A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

Magyarázatot akartak találni arra a kérdésre, hogy mi tartja össze az egy nyelven beszélőket és mi az oka más csoportokkal kapcsolatos kommunikációs képtelenségüknek? Kik fogalmazzák meg szomszédaikról, hogy azok is miközénk tartoznak, és kik határolják el magukat tőlük? A probléma minden korszakban abból adódik, hogy valamely közösséghez tartozó embertársunk csak azokat fogadja el rokonainak, (és így közös őstől származó) atyafiainak, akikkel érintkezve mindkét csoport tagjai egy nyelven kommunikálnak. A nyelvrokonság ősidők óta meghatározó kötelék az európai (és más) társadalmakban. A nyelvi tényeket meg akarták (és akarják) magyarázni a környezeti kultúra tárgyainak rokon vonásaival, azt állítván, hogy a tárgyi hasonlóságot a nyelvi és mentális hasonlóság idézte elő. A kisemberek úgy gondolják, hogy „ahol ők élnek, ott van a világ közepe". Mi emberek vagyunk, mások hebegnek vagy a majmoktól származnak stb. Ahány törzs, annyi mítosz. A klánok rokonsági rendszerük kereteit töltötték ki, a törzsekét a klánok. A rendszer az ökológiai adottságokhoz igazodott. A törzsi társadalmak etnikai, nyelvi hagyományait csaknem valamennyi európai nép megőrizte napjainkig. Nem népben, hanem népcsoportban gondolkodtak. A „nemzeti tudat" kialakulását egy országnyi terület, nyelvi egység és az abszolút monarchia közigazgatása szavatolta. Ez az állapot kivételes Európában. * A tudomány által értékelhető információk az i. e. III—

II. évezred óta eltelt időkből engedik meg az etnikai folyamatok nyomozását. Ennek az időnek a zömét klánokat alkotó társadalmak töltötték ki, amelyeknek messzemenően alkalmazkodniuk kellett a természeti környezethez. Ennek rendelték alá tulajdonviszonyaikat és rokonságileszármazási rendszereiket. A nemzetállam piac viszonyai az addig eltelt idő egytizedében kezdték átformálni a társadalmakat. A parasztokat alig sikerült. Ez a körülmény sok félreértésre adott okot. A neolitikus és a bronzkori társadalmak nemzetségi szervezetekben, azok pedig törzsekben éltek, hagyatékukat vizsgálva (néhány mediterrán társadalom kivételével) a civilizációk antagonizmusát nem kellett figyelembe venni a kutatónak. Egészen más a helyzet a rákövetkező korszakok vizsgálatakor. A gazdasági rend ugyanis meghatározó, még akkor is, ha az anyagi javak előállításához évezredes eljárásokat és eszközöket vesznek igénybe az emberek. Elődeink gyakorta tévedtek a társadalom-gazdasági modellek megalkotásakor, mert a törzsi társadalmak életkörülményeinek bizonyítékait látván, a modern kor vidéki népének életmódbeli archaizmusairól azt gondolták, hogy egy másik, ősrégi történelmi metszetből származó kövülettel van dolguk, az ősi és a modern kort megelőző javak az etnikai kontinuitás következtében egyeznek egymással. Azt hajtogatták (és sokan mondogatják ma is), hogy a jelen archaizmusai a múlt továbbélésének úgyszólván változatlan bizonyítékai. Szerintük az összeköttetést a származás, az etnikum folyamatossága teszi lehetővé. Ez a történelemmagyarázat azonban (bár korántsem volt uralkodó, még inkább az egyetlennek mondható) Európában, sok helyütt hivatalos állásfoglalássá merevedett. Például Északnyugat-Európában másként vélekedtek a vaskor és a középkor tényeivel kapcsolatban, tudván, hogy ezek az emlékek nem a prehistorikus közösségek, hanem - a maguk történelmében - a többé-kevésbé fejlett osztálytársadalmak hagyatékai voltak. Értelmezésükkor segítségül hívták azokat az információkat is kollégáink, amelyek a valamikori periférikus területeken élő társadalmak és településkörzeteik lakóinak, vala116