A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Veres László: Az üvegmüvesség történetének kutatása

üvegművészet természete lehetővé teszi-e azt, hogy népművészetté váljon? Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a Magyarság néprajza a parasztság tárgyi környezetének bemutatásakor mindössze egyetlen üvegtárgyról, egy üvegből készült gyertyakészítő formáról tett említést. A parasztüvegek múzeumi gyűjtése csak az 1950-es években kezdődött el. Erdélyben Szőcs Károly és Lázár Jenő gyűjtött össze nagy mennyiségű üveget a paraszti és kisnemesi háztartásokból. A nagyszebeni Brukenthal Múzeum mellett kialakult a Kolozsvári Történeti Múzeum hatalmas üveggyűjteménye is.

5 Magyarország északi részén a Zempléni-hegységben, majd Párád környékén Balassa Iván útmutatása alapján Takács Béla gyűjtötte össze a paraszti háztartások hutákban készült üvegeit. A kialakult módszerek és nem utolsósorban a nem várt eredmények például szolgáltak más múzeumok számára is.

6 A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa, Megay Géza a Bükkben, Vaj kai Aurél és Éri István pedig a veszprémi múzeumnak a Bakonyban gyűjtött csodálatos üvegtárgyakat. Vajkai Aurél publikációinak köszönhetően ma már az üvegművészet is befogadja azokat az egyszerű technikával készült, de bámulatos szépségű produktumokat, amelyek a Bakony falvaiban, különösen Szentgál kisnemeseinek otthonában mindennaposak voltak. Az erdélyi, bakonyi és észak-magyarországi kutatások inspirálóan hatottak a Kárpát-medence üveges vidékei történetének feltárására, és az egykori üveghuták emlékanyagának összegyűjtésére. Zala, Baranya, a Délvidék és a Felvidék muzeológusai mára már nagyszámú népi üveget is felsorakoztattak gyűjteményeikben az úri üvegek mellett. A Kárpát-medencében található múzeumok az utóbbi évtizedekig döntő részben antik és 17-19. századból származó üvegeket felvonultató üveggyűjteményekkel rendelkeztek. A középkori üvegek ritkaságnak számítottak. Ezek többsége is külföldi, elsősorban velencei termék volt. A Magyar Nemzeti Múzeum őrzi az ún. Mátyás-billikomot, a velencei üvegművesség remekét, amely szokatlanul nagy mérete (42,8 cm magasságú) és történeti vonatkozása miatt kiemelkedő jelentőségű.

8 A tölcsér formájú, díszítetlen, vastag üvegfalú edény kupáját keskeny gyűrűtag fogja össze, nodusát pedig belül vékony, fehér fonalas díszítmény ékesíti. Hiányzó üvegtalpát apró türkizekkel ékesített aranyozott ezüsttalppal pótolták. A nemesfém talpazaton a 16-17. század fordulóján vésett versezet foglalja össze a nagyméretű kehely történetét. A leírás szerint az edény Mátyás király „velencesektől vett régi ajándéka", amelyből az ellenség legyőzésekor ittak áldomást. Később II. Lajoshoz került a billikom, aki azt 1524-ben főpohárnokának, Batthyány Ferencnek adományozta. A becses ereklyét a Batthyányak rohonci várában őrizték. 1852-ben - miután a szabadságharc külügyminiszterének, Batthyány Kázmérnak a vagyonát elkobozták - idegen kézre került. A 19. század végén az Erdődy család egy müncheni kereskedőtől vásárolta vissza, majd 1929-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A kiemelkedő velencei származású üvegek közé sorolható még az a 15. századi eredetű talpas pohár, amely a somogyvári ásatásokból került elő. A gótikus formájú, körte idomú, bordázott kupájának peremén színes zománcfestéssel, aranyozással és pikkelyes díszítésű szalaggal ékesített üveg szintén a Magyar Nemzeti Múzeum féltve 4 ViskiK., é.n. 274-395. 5

Veres L, 1983.21-22. 6 Takács B., 1966., 1970. 7 Éri /., 1966. 143-180.; Vajkai A., 1944 124-130.; Vajkai A., 1959.; Molnár L., 1980-81. 77-99.; 1984.209-225. 8 Vö. RudovicsA., 2002. 465. 541