A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Petercsák Tivadar: „Mezőkövesd anno…” I. Városképek és viseletábrázolások régi képeslapokon

„MEZŐKÖVESD ANNO..." I. Városképek és viseletábrázolások régi képeslapokon PETERCSÁK TIVADAR Tisztelt Mezőkövesdiek, Kedves Múzeumbarátok! Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hogy megnyissam ezt a kiállítást.* Az 1970-es évek második felében a szerencsi Zempléni Múzeumban dolgozva kerültem intenzívebb kapcsolatba a képes levelezőlapokkal. A múzeum majd egymilliós gyűjteményét megismerve győződtem meg arról, hogy milyen komoly művelődéstörténeti értéke lehet ennek a mindennapos postai küldeménynek. Aligha van olyan ember, aki még nem küldött vagy nem kapott képeslapot szeretteitől, barátaitól. Még ma - a mobiltelefonok és az SMS-ek világában - is sokak számára természetes igény, hogy ismerőseinknek, rokonainknak, munkatársainknak képes levelezőlapot küldjünk utazásainkról, de a képeslap üzenetet jókívánságot is továbbít a családi események, ünnepek idején. A képeslap a rövid közlendők, üdvözletek továbbításának praktikus formája. Ugyanakkor - képi ábrázolásai révén - emlékeket idéz fel, és segít másokkal is megismertetni azokat a helyszíneket, ahol feladója jár. A modern képeslap története akkor kezdődik, amikor az emberek számára az üzenetben a kép legalább olyan fontos lesz, mint a szöveg, illetve amikor az ábrázolást sokszorosítani kezdték. A nyomdai eljárásokkal sokszorosított, és a postán tömegméretekben forgalmazott illusztrált levelezőlapok az 1870-es években jelentek meg Európában. Magyarországot 1896-ig nyugati, főként német és osztrák kiadók látták el képes levelezőlapokkal. Az önálló magyar képeslapkiadás a honfoglalás ezredéves évfordulója alkalmával kezdődött, amikor a Magyar Posta megjelentette 32 darabos millenniumi sorozatát. A 19. század utolsó harmadában Magyarországon is kibontakozó polgárosodás elsősorban a kispolgári és középrétegek számára gyorsította meg a világ megismerésének a lehetőségét. A képes levelezőlap a maga közérthetőségével, a kisemberre méretezett esztétikai megformálásával a tömegkultúra egyik kifejező eszközévé vált. Ugyanakkor a 19-20. század fordulóján divat lett képeslapot gyűjteni, amely olcsóságával és közérthetőségével a gyűjtés demokratizálódását is jelentette. A képeslap aranykorának nevezett évtizedekben szinte minden polgári családban illett képeslap albumot tartani, amelybe válogatás nélkül kerültek a tájlapok, giccses zsánerlapok és ünnepi üdvözletek. A férjhezmenés előtt álló lányok zöme hódolt ennek a szenvedélynek. Az albumokat a polgári szalonok asztalkáin tartották, és a vendégnek illett átlapozni azokat. A képeslapgyűjtők a 20. században is szervezetekbe tömörültek, folyóiratot jelentettek meg, kiállításokat rendeztek. A magángyűjtők mellett a múzeumok és a könyvtárak is korán felismerték a képeslapok kultúrtörténeti értékét, sokoldalú felhasználásának a lehetőségeit. A legnagyobb számban kezdettől fogva a városképi- és tájlapok jelentek meg. Az ún. mozaik lapoktól az egész oldalt betöltő képeslapokig számtalan technikai megoldást alkalmaztak. Alig van olyan magyar település, amelyről ne jelent volna meg valamely * Elhangzott 2005. X. 13-án Mezőkövesden, a Matyó Múzeumban. 698