A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Pirint Andrea: August von Pettenkofen magyarságképéről a Miskolcon őrzött festmény eredetiségének vizsgálata kapcsán

lovas fölött álldogál, amikor annak holttestét már nagyrészt belepte a hó. A lap mindenekelőtt a háborúról szól, de emellett „beszél" ember és állat kölcsönös egymásrautaltságáról és a hűségről is. Weixlgártner részletes jegyzékét adja Pettenkofen felkutatott életművének. A praktikusan felépített katalógus a művészi téma szerint sorolja csoportokba az alkotásokat, úgymint vallás és allegória, humor és szatíra, forradalom - háború - katonák, portrék, magyar parasztok, olasz városlakók és parasztok, cigányok, magyar piac, magyar tájképek, német, olasz és francia tájképek, anatómiai tanulmányok - és még hosszan lehetne sorolni a tematikai kategóriákat. Számunkra most a lovakat ábrázoló művek jegyzéke fontos, amely a magyar vonatkozású (parasztokat, cigányokat, piaci életképet és tájképet ábrázoló) munkákat számba vevők mellett a legterjedelmesebb listák közé tartozik. A jegyzéken belül a gondos monográfus külön csoportosítja az egyetlen lovat, kettő, három vagy öt, és a több állatot ábrázoló műveket, megfejelve ezek sorát a lovat csak részleteiben megjelenítő, valamint a kimondottan tanulmánynak számító darabok listájával. A müvek száma, amelyeknek célirányos és kizárólagos témája a ló, Weixlgártner gyűjtése alapján összesen kétszáztizenegy, ha viszont azon munkákat is összeszámlálnánk, amelyeken mellékszereplőként feltűnik, megkockáztatható a kijelentés, hogy az életműnek több mint a fele ide tartozik. Pettenkofennek leírásból és/vagy reprodukcióról ismert, magányos lovat „portretírozó" müvei meglehetős változatosságot mutatnak. A festő szeretetteljes figyelemmel fordult a hátasló és az igavonó állat, a nemes tartású paripa és az elcsigázott gebe felé egyaránt; kimerülten, legelészés közben, istállóban vagy szabadban álldogálva, feketén, fehéren, sárgán és barnán egyként feltűnnek képein. E müveket nézegetve a legteljesebb mértékben „körbejárjuk

,, az állatot: elölről, hátulról, jobbról, balról, rézsútosan rápillantva. És amit végezetül nagyon fontos kiemelnünk: a ló a maga tökéletes anatómiájában mutatkozik meg Pettenkofen ecsetje által. A Miskolcon őrzött festmény a kompozicionálisan legegyszerűbb állatképek közé tartozik. A típus nem társtalan Pettenkofen életművében, hiszen lovat és szamarat egyaránt karakterizált ily módon

30 (3^1. kép). Összehasonlítva azonban az analógiákat a miskolci darabbal, komoly kvalitásbeli különbség mutatkozik. Míg ezek finoman modellált, hús-vér állatok képzetét keltik, a miskolci kép figurája esetlenebbül, Pettenkofen hasonló munkáihoz képest kifejezetten naivan, körberajzoltál! ábrázolódik. A tér és a figura nem szervesül egymással, és mindaz, ami a figura mögött húzódik, pusztán kitöltő háttér, nem pedig reális közeg. Az akadémiai végzettségű festő ezenfelül mindig betartotta azt a képszerkesztési szabályt, amely szerint a figura nem állhat a képsík alsó vonalán: ahhoz, hogy valós térbeliséget érzékeljünk, a figura és a kép alsó pereme között már mutatkoznia kell a talajnak, amely továbbfutva minden képi elem összetartó alapja. Mindezek nyomán azonban mégsem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a festmény nem az osztrák festő keze munkája. Egyrészről magán viseli a mester piktúrájának minden másodlagos vonását, úgymint apró méret, kusza ecsetvonások, fatáblára történő festés; a deszka kora és a hátoldalon rézsútosan eldolgozott élek is 19. századbeli bécsi szerzőség mellett szólnak (vagy legalábbis ennek nem mondanak ellent). Másrészről: bár bizonyos, hogy messze elmarad a festészetére jellemző színvonaltól, nem tudhatjuk, vajon 30 3. kép: BraunerEsel. Reprodukció: Roefiler.A., 1921.;4. kép: Schimmel. Olajfestmény. Reprodukció: Weixlgártner, A., 1916.

1. 129. 442