A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
Szilágyi Miklós: Gyűjtői naplófeljegyzések Zemplén megyei faluközösségekről – 1961-1962
1961. július 3-17. Mogyoróska A felszín szeszélyeit kerülgetik a házak. Sokszor sántán, féloldalasan kaptatnak az emelkedőkre, és megülnek az udvar homlokán, mint egy karikatúrának sikerült ékesség. Esőtől lekonyult kalapszegéllyel, görbe falakkal, kicsiny ablakokkal bámulnak a járókelőkre. Amott L-alakú, polgári ízlést sejtető épületek, a szürke, elöregedett társaikhoz képest valóságos épület-költemények. A telek igazi ékessége a csűr. A kapuval szemben, az udvar végében tolakszik a szemlélődő elé, és követeli, hogy ráfigyeljen. Testes alakja, garádicsos kalapja végtelen nyugalmat áraszt. Egyebütt egy egész portát magában ural. Az út egyik oldalán, ahol csak újabban épültek házak, áll még jó néhány csűr, a régi települési mód bizonyítékául. 8 Az utcák, az udvarok gondozatlanok. A mindenütt helyet követelő kődarabok farkasszemet néznek a hulladékkal. Libapiszok, marhatrágya tarkítja az udvar földjét. A munka rendetlensége felett azonban ott ékeskedik a virág. Ház előtti lugas, kiskert. Egy-egy bágyadtan mosolygó rózsatő, az ablakban muskátli - íme a sivárság kontrasztja. Az utcákról (illetve a falu egyetlen „főutcájáról") már a mezőkre látni. Szőkébe hajló zöldek, nap-tüzétől-bágyadt zöldek, haragvó zöldek egymás mellett, egymás fölött. Parcella parcella mellett. Fentebb, ahol a lanka meredekbe vált, egy-tömbbe állt erdők pislognak a szántóföldekre. Itt-ott az erdő tömegét megszakítja a hegyi legelő halványzöldje, a faluig hangzik a gulya 9 egy taktust pengető kolompszava. A mezőn, a szántóföldeken sétálva gyakran meglegyinti az embert a betegség hangulata. Satnya kukoricák lecsüngő karral, immár reménytelenül áhítozzak az áldott gyógyszert. A krumpli szeretné a bogarakat lerázni magáról, s bánatosan gondol az esőre. A sárguló búzatáblák azonban az egészség derűjét sugározzák. Kövér fejüket lehajtják, s ebben a főhajtásban van valami nyugodt dacosság, önelégült büszkeség. S az emberek? Nyílt tekintetűek, többnyire derűsek. A létért folytatott küzdelem kifejlesztette bennük a bátor nyugalmat, a szíves segíteni akarást, de előretolta - az utóbbi időben - a farkastörvényeket is. Manapság valamiféle kettősség mutatkozik meg ugyanazon ember jellemében is: egyrészről önzetlenség, másrészről individualizmus. És ez utóbbi hódít újabb s újabb területeket. Atyus 10 . Örök derű. A bort „teácskának", beszélgetőit „csipogónak" nevező kedveskedését, kertész-tudományával, kísérletező kedvével való dicsekedését meghinti a kamaszos kajánkodás, a nagy kort ért bölcsesség hamvával. A haláltól nem fél. Hetvenegynéhány évét, a halált, „aki" négyszer jött már érte, de mindig visszafordult, nevetve emlegeti. Feje horpadt, ahogy a szekérről leesett, zúzódott, ahogy a háztetőről esett, s mégis itt van. Nevetve emlékezik. Csak akkor jön a halál, ha ő üzen neki. Már gondolkodik is az üzeneten. Jó lehet az a másvilág. Csak pihen, enni sem kell, úgy is jóllakott. „Teácska" van annyi, amennyit akar. Kertje lesz ott is. Szőlőt, gyümölcsfát telepít, szemezget magának. De akkor nem kell nekiülnie: jó lesz a lába." 8 Mogyoróskának erről a települési jellegzetességéről 1. Selmeczi Kovács A., 1981. 89. magyarázatát. 9 Nem tartom valószínűnek, hogy helyes-e a szóhasználat: ha lett volna ekkortájt Mogyoróskán kintháló gulya a heverömarhákból, csak olyan távoli legelőn, ahonnan nem hallatszik be a kolomp szava. 10 Szabó Lászlónak a rokonság terminológia rendszeréről készült összeállítása szerint (1981. 164.) az atyus 'dédapa' és 'nagyapa' jelentésben is élt, és régiesebbnek tűnik ezekben a zempléni falvakban. " A környéken élők (nemcsak a családtagok) általánosan használták az Atyus terminust, nevét a feljegyzéseim nem őrzik, s az emlékezetemből is kihullott. 548
