A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Alabán Péter: Paraszti gazdálkodás és társadalom Domaházán a dualizmus idején és a Horthy-korszakban

PARASZTI GAZDÁLKODÁS ÉS TÁRSADALOM DOMAHÁZÁN A DUALIZMUS IDEJÉN ÉS A HORTHY-KORSZAKBAN ALABÁN PÉTER A történeti táj és népe A második világháborút követően a történettudományon belül érezhetően megnőtt a helytörténetírás jelentősége, ezzel együtt pedig nőtt a más tudományágakkal (pl. néprajz, szociológia) érintkező, mikroszinten vizsgálódó, egy-egy települést vagy kistérséget elemző müvek száma is.

1 Utóbbi vállalkozások közül is kiemelkedett az egri Dobó István Múzeum által kezdeményezett,,Palóckutatás", melynek egyik legfontosabb eredménye a Nógrád megyei Varsány történeti-néprajzi felvétele volt az 1970-es években. A közel három évig tartó kutatás során az alkalmazott módszerek részben az irányadó átányi gyűjtőmunkára

2 vezethetők vissza, mely nagymértékben hozzájárult a községmonográfia műfajának felértékelődéséhez. Az addigi etnográfiai gyakorlattól eltérően ugyanis immár történeti, régészeti, nyelvészeti és antropológiai források bevonásával a helyi kultúra elemei közötti összefüggésekre, azok társadalomformáló hatására, illetve a társadalom szerkezetének és működésének elemeire helyezte a hangsúlyt. A Palócföld legnagyobb kutatói közül leginkább Istvanffy Gyula, Manga János és Bakó Ferenc munkásságát lehet kiemelni; utóbbi érdeme volt a négykötetes „Palócok" című monográfia szerkesztése (1989). A térség délkeleti részén elterülő, három megyét (Borsod, Gömör és Nógrád) is érintő Barkóság a Palócföld egyik legvitatottabb része. Bizonytalan a pontos földrajzi körülhatárolása, az itt élők eredete és magának a „barkó" kifejezésnek, mint megjelölésnek a használata is. Paládi-Kovács Attila az 1960-as és 1970-es években végzett gyűjtései alapján a nép által barkónak nevezett területet térképen is ábrázolta: eszerint a Barkóság északi határa a Gortva patak és a Rima által körbezárt rész, egyik fő központja a Hangony és a Hódos völgye, míg délen a Zagyva patak és az Eger patak határolta települések övezik.

3 Lakói két nagy csoportba oszthatók. Az elsőbe sorolt gömöri barkók a szlovákiai Dél-Gömör falvaiban élnek a Gortva és a Tárna patak forrásvidékén (pl.: Gömörpéterfala, Egyházbástra, Medveshidegkút), illetve a Macskás-völgyben (pl.: Jeszte, Gesztete, Détér). A második népcsoportba tartozók a történeti Gömör megye Magyarországon maradt településein (pl.: Hangony, Szentsimon, Uraj) és Borsodban (pl.: Hódoscsépány, Kissikátor, Domaháza) laknak. Utóbbiak kutatástörténetében nem kis jelentőséggel bírnak a Domaházáról és környékéről gyűjtött adatok, melyek hozzájárulnak az északkelet-magyarországi palóc népélet pontosabb megismeréséhez. Miközben 1 A közölt tanulmány része a szerző „Gazdálkodás és társadalom Domaházán a XIX-XX. században" című müvének, mely a 2001-2002. évi XXXVIII. Istvanffy Gyula megyei honismereti gyűjtőpályázaton első, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Honismereti Szövetség 2004. évi országos pályázatán pedig 2. helyezést ért el felnőtt kategóriában. 2 A Heves megyei településen a Néprajzi Múzeum tudományos tervébe illeszkedve 1951-ben kezdődtek el a kutatások Fél Edit és Hofer Tamás irányításával, melynek eredményeit több kiállítás mellett három kötetben tették közzé (1969-1974). A monográfia külföldön több nyelven is megjelent, Magyarországon az 1992ben kiadott „Arányok és mértékek" című kötet foglalta össze az „Átány - vállalkozás" ismeretanyagát. 3 Vö. Paládi-Kovács A., 1982. 12. 645