teli életképet dokumentál

29 (2. kép). A háború áldozatai nem csupán emberekben, de lovakban is mérhetők. Az előtérben egy elesett katona, a háttérben egy elhullott ló fekszik. Az állat azonban nem történelmi célt, hanem mindenekelőtt embert szolgál, és a gazdáját vesztett paripa még akkor is a 29 Der Reiter und sein Roli, 1849-50. Litográfia. Reprodukálja: Weixlgartner, A., 1916.

1. 47. 441