A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

mint azok szomszédainak életkörülményeiről gyűjtöttek össze, mert úgy gondolták, hogy az etnikai kontinuitást kész tényként könyvelhetik el. (A svájci cölöpépítmények vagy a lengyelországi Opole régészeti leleteinek értelmezései iskolapéldái az őscsinálás és a halottöltöztetés romanticizmusának.) Ahol az evolucionista tanok elterjedtek, tehát Északnyugat-Európa modern tudományában, az objektív adottságok (elsősorban a gazdaság) átalakulásából, azaz a környező természet, a biotóp változásaiból (vagy legalábbis az azokkal létrejött kölcsönhatások emlékeiből) kísérelték meg felderíteni az életmódbeli változásokat, bemutatni a találmányok keletkezésének és alkalmazásának eredményeit és kudarcait. A kutatók kényszerpályán haladtak előre. A környezetet illetően az erdők története szolgáltatja kontinensünkön a legfontosabb adatokat annak, aki őseink mozgásterét akarja jellemezni. Európa nagyobb részén ugyanis, eltekintve a mediterrán partvidékektől, a lakosság életkörülményeit elsősorban kiterjedt erdők határozták meg. (Vö. Hoffmann Tamás: Európai parasztok. I. kötet 242-275. és III. kötet 55-96.) A Mediterráneumban gyér a növényzet, a tenger mellékén alig zöldellnek árnyat adó erdők. Más a helyzet Itália belsejében és még inkább az Alpoktól északra, ahol elsősorban lombhullató fák nőnek, és a prehistoriában még élőhelyük kétharmad részét beárnyékolták. A régészeti leletekből arra kell következtetni, hogy Európa a Közel-Keletről kapta bevándorlóit, sőt a civilizációk korában a technikai, gazdasági haladásához szükséges ösztönzőket. Csakhogy a földrajzi környezet meglehetősen eltért egymástól a két körzetben. Az ázsiai, afrikai táj dús vegetációjú folyóvölgy és sivatag, a Mediterráneum keleti karéja pedig őrzi a nagy mészkőhorpadás, a tenger kopasz partvidékének emlékeit. A kontinens belseje már egészen más ökológia adottságokkal rendelkezik. Közép- és Nyugat-Európa nagy részét lombos erdők takarják, amit a kontinentális klíma tesz lehetővé. Észak- és Kelet-Európa (továbbá az Alpok, a Kárpátok, a Pireneusok) a fenyő tartományai. Délkelet-Európában húzódik a sztyeppe, illetve a fenyőöv és a sztyeppe között a fenyők és a lombos erdők (fekete föld övezetének) sávja. Tekintve, hogy a prekapitalista társadalmak legalább háromnegyed része paraszt volt, a népességnek alkalmazkodnia kellett az ökológiai feltételekhez. Munkája a kultúrtáj megteremtése, főleg erdőirtás által. Erre a legkevésbé Dél-Európában volt szükség. A növénytermesztés kis kertekben és kis szántóföldeken folyt. Az állattenyésztés nem vette igénybe ezeket a termőterületeket. A krónikus fahiány miatt kőből és téglából építették házaikat. A kontinentális erdöövben a növénytermesztés (eltekintve az évelő növények kertkultúráitól) ugyanazokat a területeket vette igénybe, mint az állattenyésztés. Nyomásos gazdálkodás alakult ki, majd vetésforgók tudományosan kikísérletezett rendszere. A lombhullató fák törzseiből építették házaik vázát, amit sárral tapasztott vesszővel töltöttek ki. A fenyőövben nincs aljnövényzet, viszont hatalmas tartalékokkal rendelkezik a gazdálkodás. A növénytermesztés, illetve az állattenyésztés elválik egymástól. Az irtásgazdálkodás a modern időkig fennmarad. Fenyőrönkökből építkeznek. A sztyeppén a külterjes állattartás a döntő gazdasági ág. A növénytermesztés haszna elenyésző. A települések javarészt ideiglenesek, a földtulajdon nem örökletes. Az emberek sátrakban és veremházakban laknak. Később életkörülményeiken sokat változtattak azokkal a társadalmi-gazdasági rendszerekkel, amelyeket kifejlesztettek. Az egyes embercsoportok - származásuk és összetartozásuk - etnikai tudatát a mondott körülmények határozták meg. Ez a gondolatvilág lassanként eltávolodott a természettől, a demográfiai, gazdasági és társadalmi feltételek függvényévé vált. A folyamat részben nyomon követhető a nyelvtörténeti 117