A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Szemkeő Endre-Viga Gyula: Márkus Mihály (Nyíregyháza, 1912. augusztus 16.-Kassa, 2004. október 5.

got írt az elhunyt magyarországi kollégákról a Národopisné aktuality hasábjain (Ortutay Gyula, Manga János). A szakmai folyóiratok mellett aktív szerzője volt például A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei című periodikának (továbbiakban: HOMKözl.), különösen az abban 1972-től 1991-ig megjelenő, Szlovákiai Téka című recenzios rovatnak. (A sorozatot Bodó Sándor, Szabadfalvi József, Ujváry Zoltán és Viga Gyula gondozta.) Az általa ismertetett munkákat most visszanézve egyértelmű, hogy választásai nagyon tudatosak voltak, s prioritást kaptak a magyar és szlovák népéletben, ül. művelődéstörténetben egyaránt szerepet játszó folyamatok, jelenségek (Pl. Huska, A. M.: Liptovskí murári. HOMKözl. 11. [1972] 31-34., Huska, A. M.: Slovenskí pltníci. HOMKözl. 11. [1972] 34-37., Bednárik, Rudolf: Cintoríny na Slovensku. HOMKözl. 12. [1973] 144-146., Habovstiak, Anton: Oravci o svojej minulosti. Rec a slovesnost' oravského l'udu. HOMKözl. 23. [1985] 163-164.). Rendszeresen hírt adott a szlovák néprajz és történettudomány periodikáinak tartalmáról is. A miskolci múzeumban Márkus Mihály mindig szívesen látott vendég volt, olyan időszakban is ápolta kapcsolatát az intézménnyel, amikor a csehszlovákiai művelődéspolitika nagyon szűken, jellemzően a viszonosság elvére hivatkozva nyitott kaput még Kassa és Miskolc kapcsolatának is. Rendszeresen publikált a múzeum kiadványaiban, kisebb adatközlései is fontos, figyelmet keltő írások. 1972-ben közleményt jelentetett meg arról, hogy a Kárpátalja népeinek karácsony esti hagyományában hogyan él II. Rákóczi Ferenc alakja. Az írás nem csupán az ismert tényt erősíti meg, hogy a ruszinok - gens fidelissima - Rákóczi népének vallották magukat, de érdekes adalék a halottkultusz történeti rétegeinek vonatkozásában is (Interetnikus Rákóczi-hagyományok a kárpátaljai népek karácsonyesti vacsorájának étrendjében. HOMKözl. 10. 121-124.). Többször szerepelt a múzeumi konferenciákon is: 1974-ben a Szlovák-magyar interetnikus néprajzi kutatások címmel tartott előadást (Megjelent: HOMKözl. 15. [1976] 135-143). Kitűnően ismerte a témakör történeti kérdéseit és irodalmát, tájékozott volt még a legapróbb részletekben is, nem csak a kérdéskör magyar, szlovák és német irodalmában. 1979-ben a Herman Ottó Múzeum közös gyűjtést rendezett Répáshután, ahol Márkus Mihály - a fiatalon elhunyt - Ludovít Neufelddel képviselte a keletszlovákiai tudományosságot. A Bükk hegységben levő telepes falu hagyományos táplálkozását mind a magyar, mind a szlovák nyelvű kötetben közreadta (Táplálkozás. Szabadfalvi József-Viga Gyula [szerk.]: Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben, 199-228. Miskolc, 1984., Szlovákul: Népi étkezés. Szabadfalvi József-Viga Gyula [szerk.]: Národopis Slovákov v Mad'arsku. Národopisné stúdie z Répáshuty, 241-273. Budapest, 1984.). Most visszagondolva, szinte hihetetlen, hogy milyen friss és fiatalos volt még a 70-es éveiben is! A település neve azonban később is foglalkoztatta - az etnobotanika eredményeiben otthonosan mozgott -, s önálló tanulmányban fejtette ki, hogy az a bükki erdőkben honos, répaszerű gyökérnövények valamelyikéből eredhet. A bükki szlovák népnyelv vonatkozó növénynevei {répa, repeh, repka, repnica) szerinte leginkább a Veszelszki által tót répa (Helianthus tuberosus) néven említett növényre vonatkozhatnak, amit Gömörben vlasská répa néven is emlegetnek {Répáshuta nevének interetnikus vonatkozásai. Szabadfalvi József-Viga Gyula [szerk.]: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. II. Kiegészítő kötet, 31-34. Miskolc, 1984.) Ez az írás példaszerűen mutatja Márkus Mihály témaválasztását és módszerét. Nincs lehetőségünk Márkus Mihály szakmai tevékenységének további részletezésére, de talán az eddigiek is jelzik, hogy egy nagy generáció utolsó képviselője volt, s személyében hidat képezett a magyar és a szlovák tudományosság között. Talán senki 696