A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
Gulya István: A kőműves- és kőfaragó-mesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században
lapodására bízza. Az 1653-as, Abaúj és Zemplén vármegyék egészére érvényes limitáció egyáltalán nem határozza meg a kőművesmunkák árát, azt a teljesítménytől teszi függővé. 106 Láthatjuk tehát, hogy a kőművesmunka - bár csupán néhány alapműveleten nyugszik - a feladat nagysága és bonyolultsága alapján nehezen sorolható kategóriákba, a díszesebb, igényesebb munkák árát nem lehetett előírásokkal szabályozni. A munkák egységes mértékrendszer alapján való árazása nem sikerült, a limitációkban szereplő „nagyobb, annál is nagyobb" és más hasonló, nem kifejezetten precíz meghatározások vitákra adhattak okot, elősegítve a mesterek törekvéseit: hatósági árak helyett a megbízókkal történő, esetenkénti alkufolyamatok kerültek az előtérbe. Nyilván egyes településeken, vagy akár egy vármegyén belül lehettek olyan szokásos árak, amelyek limitáció nélkül is irányadóak voltak mind a mesterek, mind az építtetők számára, de mivel elsősorban szolgáltató jellegű tevékenységről van szó, mindig volt helye az egyezkedésnek. A területünkön kiadott 18. századi limitációk 107 ismét feltüntetnek néhány munkafolyamatot, melyek árait szabályozták, de a legények érdekeinek védelmében igyekeztek a napszámbéreket is meghatározni. Ezek mellett egyes építőanyagok árait is feltüntették az árszabásokban, ami összefüggésben állhat a kőépítkezés terjedése kapcsán az építőanyagok iránt növekvő kereslettel. A szomszédos megyékből származó árszabások tartalma szinte teljesen megegyezik, ami alátámasztja azt a feltevésünket, hogy a verseny korlátozása érdekében a megyék egyeztettek, vagy legalábbis másolták egymás limitációit. Ezek az árszabások említik először a faragott köveket, melyeknek árait - a munkabérekhez hasonlóan - évtizedekre is befagyaszthatták. 108 A munkabérek terén találunk területi eltéréseket, de ezeket az alább részletezett okokból óvatosan kell kezelnünk. Egy 1744-es zempléni limitációban a kőműves napi bére étellel 40 krajcár, étel nélkül 54 krajcár, egy tapasztóé étellel 12, étel nélkül 18 krajcár. 109 1756-58 között a Borsod vármegye börtönének építésén dolgozó pallér 36 krajcárt, a kőműves 27 krajcárt, a napszámos (,/nanualista") 12 krajcárt kapott naponta az áprilistól novemberig tartó munkájáért, de a források nem említik, hogy kaptak-e ellátást. 110 Az eltérések egyik oka lehet, hogy a zempléni limitáció nem jelzi, hogy mester vagy legény béréről van-e szó. Szűkszavú forrásaink alapján nem állíthatjuk, hogy az árszabásokban megjelenő bérek általánosan elfogadottak voltak. Árnyalja a képet, ha megnézzük más megyék árszabásait ugyanebből az időszakból, ugyanis több helyen eltérő volt a bérezés a tavasztól őszig tartó építési szezonban és azon kívül. 1 " Nem tudjuk azt sem, hogy a napszám mennyi munkaórát jelentett naponta, erre lehettek helyi szokások, bár valószínűleg az egész területen napkeltétől napnyugtáig tartott szezonban a munka. A 19. század első harmadában keletkezett árszabásokból eltűnnek a munkafolyamatok és azok árai, a kőműves-kőfaragó bérek általában a napszámosok felsorolásában B.-A.-Z. m. Ll. IV. 1001/b. Lim. Loc. 98. No. 278. ,Az küvel való munkák(nak) minemüseget mint es mikep(pe)n akarja falat rakatni merdeksegehez alkolmaztassa fizetését. " Közölte H. Csukás Gy., 1996. 17. 107 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/b. MAT. XVI. Fs. I. Fr. 16. Sáros vármegye, 1706. közölte H. Csukás 1996. 18.; B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 15. köt. 58. Borsod vármegye 1706.; B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1001/b. Lim. Loc. 98. No. 288. Szepes vármegye 1721., közölte H. Csukás 1996. 19.; B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/b. MAT. XVI. Fs. I. Fr. 64. Borsod vármegye 1739. 108 1706-ban és 1739-ben egyforma ára volt a faragott kőnek Borsod megyében: „Sima faragot kőnek 3 singhe 1 /., a közönséges czifra kőnek singhe 45 d." 109 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1001/b. Lim. Loc. 98. No. 293. Zemplén vármegye 1744. 110 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 508/a. 5. köt. A tömlöcépítés költségeinek naplója 1756. 111 //. Csukás Gy., 1996. 20-29. 145
