A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

gazdaság - mediterrán eredetű - újítások révén és a terület nagyobb laksűrüsége folytán intenzívebbé vált. A Dél kiszolgált katonákat és szegény sorsú római polgárokat segített hozzá a provinciában földbirtokhoz. (A kivándorló proletárok a provinciákban keresték megélhetésüket.) Az obsitosok bennszülött lányokkal léptek házasságra. Ezáltal a népesség etnikai keveredése elkerülhetetlen következmény lett - kivált a Rajna-vidék városaiban. Átalakult a - mind sűrűbben lakott - táj népességének szerkezete, miközben továbbra is ök alkották a közép-európai kereszténység fundamentumát. A korai középkorban és a középkorban, amikor a társadalom rétegzett, hűbéri tömeggé vált, számukra a legfőbb összekötő kapocs a vallás és a nyelv lett. Az eddigi ellenfél elfogyott: az erdő és a mocsár kisebb lett, de a meredek hegyoldal müvelhetetlen maradt. Mindezekkel szemben új ellenlábas támadt - a kapzsi és erőszakos földesúr. A parasztnép osztozott egymás sorsában és egy nyelven beszélt. Szövevényes história. Döntő tényező a törzsek (vagy azok egy részének) vándorlása és hódítása. Az egész kontinenst elborította ez a történet. Legtovább DélkeletEurópában tartott ki az ökoszisztéma, a vándorlás és hódításnak tűnő alkalmazkodásnak kezdetleges hármassága. Az európai népvándorlás korban aligha kell feltételezni teljes törzsek áttelepedését, egy-egy rétegükkel azonban bizonyosan kell gondolni, továbbá azzal, hogy új lakóhelyük környezetében a hódítók nevével illették hamarosan az általuk elfoglalt területek összlakosságát. Az etnikai asszimiláció feltartóztathatatlan folyamat minden korszakban, amely felgyorsult a középkorban és néhol az újkorban. A régebbiekről az ókori stb. geográfusok feljegyzései gazdag példatárral szolgálnak korunk filológusainak. A névhasználat elsősorban politikai fennhatóságot jelentett, de különféle okok következtében elkezdődött a két etnikum közötti érintkezés, amelynek eredményeként új szervezetek alakultak. A nyelvek történetét rekonstruáló szakemberek a jövevényszavak" és a helynevek tükrében próbálják az etnikai együttélés részleteit kikövetkeztetni. A folyamat társadalmilag és politikailag meglehetősen rétegzett volt. Döntő szerepetjátszottak például a római időkben azok a (törzsi elithez tartozó) germánok, akiket a hódítók zsoldosokként (foederaíi) alkalmaztak. A bevándorlók a római idők óta olyan gócokból származtak, ahol a vidék mostoha életfeltételeivel kikényszeríti a távozást. A legfontosabb körzet Dánia és Dél-Norvégia. Ezeken a területeken végül is több mint kétezer éve kiszáradt a jégkorszak tengerfeneke, azóta csak a föveny őrzi az óceán emlékét. Dánia füves síksága a mementó, másrészt Dél-Norvégia terméketlen talaja lett a vikingek bölcsője. A Német-síkság tavakkal és patakokkal tagolt tája sem bizonyult gazdagabb élőhelynek, délről mégis sokan települtek a facsoportokkal tarkított mezők és szittyós réteg úgyszólván terméketlen övezetébe. Gazdaságuk alapja az állattartás volt. A Német-síkság szegényes életfeltételeket biztosított, a területet napjainkig elmaradott agrártájként hasznosítják. Az eltartóképesség mindig korlátozott maradt. Az angol-szászok, a normannok, a varégok mind innen származnak. A mai Franciaország tájain többféle ökoszisztéma biztosította a megélhetést. A délfrancia megyék lakói megőrizték a mediterrán gazdálkodás örökségét. Északabbra viszont új körzetek alakultak ki. A folyamatot megkésve követték a nyelvi érintkezés szabályai. Bár a mai ország területére kiterjedő hatalmi, közigazgatási szervezet jött létre az újkorban, még a 19. század derekán is jelentős eltérések voltak a nyelvjárások között. Egy délfrancia paraszt fel sem fogta, mit mond egy északi. (A párizsi taxisofőr dialektusát jó, ha megértik honfitársai.) A francia nyelvterületen egyrészt déli, provanszi, másrészt az északi dialektusokat lehet megkülönböztetni egymástól. A két terület közötti határ Gironde-tói a 140