A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

János István: A digitális filológia problémái

dalszámozást - visszautasítván ezzel a feledékenységgel a precizitásra törekvő kutatót a nehezen hozzáférhető eredeti exemplumokhoz. Ha a hagyományos filológia gyakorlati oldaláról közelítünk az elektronikus szövegekhez, akkor egyrészt azt állapíthatjuk meg, hogy Magyarországon még mindig kevés a klasszikus értelemben kritikainak nevezhető, mindenki számára publikus elektronikus szövegkiadás, másrészt pedig azzal a megjegyzéssel kellene tovább folytatni a gondolatot, hogy talán nem is ez elsősorban a digitális könyvkiadás feladata. A digitális könyv legnagyobb vonzereje az olcsóságában rejlik - szemben a hagyományos papíralapú ősével -, míg a multimédiás lehetőségeket is kiaknázni tudó CD-ROM pedig túltekint a puszta textus síkján. Ez már nem szöveg - új paradigmája a valóságnak, ahol a textus fölé emelkednek a vizuális és audiális effektusok, ugyanakkor megsokszorozzák, sokkal hatékonyabbá teszik a szöveg befogadásának lehetőségeit. Mindez az utólag digitalizált szöveg sorsa, s ebbe bele van kódolva az is, hogy elvész a multimédiás módszerek útvesztőiben, s már ez is a szövegtörténet egyik fejezete. És mivel a digitalizált könyv minden eddiginél könnyebben másolható, sokszorosítható és terjeszthető - a szándékolt szövegrontásokkal éppen úgy számolnunk kell, mint a véletlen szövegromlások (elektronikus sajtóhibák, kódolási defektusok stb.) lehetőségeivel. Az utólag digitalizált szövegek esetében azonban mégiscsak van egyféle kontroll: létezik a kézirat, a manuscriptum, vagy az editio princeps, szerencsés esetben a kritikai kiadás - mind olyan etalon, melynek birtokában bizton megítélhető, és ha kell, korrigálható bármely digitális kiadás. Ilyen stabil, hagyományos szövegháttere van pl. a Magyar Elektronikus Könyvtárnak (http://www.mek.iif.hu/), vagy a Neumann-Ház projectjeinek (http://www.neumann-haz.hu/), illetve a legtöbb nagy nyugati digitális projectnek, mint amilyen pl. a Gutenberg-project, Bibliotheca Augustana, Mannheim Texts on Line, Carneige Mellon Egyetem Informedia Digital Videó Library projektje (http://www.informedia.cs.cmu.edu/), a Berkeley Egyetem Electronic Environmental Library projektje (http://elib.cs.berkeley.edu), a Santa Barbara Egyetem Alexandria, a Stanford Egyetem Infobus, a Michigan Egyetem Digital Library projektjei (http://www.si.umich.edu/UMDL), de a teljesség igénye nélkül csupán utalni tudunk itt olyan fontos szövegarchívumokra, mint pl. a British Library Digitális Könyvtári programja (http://www.bl.uk/services/ric/diglib/digilib.html), vagy az Oxford.Text Archive (OTA). Legpuritánabb, ám legmegbízhatóbbnak látszó módszer a régi dokumentumok fakszimilében való közzététele - a dolog minden nyilvánvaló hátránya ellenére. A könyv ilyenkor képként jelenik meg, megőrizve a maga eredeti vizualitását, tipográfiáját, s a jobb digitális felvételeken még a papír textúrája is jól látható (jobban, mint az eredeti példányon). Az ilyen digitális fakszimile valóban digitális tükörképe az eredetinek, kiváltja azt az olvasás folyamatából, s a könyvtárosnak pedig nem kell rettegnie, hogy a pótolhatatlan példányok sérülnek, kopnak, vagy elvesznek (esetleg ellopják azokat). A digitális fakszimile a szövegek publikálásának egyik legkorrektebb, legmegbízhatóbb módja, ugyanakkor számos hátránya is van. Mivel a szöveg képként jelenik meg, sok helyet foglal, a legnagyobb baj viszont az, hogy elvész ez esetben a textus sokoldalú lekérdezésének lehetősége, az olvasónak meg kell elégednie az egyszerű lapozgatással. Sok esetben azonban ez tökéletesen elég: ritkán és kevesek által vagy kizárólag kutatók szűk köre által használt régi nyomtatványok tanulmányozásához megbízható és elsőrangú segítség. Más problémák jelentkeznek azonban azoknál a szövegeknél, melyek eleve digitális formában készülnek. Napjainkban a szöveg keletkezésének, alkotásának folyamata is 551