A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Szilágyi Miklós: Gyűjtői naplófeljegyzések Zemplén megyei faluközösségekről – 1961-1962

igazán megalapozottak, a lehetséges szerzők igen eltérő kutatói rutinjával-rutintalanságával is számot vetőek ezek a tervek, de az újabb meg újabb évfolyamok végzése után az egyetem által már befolyásolhatatlan személyes törekvések amúgy is majdnem lehetetlenné tették a megvalósítást.) Visszatekintve azokra az évekre, amikor részese lehettem az abaúji-zempléni munkálkodásnak (bár csak „fél szívvel", hisz Gunda prof. halászat-kutatóként tartott számon, s én is annak tekintettem magam), annak megítélésében bizonytalan, hogy lehet-e vajon következtetni a bárkinek rendelkezésére álló forrásokból a publikációvá nem érlelt gyűjtőmunka értékére-jelentőségére. Arra pl., hogy nem feltétlenül az alaposság, az elmélyült kutatómunka kifejezője volt annak idején, ha valaki késztetést érzett rá, hogy azon frissiben publikációvá formálja gyűjtött anyagát. Következésképpen: csak a publikációkat megismerve senki sem lehet biztos benne, hogy a színvonaltalanság, a slendrián munka gyanítható a háttérben, ha valaki nem ambicionálta a publikálást... Az okok, ha nem szorított valakit a „mindegy-akármilyen-csak-jeles-legyen" kapkodásra a szakdolgozatírás, igencsak sokfélék voltak. Én pl. azért nem publikáltam legalább az erdőmunkával kapcsolatos, mennyiségre igen tetemes adat-anyagomat, mert nem tekintettem megnyugtatóan befejezettnek a gyűjtést, s mire befejezhettem volna, a személyes körülményeim messze sodortak Debrecentől, még messzebb a „tereptől" és a témától. (A társadalom lét-állapotával, működésével kapcsolatos észleleteim esetleges feldolgozásának ötlete pedig fel sem merülhetett, mert ebben a témában Szabó László barátom volt az illetékes.) Hadd reméljem: a nem publikált gyűjtési adatok és megfigyelések forrásértékének, ennek hátterében a tanulmányi célú kutatómunka színvonalának megítélése szempontjából lehet jelentősége az ilyen és hasonló feljegyzéseknek! Ha valaki (alkalmasint olyan valaki, aki nem volt, kora miatt nem lehetett részese az egykori néprajzos-palánták közös gyűjtéseinek!) nagy-nagy elszánással vállalkozik rá, hogy áttekinti a különböző archívumokban szétszórt (és az egykori résztvevők „kacatjai" közt esetleg fellelhető) összes gyűjtési cédulát, naplót, elsődleges összegzési kísérletként értékelhető szemináriumi dolgozatot, szakdolgozatot, az így rendelkezésére álló anyag alapján akár „monografikus összegzésre" is vállalkozhat. Olyan monográfiára, mely e zempléni falvak paraszti társadalmának-kultúrájának változás-vizsgálata. Vagy olyan monográfiára, mely a kutatók és kutatottak „akkori" viszonyát állítja középpontba: a prekoncepciós vizsgálódás mit engedett észrevenni s mit nem az 1950-1960-as évek valóságából. Ennek érdekében persze el kell végeznie ennek a reménybeli kutatónak mindazokat a forráskritikai műveleteket, melyek „mások" megfigyelései - irányított beszélgetései felhasználásakor kívánatosak, hisz a „kutatói szubjektumból" adódó szándéktalan torzításokat kell megértenie-értelmeznie. Ehhez pedig a kutatói személyiség-jegyeknek és a csoportmunkából megérthető, az egyén által esetleg nem is tudatosított közös késztetéseknek minél alaposabb megismerése szükségeltetik, s erre pedig csak addig van lehetőség, amíg emlékezni tudnak a kutatások egykori résztvevői, s „mai" kommentárral közzé tudják tenni a rejtőzködő dokumentumaikat. Mint én ezt a mostanit. 547