A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)
KÖZLEMÉNYEK - Szűts István Gergely: „Magyarország védbástyája” Határképek a sátoraljaújhelyi sajtóban 1918 és 1921 között
ugyan születtek olyan írások, amelyek a térség jövőbeni rendezését elemezték, ám ezekben fel sem merült Magyarország integritásának kérdése. Ezek a cikkek elsősorban a magyarországi nemzetiségek, főként a szlovákság helyzetével és lehetséges követeléseivel foglalkoztak, általános, elvi síkon közelítve a problémához, hangsúlyozva Magyarország sérthetetlenségét, egységét és oszthatatlanságát. Ebben változás csak a közeledő és Zemplén vármegyébe 1919. január 10-én bevonuló cseh csapatok megjelenésével következett be. Közeledtük és a megszállt területekről érkezettek beszámolói, valamint a nemzetközi hírek elbizonytalanították azt az addig megingathatatlannak hitt elképzelést, amely szerint Magyarországot nem érintheti semmiféle területi veszteség. Ezen túllépve, már az 1919. január 18-án, a háborút lezáró és az új nemzetközi rend alapjait megteremteni kívánó versailles-i alakuló gyűlést megelőzően egyes cikkek a vármegye egy részének lehetséges elvesztésén túl, a város integritásának kérdéséről is beszéltek. Ez a félelem nem volt alaptalan, hiszen a városon keresztülhaladó, stratégiai fontosságú, Kassát az Uzsoki-hágóval összekötő vasúti fővonalra a csehek egyre határozottabban igényt tartottak. A csehszlovák politikusok 1919-től már reális lehetőségként számoltak kárpátaljai vármegyék megszerzésével, ehhez kiemelt szerepet szántak a sátoraljaújhelyi vasúti csomópontnak. 6 A leendő csehszlovák állam számára stratégiai fontosságúvá vált, hogy a keleti területekkel - Kárpátaljával - az összeköttetést biztosítani tudja, ezért fogalmazta meg folyamatosan igényeit a sátoraljaújhelyi deltával kapcsolatban. A cseh csapatok megjelenésétől kezdve a szövegek egyszerre hordozták magukban az elképzelhetetlen, valamint a lehetséges határváltozások kettősségét. Ebben az időszakban jelent meg először a város későbbi öndefiníciójának egyik meghatározó eleme, az „ostromlott vár" toposza is, amely magában foglalta többek között a fenyegetettség és bizonytalanság érzetét. Ezen a képen keresztül a kialakult helyzetet szimbolikusan egy középkori ostromlott váréhoz hasonlították, ahová a pusztító ellenség elől védelmet remélve bebocsátást nyerhettek az otthonukból elüldözött, szerencsétlen földönfutóvá tett emberek. Ennek a hasonlatnak az alapját az 1918 végétől a csehek által megszállt településekről menekült, elsősorban közhivatalnokok, állami apparátusban dolgozók százai jelentették, akiknek egy jelentős része a városon keresztülhaladva ért még magyar területre. A folyamatosan érkező, nagyszámú menekült ideiglenes elhelyezése és ellátása komoly gondot okozott az amúgy is élelmezési gondokkal küzdő város számára. A helyi lapok a csehek bevonulásáról visszafogottan, tárgyilagosan tudósítanak, külön hangsúlyozva, hogy a város lakói minden incidens nélkül fogadták őket. Ezt a békés, nyugodt hangnemet természetesen meghatározta a megszállók jelenléte. Ám mégis érezhető, hogy a cikkek szerzői csak átmeneti állapottal számolnak és addig is alkalmazkodni próbálnak az éppen aktuális helyzethez. A csehek távozásával a korlátozott sajtónyilvánosság nem szűnt meg, hanem csak más keretek közé került. A Tanácsköztársaság első heteiben a Vörös Hajnal hasábjain erősen túlideologizált írások jelentek meg, amelyek csak érintőlegesen foglalkoztak a várost és az országot érintő lehetséges határváltozásokkal. Ennél sokkal fontosabbnak tartották az újhelyi munkásság mozgósítását, és a helyi hatalom teljes körű kiépítéséhez megnyerni a lakosság szimpátiáját. Ezen törekvéseik április 30-án, a csehek bejövetelével rövid időre megszakadtak. Az újbóli cseh megszállás alatt katonai részről semmilyen komolyabb esemény nem történt, a város lakói ismét ideiglenes állapotként értelmezték a helyzetet, annak 6 A Kárpátaljával kapcsolatban megfogalmazott területi igényekről lásd bővebben. Zseliczky 1998. 591
