A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

KÖZLEMÉNYEK - Bodnár Mónika: Agyagipar a mai magyarországi Gömörben régen és ma

AGYAGIPAR A MAI MAGYARORSZÁGI GÖMÖRBEN RÉGEN ÉS MA BODNÁR MÓNIKA A történeti Gömör-Kishont megye az első világháborút lezáró béketárgyalások, a trianoni döntés következtében két részre szakadt. A terület jelentős része ma Szlovákiához tartozik, csupán a déli részen egy vékony sáv, mindössze 21 település található Magyarországon. A legnyugatibb fekvésű Zabar Nógrád megye része, a többi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. Uraj, Susa és Szentsimon 1979 óta nem önálló települések, Ózdhoz csatolták őket. Alsóhangonyt és Felsőhangonyt 1939-ben összevonták, ma Hangony néven jelzik a térképen. További gömöri települések: Sajópüspöki, Bánréve, Hét, Serényfalva, Kelemér, Gömörszőlős, Zádorfalva, Alsószuha, Szuhafő, Ragály, Trízs, Aggtelek, Imola, Kánó, Zubogy, valamint az egyetlen város, Putnok. A történeti Gömör-Kishont megye szinte egész területe rendkívül gazdag jó minőségű agyagban. Ezt felismerve a térség lakossága mindig is használta ezt az anyagot. Gömörben alakult ki a Kárpát-medence legjelentősebb agyagipara- állítja Paládi-Kovács Attila. Nemcsak főzőedényeket, tálakat, korsókat, kantákat készítettek és szállítottak félországnyi piackörzetükbe, de a 19. században már a tetőcserép- és téglagyártás, a kályha- és iparicserép-termelés is országos jelentőségű volt.

1 A fazekasmesterségnek több évezredes, egészen a régészeti korokig visszanyúló múltjáról beszélhetünk GömörKishont esetében.

2 Néprajzi kutatások és publikációk tucatjai igazolják, hogy a gömöri fazekasok látták el jó minőségű főzőedénnyel nemcsak a környék, hanem az Alföld hatalmas térségeinek lakosságát is. A rendkívüli kereslet fő oka az volt, hogy az itt bányászott agyag többségéből tűzálló edényeket lehetett készíteni, melyek tehát alkalmasak voltak a nyílt lángon való főzésre. A 19. századi gömöri fazekasok ún. kontárok voltak, nem tömörültek céhekbe, nem ezt tekintették fő megélhetési formának, még akkor sem, ha a család jövedelmének nagy része ebből a tevékenységből származott. Szinte mindegyiküknek volt mellette földje, tehát gazdálkodott, paraszti munkával is foglalkozott. A fazekasságot kiegészítő jövedelemszerzésnek tekintették, háziipari tevékenységként űzték. A messzi vidékeket ellátó gömör-kishonti fazekasokat lakhelyük szerint két nagy csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe a Rimaszombat környéki falvak (Szuha-, Gortva-, Rima- és Balog-völgye falvai) tartoznak, a másikba a Rozsnyótól délnyugatra eső, Jolsva körül összpontosuló Sajó-, Murány- és Túróc-völgyi települések. Ezek sorában nem találjuk a mi térségünk falvait. Ám a recens hagyomány szerint a magyarországi gömöri falvakban is foglalkoztak agyagmüvességgel. Nyilván itt nem bírt akkora jelentőséggel, mint a fent említett települések lakóinak életében, csupán regionális szerepe volt, de tudjuk, hogy létezett, s gyakorlatilag máig feltáratlan a hagyományos népi kultúrának ez az eleme. Jelen dolgozat nem vállalkozik a téma kimerítő, teljes feldolgozására, az ugyanis további kutatásokat igényel, inkább csak figyelemfelkeltő jelzésnek 1 Paládi-Kovács 2001. 254. 2 A témát jól összefoglalja B. Kovács István: Agyagkenyér című munkája. 572