A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása

hogy egy másik tárgy elemét képezhette. A bizonytalan, három élü kialakítás ismeretlen rendeltetésű, unikális darabot sejtet. Eszakkelet-m agyarországi bronztükrök A Kisgyőr-Bubtetőről előkerült, szinte teljesen ép bronz tükör (III. tábla, 3a-b) felszínén jelentkező hőtől származó deformáció alapján valószínű, hogy az hamvasztásos sírból származik. A tükörlap félköríves csatlakozásánál, illetve a nyél és a talapzat között megfigyelhető szétnyílások alapján feltételezhető, hogy a tükröt több darabból önthettek, melyeket még melegen dolgoztak össze. Későbbiekben a nagy hő hatására, ezek a technológiai varratok váltak az elsődleges deformálódási pontokká. A több darabból történő készítésre vonatkozóan hasonló észrevételeket tett B. Hellebrandt M. a Muhi-Kocsmadombról származó szarvas és párduc alakkal díszített tükör nyélcsatlakozásának vizsgálata során is (B. HELLEBRANDT 1994, 39; S. KOÓS 1983-84, 32). A kisgyőri bronztükör díszítésének jó formai párhuzama a szécsényi tükör dór oszlopfő-szerűén kiszélesedő csatlakozása, a nyélen hosszirányban végigfutó három borda, és a nyélvéghez forrasztott kis talapzaton elhelyezett lépkedő párducalak, mely a kisgyőri példányról letörött (KOÓS 1982, 32). Szintén hasonló, hárombordás nyéltagolásúak az ugyancsak párduccal díszített három darabra törött pilinyi (FETTICH 1931, 511), szécsényi (PÁRDUCZ 1958b, XXVI. tábla, uő. 1960, 529, 28. tábla, 1.) illetve az erdélyi Ghindari/Makkfalva csésze alakú nyélcsatlakozású, végén farkas alakkal díszített nyelű tükrök (ROSKA 1937, 179, Abb.18; VASILIEV 1980, 185). Az olbiai és podóliai leletek alapján -N. N. Bondar és /. Reichl által (BONDAR 1955; REICHL 1936) - kidolgozott tipológiai rendszert átvéve és kibővítve, Párducz M. végezte el az Erdély és a Kárpát-medence területén előkerült tükrök csoportosítását (PÁRDUCZ 1958b, 61), melyen belül a kisgyőri bronztükör a nyeles, díszített tükrök közé sorolható. E típusok között, a díszítés módja alapján számos megkülönböztetést tehetünk. Ezt, a Párducz M. által II. típusként meghatározott „d" csoportot, a tükörlap és nyél csatlakozásánál kialakított oszlopfődíszítés és a lenti végen általában talapzaton elhelyezett párducalak jellemzi. E tükörtípus díszítésével rokonítható a „c" csoport ábrázolásmódja, mely daraboknál a nyél végén ábrázolt párducot, a tükörlapnál megjelenő szarvas alak egészít ki. Szép példái az ismert muhi-kocsmadombi (LESZIH 1939, 78, 7. kép), s az erdélyi pókafalvi/pauca-i, oláhzsákodi/jacul roman-i darabok (ROSKA 1937, 179, Abb. 17,20). Pontos meghatározás nélkül a fenti két típushoz sorolható a szórvány debreceni és miskolc-dudujkai gepárdot ábrázoló tükörnyél (legutóbb összefoglalóan KEMENCZEI 2005, 190, Abb. 8, 2-3). Utóbbi lelőhelyen a próbaásatás ellenére sem sikerült településre vagy temetőre utaló nyomot megfigyelni (LESZIH 1939, 79). A valószínűleg tükörnyél végét díszítő gepárdalakok nyélrészét illetve annak díszítettségét nem ismerjük, így típus szerinti besorolása sem végezhető el teljes bizonyossággal. Ennek ellenére V. M. Szkudnova az olbiai temető tükrei alapján elkülönített három csoport közül, ezt a típust az elsőbe sorolta, olyan kárpát-medencei darabokkal együtt, mint a pilinyi, makkfalvai, dudujkai és a debreceni tükrök (SZKUDNOVA 1962, 5-27). Utóbbi két lelet esetében a fent említett díszítésbeli hiányosság okán nehéz a biztos tipológiai besorolás. Az újabb kutatások óvatosabban kezelik a fenti hiányos darabokat, így T. M. Kuznyecova a Piliny, Szécsény, Kisgyőr lelőhelyek gepárd végű típusait sorolja az általa felállított 59