A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)
Koós Judit: Újabb késő bronzkori bogrács Kelet-Magyarországról
bográcsok, melyek eredetével és kronológiájával, valamint áttekinthető csoportosításával G. v. Merhart kimerítően foglalkozott (MERHART 1952). Bográcsunk tehát az általa felállított Bi csoport jellegzetes vonásait hordozza, melynek fő ismertetőjegye a kettős kereszt alakú ikerakasztó. A magyarországi példányok összegyűjtését és elemzését Patay Pál 1990-ben és Mozsolics Amália 2000-ben megjelent munkája tartalmazza (PATAY 1990; MOZSOLICS 2000). A környező országok bronzedényeiről írt összefoglalásokat M. Novotná (NOVOTNÁ 1991), valamint I. Nestor (NESTOR 1935) és M. PetrescuDímbovita tollából ismerjük (PETRESCU-DÍMBOVITA 1977). Mivel edényünk tulajdonképpen bizonytalan lelőhelyü, ezért készítési helye és kronológiai hovatartozása tekintetében a szakirodalomban már feldolgozott párhuzamokra támaszkodunk. Az eddig ismert példányok jórészt raktárleletekből származnak, amely megkönnyíti ugyan korhatározásukat, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a raktárleletek egyes tárgyainak előállítása között jelentős időbeli eltérések lehetnek. Kronológia ABi típusú bográcsok többségükben a Hallstatt B| időszakában készültek. Az általunk vizsgált edény fő vonásai jól reprezentálják hovatartozását, mégis felfedezhetünk rajta olyan jellegzetességeket, amelyek kronológiai finomításokra adnak lehetőséget. Összehasonlítva az eddig közölt darabokkal, elsősorban a jelentős hajdúböszörményi bronzlelet bográcsait kell megemlítenünk. Patay Pál a leletegyüttes tárgyait vizsgálva megállapította, hogy ezeket a legkésőbbi időpontban rejtették a föld alá. Véleménye igazolásául azt a csészés markolatú kardot említi, amely a raktárlelet részeként került föld alá aHaB, periódusban (HAMPEL 1886, Taf. 23, 4; Taf. 24, 5; MOZSOLICS 1984, Abb. 2, 1-4; Abb. 5, 2-3; PATAY 1990, 26). A két bogrács közül a nagyobb a használat során megsérülhetett, majd a javítást követően új, tordírozott fület kapott (PATAY 1990, Taf. 5, 7). Az ilyen kialakítású fül azonban sokkal inkább a fiatalabb, a Ha B 2 /3 és a Ha C periódus bográcsainak sajátja (B 2a és 2b , valamint C típusok). E tények ismeretében állapítja meg Patay, hogy a depólelet földbe kerülésével aHaB, és B 2 periódusok fordulóján kell számolnunk azzal a megkötéssel, hogy a bográcsok készítése már jóval korábban megtörténhetett (PATAY 1990, 26). Hasonló megállapítást tesz az egyeki leletből származó tordírozott fülek kapcsán is, melyek valószínűleg egy ugyanazon bográcséi lehettek (PATAY 1990, Taf. 26, 36). E lelet töredékesen megmaradt bográcsának hosszú karú ikerakasztói (PATAY 1990, Taf. 3, 6) ugyancsak a fiatalabb típusokra jellemzőek. Ennek ellenére a leletegyüttes kétséget kizáróan a Ha B) időszakára datálható, melyet a kísérő leletek is igazolnak: felső szárnyállású balták, bordás díszű sarlók, D-átmetszetű, ovális karperecek, lemezes hátú fibulák (MERHART 1952, 63; PATAY 1968, 78; KEMENCZEI 1984, 172, Taf. 193; PATAY 1990, 26). A tordírozott fülek nem ismeretlenek sem a Bi csoport klasszikus darabjainál, sem a fiatalabb, kettős ikerakasztójú példányoknál. Merhart szerint ez a tipológiai jegy egy fiatalabb fejlődési fázist képvisel a B! csoport bográcsainak esetében (MERHART 1952, Anm. 2). Ugyancsak tordírozott fogófülei vannak az abaszéplaki/Krásna nad Hornádom lelőhelyü bográcsnak is (JAVORSKY 1980, 109), mellyel kapcsolatban Novotná megjegyzi, hogy a hasonló, bütykös díszítésű példányok közül csak ennek az egynek ilyen a füle, illetve még ide sorolja az egyeki töredéket is. A tordírozott fültípus kárpátmedencei fejlődését vizsgálva a következő folyamatot vázolja fel: a legkorábbi Bj típusú, ikerakasztójú bográcsoknál - mint a hejőszalontai és a hajdúsámsoni is - ez a fülkiképzés ismeretlen. Feltűnésével először az egyeki leletben számolhatunk a Jenisovice-típusú 85
