A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása

elterjedt. Mindennapi életben való alkalmazása miatt rendkívül nagy változatosságot mutat, íve az egészen lapostól, a púpos formán át az S-alakig terjedt. A vaskések nyelének kialakítása mérettől függetlenül nyélnyújtványos, illetve szegecselt technikával történt. E két típus egyidejű használata is ismert (pl. Nógrádkövesd). A kések között méret és díszítés alapján tehetünk funkcionális különbséget. A nagyobb, egyélű kések fegyverként történő alkalmazását, a késhüvelyt lezáró vas vég alapján, a valószínűleg Tiszabercelen és Muhin előkerült késleletek alapján feltételezhetjük (BOTTYÁN 1955, VI. tábla, 19; LESZ1H 1939, 70). Bottyán A. nem tartja kizártnak, hogy ebből a „harci" késformából alakult ki a hazai szkíta korunkat jellemző egyélű akinakes típus (BOTTYÁN 1955, 48; KEMENCZE1 1984a). Az alsótelekesi temető elemzése során világossá vált, hogy az ottani temetőben az ívelt hátú vaskéseket kizárólag szórthamvas temetkezések mellékleteként, nemtől függetlenül helyezték el (PATAY-B. KISS 2001-2002, 124). A régió másik nagy 89 sírós szkíta kori temetőjében, Kesznyéten-Szérűskerten szintén hamvasztásos sírokban találtak vaskéseket, melyből 4 darab került közlésre (B. HELLEBRANDT 1986-87, 115). Muhin 18 darabnál is többet gyűjtöttek össze. A lelőhelyen urnasírokból, főleg nagyméretű vaskések illetve azok töredékei kerültek elő (LESZIH 1939, 70), melyek számát a kétrítusú, vegyes kelta-szkíta temetőből közölt kések egészítik ki (B. HELLEBRANDT 1996-97; 152, 154). Szintén urnasírból került elő vaskés Heves 5/b sírból (SZABÓ 1969, 67) és Békéscsaba-Fényes 21. sírjából (PÁRDUCZ 1943, 51). Orosházán kilenc sírból ismert görbe hátú vaskés, melyből egy agancstokos és két bronzszeggel ellátott típus is ismert (T. JUHÁSZ 1972, 218). Nógrádkövesden nagy számban került elő a nyélnyújtványos típus, a szegecselt változattal együtt (PATAY 1955, XV. tábla, 4-25). Csanytelek-Újhalastó 16. kettős csontvázas sírjába - melyben feltehetőleg egy testvérpár feküdt -, mellékletként három darab kisméretű vaskés is került (GALÁNTHA 1981, 50). Nem ismeretlen ez a típus a szentes-vekerzugi temető leletanyagában sem (PÁRDUCZ 1954, 75, Abb. 19, 4; XXVIII. tábla, 1). Fenti adatok alapján tehát elmondható, hogy nemtől függetlenül az ívelt hátú vaskések a korszak csontvázas, szórthamvas ill. urnás temetkezéseiben egyaránt előfordulnak. Annak ellenére, hogy a kelet-alpi területeken megjelenő egy élű, domború hátú késeket (Riegsee, Matrei-típus) a Kárpát-medence területén elsősorban a Ha-A periódus első felében készítették, az ívelt pengéjű markolatnyújtványos kések többsége a Ha-B időszakból ismert (KEMENCZEI 1969, 35-36). Fenti előzmények mellett a Tisza vidéken a legkorábbi harci kések szkíta temetőkből ismertek. A legrégebbi leleteknek az alsótelekesi darabokat tarthatjuk, melyet a Kr. e. VII. század végére keltezhetünk. E késtípus legtöbb példánya a Kr. e. VI-V században volt használatban (KEMENCZEI 1984a, 48). Vasnyárs (?) A kisgyőri bizonytalan, három élű tárgytípus esetében (III. tábla, 5), - annak közel 5 cm-es mérete alapján - a klasszikus szkíta nyílhegyként történő értelmezést elvethetjük. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a tárgy két végén sérült, így valószínűleg még a jelenlegi méreténél is hosszabb lehetett. A másodlagosan, hőtől deformálódott vaskés értelmezést a határozott, teljes hosszon végigfutó hármas él kialakítás cáfolja, ugyanis sérült állapotban is szembetűnő annak szándékos, közel 120 fokban elosztott elhelyezése. Feltételezhetően egy hosszabb, három élű, egyenes vaseszköz - talán ár vagy nyárs (?) - töredékével számolhatunk. Azonban az egyik oldalán határozott ívelődő felülettel bíró lelet nem zárja ki, 58