A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

KÖZLEMÉNYEK - Békési Gábor-Tóth Arnold: „Hadifogoly vagyok, nem enged Amerika haza…” Marsalkó Mihály hadifogolynaplójának irodalmi és folklorisztikai vonatkozásai

borult mindenem. Gyászba borult Fölöttem az Ég is, Elhagyott a régi Szeretőm is. Marsalkó Mihály őrm. Amerikai Hadi Fogoly. 1945-46. A tematika sajátossága még, hogy nemcsak a bánat és a keserűség jelenik meg a szövegekben, hanem a szerelem, a mulatozás, a lakodalmi hangulat szívderítőbb témái is gyakorta előkerülnek. Ezek azonban a legtöbb esetben - a hozzájuk fűzött néhány szavas magyarázatokkal, kezdő és záró formulákkal - mintegy negatív előjellel az egész szövegkorpuszra általánosan jellemző vágyakozó, borongós és keserű hangvételt erősítik. Ahogyan azt Katona Imre többször is kifejtette, a magyar népköltészetnek is két fő műfaját adó szerelmes és katonaének egymásba átalakítható, áthajlítható. A Marsalkóanyagból viszont az állapítható meg, hogy ez az átváltás nemcsak e kettő, hanem szinte bármely két vagy több téma között megfigyelhető, sőt olyan biztonsággal alkalmazza ezt az eszközt, hogy időnként meglepő drámaiságot eredményez. A szövegekben megjelenő téma kifejezésének érdekében figyelhetünk fel erre a jellemző alkotásmódra. Marsalkó a fejében meglévő szöveganyagot a saját élethelyzetének megfelelően meglehetősen szabadon alakította, melynek során többször megfigyelhető az egymástól egyébként igen távol eső szövegek kontaminálódása. Az alábbi vers első része egy közismert magyar nóta szövegének töredéke, második része pedig az „Égbe nyúló hegyek alján" kezdetű világháborús katonadal részlete. A kettőt a szülőfalu és az otthon hagyott kedves utáni vágyakozás érzése kapcsolja össze a szerző számára. Valahol egy kis faluban, Görömbölyön Szomorúság járja, valahol az én Babámnak, könnyes a párnája, Az ajakáról ima rebben, a sóhajok a sóhajok tőle én hozzám a Táborba szállanak, Én is, sokat rágondolok A kis Faluról, az én Babámról Rég elhagyott boldogságról Golyó fütyül el a fülem mellett. Marsalkó, őrm. Mivel Marsalkó őrmester egy teljes őszt és egy hosszú telet élt meg a drótok között, két nagy ünnepet, a karácsonyt és március 15-ét volt kénytelen a messze idegenben tölteni. Mindkettőt elérzékenyült, lírai hangnemben idézi meg a feljegyzéseiben. Különösen érdekes a Petőfi-parafrázis, amely a katonakönyvekre (és a népi írásbeliség más műfajaira is) jellemző átköltés szellemében fogalmazódott meg. Bizonyos értelemben ez a szöveg a Szózat (Borjúdnak rendületlenül, légy híve, óh baka...), a Miatyánk, a Tízparancsolat és más egyházi szövegtípusok (litánia, zsoltárok, Hiszekegy stb.) katonai parafrázisaival rokonítható. Akit a lábai csak a drótig visznek - mit tegyen a Fenyőre karácsonyi dísznek - Gyöngyül a könnyeit ? A sóhajt, angyal567