A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Gyulai Éva: Bor és kenyér I. Miskolc-toposzok az újkori országismereti irodalomban

pontból vizsgálja a Dunántúl és Tiszántúl megyéit. Az általános áttekintés Borsod megye híres borait említi, kivált a miskolcit, szentpéterit, kazait és harsányit. Ásványkincsek közül Miskolc körül karneol, Diósgyőrnél tengeri csiga található. A Miskolcról készült leírás mindannak összefoglalása, amit a reformkor átlagosan müveit polgárának tudni illett a mezővárosról: Miskolc nagy, szép, eleven és víg város a diósgyőri kies völgy szélén, 22 310 lakossal. Több szép épületekkel jeleskedik, ollyanok a katholika szentegyházak: a két plébániatemplom, a minoriták temploma és klastroma a gimnáziummal, mellyet ezek tanítanak; a többi négy vallású templomok, a protestánsok gimnáziuma, a szép vármegyeháza. A Sajóhoz közel fekszik, lakosi magyarok, németek és tótok. Sok szőllőhegyein jó asztali borok teremnek (ezer pincénél többet találni), mellyékkel jó kereskedés esik, vásárjai híresek. Búzája a legjobbak közé tartozik, mellyből igen derék kenyér sül. Dinnyéje és méze számos és kedves. Diósgyőr nevezetessége a völgy végén keletkezett 3-4 öl mélységű tó, valamint gyümölcse, szőleje, pisztrángja. A völgyben vashámorok, papírmalom, üveghuta működik, barlangja is híres. A chorográfia és topográfia jellegzetesen felvilágosodás kori jelenség, a 18. század végétől és a reformkorban egyéb tudományos és népszerűsítő műfajok kerülnek előtérbe a honismeretben. Bár címében országleírást ígér Vahot Imre és Kubinyi Ferenc vállalkozása, az 1853-54-ben négy kötetet megélt Magyar- és Erdélyország képekben című sorozat, szerkesztését és cikkeit tekintve inkább a reformkori divatlapok folytatásaként értékelhetjük, az egyes fejezetekben ugyanis a divatlapok, folyóiratok modorában mutatják be az ország különböző tájegységeit az odautazó szerzők. A Miskolc és Diósgyőr cím alatt megjelenő cikk megírásában a helyszíni tudósítást készített Vahot Imrének Dalnoki Barna és Kis Gábor helyi levéltárosok segítettek. Ez utóbbiak munkája leginkább a kétrészes tanulmány -,,I. Jelen állapotuk" és „II. Miskolc és Diósgyőr történelmi múltja" utóbbi fejezetében érhető tetten, míg a város leírásában Vahot Imrét helyszíni benyomásai vezérelték. A város fekvését ebben a leírásban is a rónaság és a hegyvidék utolérhetetlen találkozása jellemzi: A város éjszakról az úgynevezett Tetemvár, délről az Avas hegy két oldalról emelkedő halmai, viruló szőlőhegyei közt fekszik... számos jól épült pincéi, mint valami fehér gyöngyfüzér a két halmon foglalnak helyet, mi az egésznek sajátságos tekintetet ád, mintha két emelkedő szárnya volnának e hegyi városnak, mely egy óriási nyereg vagy egy lánchíd alakjához hasonlít. E gyönyörű fekvést még inkább emelik nyugatról a háttérben feltűnő diósgyőri hegyek, völgyek, a rengeteg erdőkkel koszorúzott Bükk sötét csoportozata, s keletről az előtérben messze elterjedő szép rónaság. A leírás szerint Miskolcnak remek fekete földje van, amely az ország egyik legjobb búzáját termi, de a határ nem terem annyi gabonát, amennyire a lakosságnak szüksége lenne. Vahot említi azt a tévedést, hogy a Pece, akárcsak a Szinva, malmokat hajt, megnevezi a leghíresebb malmokat is (Király-Vágó, Papmalma és a város malma), de a vizek hasznán felül azok káráról sem feledkezik meg: Ez előny mellett azonban az említett két folyamnak rendetlen járása és vezetése tömérdek kárt okoz a városnak. Azon kívül ugyanis, hogy rendetlen vonalakban futja át a várost, s még rendetlenebb állású medreivel a legszebb utcákat díszteleníti el, gyakori áradásai, melyek erősb esőzések alkalmával egy pont alatt következnek bé, a város egy részét sokszor veszéllyel árasztják el. Csak a múlt tavaszon is több mint hét ízben történt áradás, az épületek-, kertek- és vetésekben ezerekre menő kárt okozott. Vahot Imre tudósításában a bel- és külváros éles DóczyJ. 1830.287. Uo. Kubinyi F.-Vahot I. (szerk.) 1853/54. II. köt. 111. 368