A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Gyulai Éva: Bor és kenyér I. Miskolc-toposzok az újkori országismereti irodalomban

kontrasztja, az utóbbiak elhanyagoltsága is feltűnik: A város utcái tágasak, nagyobb részt kövezettek, a külvárosokban szűkek, rendetlenek, azon kívül sárosak, különösen a Szinva és Pece folyam medrei körül. Házainak száma 4000-re megy. Ezek a város belrészében csinosak, egyrészt emeletösek, cseréppel födvék, a külső részeken rendetlenül építvék, többnyire nádfödölűek, mi miatt a tűzvész gyakori. A város hírnevét leginkább szőleinek köszönheti, s Vahot Imre a szőlőhegyek mellett az itt termelt fehér fajtákat is felsorolja, ezek között a hárslevelű az első. Nevezetes az itteni aszú is, a hegyaljaival is felveszi a versenyt. „Fekete" szőlőt kis mennyiségben s csak házi használatra, rácürmösnek termesztenek Miskolcon. Az itteni bor tiszta, nem vegyített, kivéve a szintén maguknak készült főtt ürmöst. A város nevezetességei még nagyszerű intézményei és épületei, a templomok mellett a város iskolái is. Miskolc mint református egyházkerületi székhely az ország egyik legrégibb templomával is büszkélkedhet: az Avasi nagy templom, hazánkban a legrégiebbek közt foglal helyet, mely valószínűleg a XIII. század vége felé alapíttatott. A műépítészeti tekintetben is figyelemre méltó templom környezete is a város díszére válik: A temetőkerttel övedzett s regényes fekvésű avasi templom mellett áll egy régi őrtorony, honnan minden negyedóra ütésekor kürtölni szoktak. A középkori templom mellett a város hírnevéhez nem kevésbé járul hozzá a 18. században virágzott miskolci görögség temploma is: Még alig fél százada, hogy Miskolc legnagyobb épületeit előbbkelő keresködését a görög nem egyesültek néhány gazdag családja bírá. Az úgynevezett Közép-Piac utca legszebb épületei ezek birtokában voltak, ezek által építtettek. Azonban a rendkívüli fényűzés, pazarlás az egykori gazdagságnak most már csak emlékét hagyá fönn... Ily gazdag feleközet egyházának is gazdagon kellett kiállíttatnia annak idején. Innét az, hogy az óhitűeknek a Posta utcára helyezett temploma szép sugár tornyával mind gazdag kiállítás, mind művészeti ízlés tekintetében kitűnőnek, hazánkban egyetlennek mondható. Különösen márványoszlopai s a falak és képek pazaron hintett aranyozásai meglepő benyomással vannak a nézőre. Miskolc vármegyei székhelyként régióközpont is, korlátozott önkormányzat irányítása alatt, s Vahot Imre az első, aki a „legnagyobb jövő" toposzát említi Miskolccal kapcsolatban: mind természeti helyzete-, mind kiterjedt keresködésénél fogva egyik legnagyobb jövőjű város, de ez a város rangban a kisebb helységek szintjén áll még 1853-ban is. Vahot Imre a miskolci jellemzők között megemlíti az élénk kereskedelmet, különösen Felső-Magyarország legnagyobb búzavásárát, s a török bazárokra emlékeztető híres csizmadia- és vargaszínt. A leírás is dicséri az itteni szép magyar beszédet: uralkodó nyelv a magyar a lehető legszebb, legtisztább kiejtéssel. Különösen a rövid, közép «e» helyesön accentuált kiejtése figyelemre méltó. Országos hírű az asszonyok által sütött szép miskolci fehér kenyér is.

51 A miskolci ember Vahot Imrénél feljegyzett pszichográfiai tulajdonságai is követik Bél Mátyás és Benkő Sámuel korábbi leírásait: A miskolci nép általán véve jó jellemű, becsületes, nyílt szívű, céljának elérésére alattomos utakat sem keres. Az eleven, vidám kedélyt ismertető sajátossága, mely eredeti rugékonyságát a sors csapásai közt sem veszti el. Ha keblinek nyitját gyöngéd, emberi bánásmód által eltaláltad, odaengedő, csöndes, béketűrő. Ellenben büszke, dacos és hajthatatlan, mint a vas, ha emberi érzületét csak egy szóval is sértenéd, vagy címét csak egy fokkal is alább hely özed. Szíve, akarata lehető legjobb, mely a felebarátját önfeláldozással is segíteni mindenkor kész, 50 Uo. 113. 51 Uo. 115. 369