A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is.) Egy másik megoldás volt, ha szökött parasztok a nomád pásztoroktól veszélyeztetett határőrvidéken telepedtek meg. Ők voltak a kozákok. Ezeket a tömegeket alig érintették Nagy Péter vagy Katalin reformjai, de a Nyugathoz való felzárkózás, majd az avval való versengés ideológiai probléma lett, sőt feladat az elit számára. A reformok elsősorban az elitet hatották át, és egy új kultúrával cserélték ki az ortodox liturgiákhoz kötődő szellemi életet (vö. a 19-20. század szépirodalmával, zenéjével). A hagyományok azonban mély rétegekbe eresztették gyökereiket. A művészet messianisztikus rendeltetése (amit a szovjet kultúrpolitika mindennél fontosabbnak tartott) a kultúra legfőbb funkciója maradt az esztétikai értékű alkotásoknak. 35.1.8.6. A Sztyeppe Csaknem ugyanígy zajlottak az események a délkelet-európai sztyeppén. Az ókorban és a középkorban sok példa van arra, hogy a bevándorlók új lakóhelyükön összeütközésbe kerültek a telepítettekkel, akik gyakorta szomszédaik voltak. Háborúságban kellett élniük, mert a bevándorlók hódítottak. A középkorban például keleti pásztortörzsek telepedtek le a Kárpát-medence fehér foltjain, ott, ahol szomszédságukba nemsokára a Nyugat telepes parasztjai érkeztek. Konfliktusaik elkerülhetetlenek voltak. Még így is maradtak a térképen a lakatlan körzetek. A 13. században ezekre a területekre keleti eredetű menekülteket: /ászokat, kunokat stb. telepítettek. Őket alkalmasint a tatárjárás népmozgalmai sodorták a Kárpátmedencébe. A hagyományoknak engedelmeskedtek. A hódító odébb tolta azt, akit talált. A középkori civilizációban azonban már csak fehér foltok maradtak és nem lehetett úgy hódítani, hogy az őslakókat elkergessék. A régi időkben ez másként ment, a 9. században a magyarokat egy besenyő támadás tolta új hazájukba. A jászok királyi (nádori) fönnhatóság alatt rendezkedtek be. A középkori királyságokban egyébként is sok telepítési akciót hajtottak végre, mert ezzel biztosították a birtokosok (és elsősorban a király) földjein a munkaerőt és adófizetőket. Annak előtte a népvándorlás kori háborúk, területfoglalások okaiként aligha lehet etnikai konfliktusokat sejteni. Ennek ellenkezőjére Európában nem találunk példát. Határozottan állítható, hogy a népvándorlások legfőbb kezdeményezői akarva-akaratlan a sztyeppék nomádjai voltak. Többségük - nyelvileg rokon - pásztortörzsekbe szerveződött. Kihasználták, hogy a sztyeppe különösen alkalmas terep a költözködő, háborúskodó törzsek számára. Az i. e. III—II. évezredben a perzsák őseivel nyelvrokon szkíták (és szarmaták) elődei nyomultak be Délkelet-Európa síkságára. Ezek a törzsek részint nomád pásztorok voltak, de a nyugati tartományokban (a Prut folyótól keletre) nemsokára gabonatermesztő csoportjaik is laktak, akik - az i. e. I. évezredben - rendszeresen eladták feleslegeiket a görögöknek. A pásztorok összekötötték a Közel-Kelet civilizációit (pl. az asszírokat) az európai törzsi társadalmakkal. Az eurázsiai népmozgások első nagy hullámának a hunok adtak nevet. Turkesztán és Dzsugaria (i. sz. 35-36.) területéről - a kínaiaktól elszenvedett vereségeiket követően - fordultak nyugatra. A sztyeppén egészen a Kárpát-medencéig terjeszkedtek. A sztyeppe a Duna Alföldjétől és Dél-Lengyelországtól a Sárga-tengerig terjed. A füves legelőt - a Fekete-tenger és a Duna vízgyűjtőjén - már facsoportok tarkítják, itt az ökoszisztéma valamelyest különbözik a többi síkságétól. A galériaerdők egyrészt természetes védelmet biztosítanak a csordáknak, másrészt lakatlan területeken lehetővé teszik a 154