A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Gyulai Éva: A kassai és Abaúj vármegyei szabócéhek a 16-19. században. Topográfia és források

A legény nagy ünnepek vagy vásárok előtt a 18. században sem hagyhatja el urát, meg kell várnia, hogy az ünnep elteljen. Ezt a rendelkezést az indokolta, hogy a vásárok alkalmával és egyházi ünnepek előtt megnőtt a kereskedelmi forgalom. Különösen élénk lehetett a ruházat iránti kereslet a karácsonyt megelőző hetekben, rendelkezés szól arról ugyanis, „ha valamely legény el akarna menni Szent Erzsébet asszony napi sokadalomkor avagy azután újesztendő napig", 60 dénárt kell fizetnie. Megmaradt az az előírás is, hogy csak 1 évi kassai tartózkodás után jelentkezhet mesternek a legény, és addig mátkája sem lehet. Beteg társukról továbbra is gondoskodniuk kellett, kötelességük volt, hogy „táplálják és vártálják", erre a közös kasszát is igénybe vehették. A henyélés vagy szabadnap tilos volt: „Egy legény se csináljon ura híre és engedélye nélkül ünnepet magának", mert heti bérét megvonják. A 18. század eleji rendtartás már régen élő szokásként emlékezik meg a céhes lakomáról és a céh újévi mulatságáról, melyről csak büntetés lefizetése mellett hiányozhatott a legény: „Ha valamely legénynek kedve nem volna az új esztendőbéli mulatáshoz vagy a társaságnak ebédjéhez", 60 dénár a büntetése. A középkorban jórészt német anyanyelvű céh a kora újkorban elmagyarosodott, amint Kassán is meghatározó lett a magyarok aránya. Ezért a 18. század elején már az volt a különleges, ha német legény érkezett a kassai szabókhoz, aki, feltehetően a nyelvi és kulturális különbségek miatt, nem szívesen vett részt a céhes mulatságokon. Ezért a rendtartás megengedte, hogy „ha idegen német legény" Kassára jön, és „az társaságban nem járna", a kötelező részvételt pénzzel megválthatja, ha minden kántoron 13 garast fizet a társaságnak. A legényeknek továbbra is kötelező maradt a templomba járás. Ha a legények kitöltötték tanulóévüket, felszabadításukat igazoló iratot kaptak, melyet Kundschaftnak, Tanuló levélnek neveztek. Bizonyos céhekben ilyet az inasévek letöltése után is kiadtak a 19. században, vagyis a tanulóéveket lerövidítették, s már az inasévek után megengedték, hogy az ifjú a „társpoharat" lefizesse, vagyis a céh tagja legyen. A nagy múltú szepsi szabócéh 1830-ban díszes, virágfüzéres kerettel, oklevél formában állítja ki felszabadító levelét Smajda János inasnak, akit a felszabadítás mesterlegénnyé avatott: „aki tanult az mi mestertársunknál, Somodi János urunknál, az mi nemes királyi szabó céhünk szokása szerint az ő apród esztendejét, 3 esztendőket jámborul kitöltvén". A szabócéh oklevelében az okmány kiadásának célját - a vándorlásra induló szabólegény ajánlását- is megfogalmazza: „minden helységekben lévő és lakózó szabó céhbeli mester urainknak szolgálatunk ajánlván, szeretettel kérjük, hogy az ifjú mesterlegényt jó kedvvel fogadják és az ő maga tanult mesterségében promoveálják [= segítsék elő]... mi is, akik a mi mező Szepsi városunkban jönnek, hasonlóképpen az ő maga tanult mesterségében promoveáljuk".

61 Smajda János egyébként a Torna vármegyei Udvarnokon született, s vándorkönyvének tanúsága szerint felszabadítása után két évig volt legény a szepsi céhben, majd innen indult vándorútra, melynek során Rimaszombaton, Rozsnyón, majd Cegléden folytatta mesterségét, végül Miskolcra került, ahol talán meg is halt.

62 1830-ban a 16. századi alapítású szepsi szabócéhben a társulat 1830-ban Smajda János felszabadító levelének tanúsága szerint az irányítás Svabb András főcéhmester feladata volt, de mellette 2-dik, 3-dik, sőt 4-ik céhmestert is választottak Dobos István, Lehotzky János, Paptzun Mátyás személyében. A főpraeceptori, vagyis adószedői tisztet Ellinger Sámuel látta el, a nótárius Német János volt, de mellettük még két öregmes61 Szepsi, 1830. jan. 14. A Mindszenti Róm. Kat. Plébánia levéltára, Miskolc. 62 Smajda János vándorkönyve 1832-33. A Mindszenti Róm. Kat. Plébánia levéltára, Miskolc. 196