A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

hátrahagyó népességhez tartoztak. Az i. e. 750 után törzseik hatalmas területet foglaltak el. Nyugaton (a Rajnától a kelták lakta területen Galliáig) találtak törzseik otthonra, majd római fennhatóság alatt éltek, mikor is megszállóik keveredtek a keltákkal és valamennyien a gyarmatosítókkal. A Rajnától keletre - a Visztulán túlig és északon DélNorvégiáig, Dél-Svédországig, nemkülönben Dániáig - germán törzsek lakták KözépEurópát. Déli határuk a Kárpátok íve, valamint az Alpok hegyláncolata volt. A római megszállás következményeit elsősorban a nyugati-germánok kultúrtörténetében kísérhetjük nyomon. Az ingweonok (az Északi-tenger mellékén), az istweonok (a Rajnánál), a herkmionok (a belföldiek) kis falvakban és szórványokon laktak, mezőgazdaságukban a szántóföldi gabonatermesztés nagyobb szerepet játszott, mint északabbi rokonaiknál (akik nyílt mezőket szálltak meg, és elsősorban az állatok tartásával biztosították élelmiszerbázisukat), de sehol sem érte el a tőlük nyugatabbra, a Raj na-völgyben és Brabantban stb. lakók teljesítményeit. Az utóbbiakat rómaiak szállták meg, gazdaságukban a megszállók szokásai számottevő változásokat idéztek elő. Újításokat vezettek be a gazdálkodásba: mediterrán gyümölcsöket kezdtek termeszteni, javítottak a konyhakerti növények összetételén, a szántóföldi kultúrák müveléstechnikáját (elsősorban a talajmüvelést) sok részletében hatékonyabbá tették. A széna vágására kaszát alkalmaztak stb. A középkori mezőgazdaság innovációit főként ők kezdeményezték. Termelékenyebbé tették a müvelésrendszereket a nyomásos gazdálkodás bevezetésével, ami arra utal, hogy fogyott a műveletlen parlag és a már kialakított kultúrtájon kellett gazdálkodniuk. A germán törzsek mindannyian szántóföldeken gazdálkodtak, füves mezőket és lombos erdőket legeltettek. Elsősorban jószágokat tartottak. Ha újabb területet hódítottak meg maguknak, csordáikkal együtt vonultak. Nemsokára - kedvezőbb lehetőségeket remélve - továbbhajtották nyájaikat. De még a vándorok is megtelepedtek rövidebbhosszabb időre útközben, felszántották a tisztásokat és betakarították a termést. A hódítók magukénak tekintették a hatalmi struktúrát, beköltöztek a földvárakba, elfoglalták a lakótornyokat és basáskodtak az őslakókkal. Sok helyütt kirabolták még a kereskedőtelepeket is. Mindenütt visszavetették a civilizációt. „Sötét korszakot" töltöttek ki. A törzsi társadalmakban ugyanis már létezett az elit (amely a középkori nemesség előzményeként szegregálta a társadalmat), rajtuk kívül - a rómaiak szóhasználatával élve - a szabadok széles rétege és a fél-szabadok, a lecsúszottak, meghódítottak, a libertini, illetve laeti, lassi csoportjai, akiknek kulcsfontosságú szerep jutott a még klánok szerint tagozódó társadalmakban. A harcos elit és a gazdálkodó zöm között helyezkedtek el a szabadok, úgy, hogy mindkettejük foglalkozását magukénak vallhatták. Voltak még a mondottakon kívül nagy számban rabszolgáik is (hadifoglyok, adósrabszolgák stb.). Ekkor még a nemzetségi szervezet kötelékei fogták szorosra az összetartozók rokonságát. A kelták és a germánok rablóakciói egymás hatását erősítették. A kelta gallok már az i. e. 387-ben feldúlták Rómát. A galliai provinciákat pedig germánok támadták meg i. e. 113-101 között. Aix-en-Provencebtn (Aquae Sextiae, i. e. 102-ben) és Vercellae mellett (101-ben) Marius verte szét a betolakodókat. A 2. század a Duna mellékén vívott háborúkkal telt el. A 4. században Britanniában megépítették a „szász part" sáncait és árkait {Utas Saxonicum). A háborúkat (a mondott okokon kívül) gerjesztették a sztyeppéi népek támadásai is. A belső-ázsiai gyökerű hunok a gótokai túrták ki fészkükből. A gótok a 3. században a svédországi Gotlandbó\ költöztek Lengyelországba, Nyugat-Ukrajnába és Erdélybe, majd a hunok szorították őket a Balkán-félszigetre. Valens római császár ellenállt, és 130