A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gulya István: A kőműves- és kőfaragó-mesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

tudósítás részünkről ez okon fel nem küldethetett." 1840-ben a felső-tornai járás szolgabírája hasonló tartalmú jelentést tesz a megyének, kontárokat is említve.

35 Céhbeli mesternek lenni mindenképpen bizonyos rangot jelentett, bár a 19. század elejétől kezdve a céhek érdekérvényesítő képessége egyre csökken, sok tekintetben a hanyatlás jelei mutatkoznak. Az építőcéhek - bár a mestereket szaktudásuk miatt megbecsülték - nem tartoztak a testületek elitjébe. Kassán a 16-17. században számos mesterség képviselői tagjai a városi tanácsnak, kőműves vagy kőfaragó azonban nem jutott be a város vezetésébe.

36 Más településeken egyes kőművesmestereknek sikerült bekerülniük a helyi elit köreibe: Sárospatakon a Perényiek vezető építőmestere, Alessandro Vedani idős korára bekerült a városi esküdtek közé, „Kőmies Sándort" a szavahihető régi emberek sorában emlegetik;

37 1841-ben a miskolci céh oszlopos tagja, Ganczberger Antal kőművesmester szerepel a városi tanács tagjai között;

38 Klir Vencel korábban szintén tanácstag volt, egyik veje, a nem építőiparos Sztribernyi János is a városi tanács tagja.

3

' A céh mindennapjait leginkább a munkával kapcsolatos ügyek töltötték ki. Az építőcéheknél nincs nyoma annak, hogy közösen szereztek volna megbízást, vásároltak volna építőanyagot, minden mester önállóan dolgozott, a céhet csupán a legények érdekeinek korlátozására és a hatóságok irányában való fellépés céljára használták. A céhtagok gyakran torzsalkodnak egymással, az iratokban előfordul, hogy büntetéspénzt fizettetnek a mesterekkel egymás sértegetése miatt.

40 Gyakori probléma a legények egymástól való elcsábítása,

41 a céhszabályok megsértése

42

, de a legtöbbször visszatérő téma a kontárok kérdése. A céh, a kontárkodó iparos és a hatóságok hozzáállásának iskolapéldája a Miskolcon az 1820-30-as években kontárkodással vádolt kőművesek ügye. 1822-ben a céh kontárkodás vádjával feljelenti Grósz Antalt.

43 A bepanaszolt kőműves álláspontja szerint, bár ő a helyi céhben kitanulta a mesterséget, a céh „kenyér féltés miatt" nem volt hajlandó felszabadítani, ezért Szepesolaszi város kőmüvescéhének vidéki mestere lett, ott remekelt is. A céh álláspontja szerint azért nem vették be, mert nem tud rajzolni, és nem fogadják el a mesteri bizonyságlevelét sem. A városi tanács több esetben is eltiltja a munkától, a céh tagjai akadályozzák ahol csak tudják, ő azonban nem adja fel és minden határozatot megfellebbez.

44 Miközben ügye megjár minden hivatalt, tovább folytatja mesterségét. 1827-ben ismét feljelentik legények elcsábítása miatt, de nem sikerül elérniük Grósz eltiltását.

45 1834-36 között aztán összehangolt támadást indítanak az érdekeiket sértő, vagyis a Miskolcon munkát vállaló kontárok ellen. Grósz Antal mellett megvádolják a rabdolgoztató intézet vezetőjét, hogy elorozza előlük a megbízásokat és kontár legényeket foglalkoztat, valamint Gomolya Mihály kőművest, aki szerintük vándorlás és remek készítése nélkül, pénzért szerezte mesteri rangját a rozsnyói céhtől. 34 SÓBA. TZ. 159/10. 35 SÓBA. TZ. 160/7. 36 Ostrolucká 1998. 61-62. 37 DétshyM., 1989.47. 38 Miskolc története III/2. kötet 675. 39. sz. melléklet (készítette: Fazekas Csaba) 39 HOM. HTD. 1.76.9.3. 40 HOM. HTD. I. 76. 9. 5. 41 HOM. HTD. I. 76. 9. 8. 42 Uo. 43 HOM. HTD. I. 76. 9. 40. 44 HOM. HTD. I. 76. 9. 3. 45 HOM. HTD. I. 76. 9. 36. 135