A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Veres László: Északkelet-Magyarország asztalosipara a 16-19. században

rendeletére kellett a céhbe állítani. Ugyanebben az évben újabb felsőbb rendeletre 7 személynek kellett a kontárjogot megadni. Közülük négyen a városban állomásozó katonák voltak. Ezek az iparosok kontárjogon asztalosmunkát végezhettek és termékeiket értékesíthették. De nem tarthattak legényt vagy inast. Bekerült még további 4 személy az asztaloscéhbe a polgármester nyomására is. Ezek az iparosok is csak kontárjogon űzhették mesterségüket. Északkelet-Magyarország asztalosmestereinek termékeit konkrét tárgyi emlékanyag hiányában leginkább a hagyatéki leltárakból ismerhetjük meg. A hagyatéki leltárak vizsgálatakor azonban nem szabad megfeledkeznünk a buktatókról. Részint arról, hogy a legapróbb részletekbe menő vagyonkimutatások csak peres ügyek esetén készültek, s így a társadalom egy szűk körű szegmentjéről kaphatunk legfeljebb képet. Másrészt pedig a kimutatásokban felsorakoztatott asztalostermékek elnevezése nem köthető minden esetben egy meghatározott tárgytípushoz. Vagyis az inventáriumokban szereplő elnevezéseket a mai ismereteinkből kiindulva kapcsoljuk több esetben egyes bútorféleségekhez. A hagyatéki leltárakat átvizsgálva konstatálható, hogy a 18. század 40-es éveitől - vagyis az asztalosipar térhódításától kezdve - a céhes korszak lezáródásáig, az 1850-es évek végéig a lakóépületek döntő részének bútorzata nagyon egyszerű, mondhatni, hogy szegényes volt. A leltárakban az alábbi bútorféleségek szerepeltek:

40 almárium (nagy fennálló), almárium (edénytartó), almárium (ruhatartó), almárium (konyhába való), almárium (kétfelé nyíló, rajta pohárszék pulpitus), pohárszék, komód, komódalmárium, komód íróasztal, kaszli vagy kasznyi, szekrény, nyoszolya, fedeles nyoszolya, strófos nyoszolya, koronás nyoszolya, kanapé ágyforma, bölcső, asztal, kisasztal, asztal (kerek és félkerek), asztal szék, karszék, kisszék, gyalogszékecske, szalmaszék, zsámolyszék, bőrszék, bőr alá való szék, hosszú karszék, lóca, lócácska, hosszú lóca, láda, élésláda, pénztartó kuffer, pulpitus, fogas, tálas, tányéros, stelázsi. Az inventáriumokban szereplő bútortípusokat elnevezésük és funkciójuk alapján 7 csoportba oszthatjuk. A legtöbb bútorféleség tárolásra szolgált (almárium, komód, pohárszék, szekrény, kasznyi). Ruhák, edények és reprezentatív tárgyak elhelyezését biztosították. Ezeket a bútortípusokat általában fiókkal készítették, hiszen volt 6 fiókos almárium, 4 fiókos komód és 4 fiókos kaszli is. Anyaguk és díszítésük változatos volt. A bútorok fenyőből, cseresznyéből és diófából készültek. A feljegyzések szerint kék, barna, sárga, veresbarna és diószínüek voltak. A fekvőbútorok viszonylag kis számban szerepeltek a hagyatéki leltárakban. A nyoszolyaként emlegetett ágyak többnyire díszesek voltak és mennyezetesek. Bármilyen meglepő is, de gyakran kék színűek voltak, ritkábban a dió színezetét adták vissza. A kanapénak nevezett ágytípusoknál és a nyoszolyák egy részénél az összeírok megjegyezték, hogy ezek „ágyformára nádból készültek". Úgy tűnik tehát, hogy az ágyak nagyon egyszerű fekvőhelyek voltak. A fakereteket házilag valamilyen növényi anyaggal szőtték be. Az asztal körüli ülőalkalmatosságokat általában a székek és a lócák képviselték. Valószínű, hogy az ülőbútorok formai és funkcióbeli sajátosságaiban nem volt különösebb eltérés. Vagyis a székek a lócákra, a lócák pedig a székekre hasonlítottak. Megítélésünk szerint a karosszék és a lóca kombinációját testesíti meg a karoslóca, vagy a hosszú karszék, amit karosládaként, vagy ládapadként ismerünk napjainkban. A két bútortípus BencsikJ., 1993.59-201.; Veres L, 1997.343-352. 97