A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gulya István: A kőműves- és kőfaragó-mesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

A KŐMŰVES- ÉS KŐFARAGÓCÉHEK A kézművesipar történetének eddigi kutatási eredményeinek köszönhetően jól ismerjük a céhek, köztük az építőipari céhek általános jellemzőit, szervezeti formáit, szokásait és szabályait, valamint feltárták gazdasági és társadalmi jelentőségüket is.

29 Nem kívánunk fölösleges ismertetésekbe és elemzésekbe bocsátkozni, ezért az általánosságokat elhagyva csupán az Északkelet-Magyarországon működött és kutatható iratanyaggal rendelkező építő céhek néhány sajátos vonását szeretnénk megragadni, illetve bepillantást nyerni a céhek mindennapjaiba. Térségünkben a legjobb forrásokkal a kassai és a miskolci (a két legnagyobb) céh vonatkozásában rendelkezünk, mindkét szervezetről a 18. századtól állnak rendelkezésre iratok (jóllehet a kassai építőcéh legalább 1573-tól működött). A sárospataki és a rimaszombati céhektől kisebb anyagok maradtak ránk, a többiről csak szórványos adataink vannak.

30 Más kézművesszakmákkal ellentétben a kőművesek és kőfaragók esetében nem igazolható a térség legnagyobb kézmüvesközpontjától, Kassától való függés. A 18-19. században alakuló céhek már nem kaphatnak másik céhtől, vagy városi tanácstól artikulusokat, kizárólag az uralkodó, illetve a Helytartótanács által egységes felépítés szerint készülő privilégiumokkal láthatják el az újonnan alakuló testületeket. Ezért bármilyen fontosak is voltak a térség építőiparának történetében a kassai mesterek, a város és a céh tagadhatatlan kisugárzása ellenére az újonnan alakuló céhek önálló, független szervezetek, nem a kassai fiókcéhei. Az 1813-as egységes céhlevél formula érvényesülése érdekében a korábban már privilégiummal rendelkező céhektől, így a miskolcitól is bekérik az iratokat azzal az ígérettel, hogy hamarosan új privilégiumot kapnak. A miskolci céh a régi szabályait szeretné megtartani, melyek nagyjából megfelelnek az újabb követelményeknek is, amit az egri céh megújított szabályai alapján is igazolnak.

31 A kiadott egri szabályzattal való egyezésre hivatkozva próbálják meggyorsítani az ügymenetet, ami nem vezet eredményre, a bürokrácia lassúsága miatt évek múlva, 1822-ben kapnak privilégiumot.

32 A céhek Kassától való függetlensége természetesen nem jelentette azt, hogy egyes mesterek, akik nem Abaúj megyében laktak, vidéki mesterként, landmajszterként ne kapcsolódhattak volna a kassai céhhez. Elképzelhető, hogy a 18. században, a miskolci céh alapítása előtt a városban dolgozó mesterek a kassai céh tagjai voltak, ahogyan később a miskolci céhnek is voltak más megyékben landmajszterei.

33 Céhszervezetek híján a mesteremberek kénytelenek voltak távolabb székelő céhekbe állni, vagy vállalni a kontárkodás következményeit. Torna megye elöljárói 1815-ben a Helytartótanácsnak a céhekkel kapcsolatban a következő tájékoztatást adják: ,A>ubár megyénkben számosabb mester emberek találkoznak, ezek mindazon által mindnyájan a szomszéd vármegyékbéli nagyobb városokban (széljegyzet: nevezetesen Kassán, Rosnyón és Miskóltzon) lévő ezekekkel lévén összeköttetésbe, a parantsoít 29 Domokos O.-Nagybákay P., 1992., Bartócz J-, 1976. 30 Őrzési helyeikre lásd a források jegyzékét. 31 HOM. HTD. I. 76. 9. 57. 32 HOM. HTD. I. 76. 9. 41. A kiváltságlevél kiváltása meglehetősen költséges volt, 411 forintjukba került. HOM. HTD. I. 76. 9. 66-67. 33 A témával bővebben foglalkozik BodóS., 1975. 134