A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

elemzések révén, de elhamarkodott következtetésekhez vezettek a fizikai antropológia megfigyeléseire alapozott elméletek alkalmazásai. Utalnom kell arra is, hogy nem foglalkozom több - marginális helyzetű - etnikummal. Nem írok a középkorban bevándorolt és mai lakterületükön lassanként elterjedt, ám sokáig nomadizáló cigányokról, akik törzsekben éltek és rokoni származásuk szerint választott mesterségüket űzték (faműves, kovács, muzsikus, lókupec stb.). Csak érintőlegesen említem meg a zsidó közösségeket, amelyek jelenlétével az európai civilizációk kialakulása óta lehet számolni. A pénzforgalommal kapcsolatos foglalkozásuk a földtulajdonon alapuló társadalmakba nem tudott beilleszkedni. Üldözték közösségeiket, noha szükség volt a jelenlétükre mindenütt. Nem írok az európai nagy déli kapu, a Kaukázus előterének népeivel kapcsolatos históriákról, az azeri, az örmény, a grúz stb. csoportokkal tehát nem foglalkozom, jóllehet Ázsia és Európa között a kulturális kapcsolatokat az elmúlt több mint három évezredben elsősorban ők tartották fenn. Végül hallgatok a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó Északkelet-Európa - részben már kihalt (/ív, vót, vepszé), részben pedig Oroszországban, rezervátumokban található népcsoportokról {hanti, nianysi), valamint egyes török nyelvű közösségekről {baskír, tatár stb.). 35.1.8.2. A Mediterráneum és a Balkán Az Ibériai-félsziget keleti sávjában, a Pireneusokban a prehistoriában erdőirtó földművesek éltek, és az erdőhatár feletti hegyoldalakon szállásokat építve, nyaranta két gazdaságot népesítettek be. A tartomány a pásztorkodás birodalma volt (bizonyos mértékben még ma is az). Amikor már tudunk lakóiról, a baszk népnévvel találkozunk. A hegylakók - a belátható múltban is - kevesen voltak, távoli történelmükről alig ismerünk konkrét tényeket, eredetük vitatott. Nyelvüket nem lehet sem az indoeurópaiak, sem a finnugorok, illetve a törökök, azaz kontinensünk többi lakója által beszélt nyelvek nagy családjaihoz sorolni. Leszármazottaik - környezetük miatt, napjainkban - kétnyelvűek, részint a katalán, részint a provánszál dialektust beszélik, vagyis a spanyol, illetve a francia nagy nyelvi tömbhöz tartoznak. Ez a helyzet az Atlanti-Európa peremén, az Ibéria-félszigetet a kontinenstől elválasztó hegyláncolat lankáin. A félsziget változatos terepviszonyokat kínált a letelepülőknek, akik alkalmasint több nyelven beszéltek, a szokásaik szintén változatos hagyományaikra engednek következtetni, vagyis mindannyian alkalmazkodtak a feltételekhez. Bár az egyes körzetek lakóinak törzsi múltja többnyire tisztázatlan, annyi mindenesetre biztos, hogy Aragónia {Zaragoza központtal az Ebro középső folyása mellett) még ma is különleges közigazgatási körzet. Királysága a középkorban vált karakterisztikus tényezővé, és a 16. században (a katalóniai Kasztíliával egyesülve) a szomszédos királyság része lett, jelentős nacionalista öntudattól fűtött lakossága később is megőrizte etnicitásának - igaz, halványuló - emlékeit. Kantabria, Kasztilia, León, Kasztília-La Mancim, Extremadura és Murcia ma külön képződmény. Valamennyiük lakossága (nyelvileg rokon vonásokkal) még mostanság is önálló tömböt alkot. A képződmény középpontjában Madrid, tulajdonképpen ennek a vidéknek, a kasztíliai tájának a vonzáskörzete, de a központ - lakosságának telepítések révén történt feltöltésével - elkülönül szomszédságától. Andalúzia középkori királysága, mely a granadai királyságot is bekebelezte a 15. század végén, a Quadalquivir termékeny vízgyűjtőjén {Sevilla központtal), illetve a régi 118