A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

nóniában) asszimilálódtak a középkorban. Szlovénia története a német, osztrák, olasz, jugoszláv (valójában szerb) fennhatóság szakaszai által osztható - 1991-beli önállósodásáig. Hagyományos kultúrájuk az osztrákokéhoz áll közel. A szlovének hagyományos kultúráján elsősorban Karinthia kultúrájának hatása érzékelhető. A Rajna alsó és középső folyásának kikötővárosaihoz hasonlóan a meredek partszakaszok között rohanó folyó mentén településeket alapítottak, amelyek mindenkor ugródeszkát jelentettek a prehistorikus Svájc és Gallia lakói számára a szomszédos Germániába (a későbbi Schaffliausen, Konstanz jó példa). Bár a rómaiak a folyót határnak tekintették, de a birodalom érdekeit szem előtt tartva áthidalták, mert ők nem ismerték el a német földön őrzött falat. Az Alpok hegyvonulatai bonyolultabb kultúrhistóriai kapcsolatok magyarázatát kívánják meg. Svájc útvonalai transzkontinentális kapcsolatokat biztosítottak a prehistoria óta, de mindjárt hozzá kell tennem, hogy az elvetett magvak termését nem a parasztok aratták le. A kapcsolatok mindig is az áruforgalom érdekében tartósodtak. A hasznot a városok fölözték le. Szerencsére a városok agglomerációs körébe eljutott egy és más az innovációk közül, így a parasztok is élvezték az értékcsere áldásait. 35.1.8.4. Az Atlanti-Európa Az i. e. 6. és az i. sz. 6. század között a kelták teremtették meg Nyugat-Európa legnagyobb etnikai tömbjét, jóllehet emellett Közép-Európában is nagy területeket tekintettek (Hollandiától Csehországig és Magyarországig) otthonuknak. A nyugatiakat rómaiak hódították meg, ennek következtében nyelvük és kultúrájuk jelentősen átalakult. Az elkülönülés eredendően egy új ökoszisztéma következménye volt. A termőföld kettős tulajdonlásának rendje a Rajna és a Szajna között elterülő tájakon változtatta meg a gazdaságot. A közbirtoklás a világon mindenütt ismert rendjébe illesztették az örökíthetően tulajdonolt szántó- és kertgazdaság földdarabjait, a jobbágybirtok új életminőségének tárgyi tartozékát. Bár a lényeget tekintve egy új tulajdonrendszer jött létre, de a képződmény szűknek bizonyult, népessége terjeszkedett és a rendszer a peremvidékeken másként valósult meg, mint a centrumban. Helyi eltéréseket nem számítva, egészében véve Franciaországban alakult át legszembeötlőbben a hűbériség. A folyamat együtt járt a királyság legitimációjával. Az Ile-de-France népét a 12. század második felében hódította meg a tulajdon és a hatalom újszerű rendje. A 14. századra (Bretagne, Aquitania és Provence területe kivételével) megvalósult a feudális Franciaország. Az ökoszisztéma azonban sok helyütt megváltoztathatatlanul őrizte régi vonásait. Még a mondott területen belül később is számottevők a különbségek: Észak- és DélFranciaország két világ. Délen megőrizték a mediterrán ókor emlékét, északon az újkorban is fenntartották a középkori feudális gazdálkodás kereteit. Az Atlanti-Európa aligha mondható egységes tömbnek. Franciaországon kívül a spanyolok és a portugálok helyi kultúrái és hatalmi berendezkedései megőrizték sajátos arculatukat. Mindamellett a nyugat-európaiak olyan, a világ sorsát befolyásoló kulturális képződményt alakítottak ki, hogy a szakirodalomban újabban nem a germán-római együttélést tekintik a korai középkor gazdasági alapvetésének, hanem a kelta törzsekét. Ennél alkalmasint fontosabb, hogy az európaiak új életminősége a törzsi társadalom és a civilizáció konfliktusából keletkezett. A római megszállás mélyreható változásokat eredményezett. A nyersanyagforrások kiaknázása, a kereskedelmi szállítások és a mezőgazdaság új rendje alakult ki. A 139