A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Csíki Tamás: A néprajz- és történettudomány kapcsolatának problémái a dualizmus időszakában és a két világháború között

nyomon követésével és a kultúrhatások időbeli érzékeltetésével a történetiséget sem nélkülözi. Még egy szerzőt, az agrársettlement és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumá­nak tagjaként induló Tomori Violát kell kiemelnünk, aki a szegedi egyetem pedagógiai­lélektani intézetében, ám osztrák és tengerentúli tanulmányutat követően készítette el A parasztság szemléletének alakulása című disszertációját. (Külföldön Wundt-tal és az amerikai pszichológiai iskolával ismerkedett meg.) Az 1935-ben megjelent kötet e társa­dalmi csoport életfelfogásának, esztétikai „érzékének", erkölcsi és szellemi életének több évszázados történetét, ennek mélylélektani tényezőit vizsgálja, valamint a fejlődéslélek­tan elméletét foglalja össze. Azaz a paraszti mentalitás, a népszokások, illetve a megfi­gyelt jelenségek: pl. az étkezésben, a ruházkodásban és a lakóház használatában jellemző polaritás, vagy a kedvezőtlen természeti és talaj adottságok (történetileg pontosítható) elfogadásának pszichológiai okait keresi, ami a korszakban szokatlanul új volt, és a szerző „elfeledését" indokolhatja. 39 (Mályusz Elemér viszont a '30-as években tartott* egyetemi előadásaiban elismerően, a történetiséget hiányolva némi szigorral szól Tomori munkájáról, ami azonban saját tudományágának kritikája volt: „Kiindulópontja, ahonnan a parasztság lelki életének megértéséhez eljutott, a pszichológiai stúdium, felfogása ilyen lélektani művek tanulmányozása alapján alakult ki, érdeklődése nem történeti. Persze innen adódnak a nagy egyoldalúságok, pl. a vallási tényezők figyelmen kívül hagyása... [De ez] nem csökkenti Tomori kezdeményezésének értékét. Arról van ugyanis szó, hogy a ma megfigyelhető jelenségeket többféleképpen lehet magyarázni. Másként látja erede­tüket a pszichológus, másként az, aki a történeti előzményeket is figyelembe veszi. Nem kétséges, hogy az okok feltárásában az igazságot és pontosságot jobban megközelíti az, aki a történeti módszert követi. Egy társadalmi jelenség ugyanis történeti is, mivel a társadalom él, fejlődik, tehát múltja, története van; ha valahol, úgy a társadalom életében a ma nem érthető meg a tegnap nélkül. Ennek a múltnak, a tegnapnak a megértése hiányzik Tomori értekezéséből, ez azonban nem az ő hibája, mert hiszen előtanulmányok alig álltak rendelkezésére. Nem kétséges, ha történeti stúdiumokat is folytatott volna, bizonyára még többet vett volna észre... Bizony nagy mulasztás terheli történettudomá­nyunkat, ha ilyesféle tárgyakra, témákra nem tudja a figyelmet tartósan ráirányítani, s ha a természettudományok mellett lemarad. Ezen az állapoton okvetlenül segíteni kell." 40 ) Tegyük hozzá, Tomori kérdéseit és következtetéseit mindig a terepmunkára építet­te. Ezt A néplélektani kutatás beregi falvakban című tanulmánya erősíti meg, mely úgy véli, a „társadalmat vizsgáló tudományokhoz az utóbbi évtizedekben a lélektan csatlako­zott, előbb néplélektan, majd közösséglélektan név alatt", amit Magyarországon ugyan­csak alkalmazni kell. A legfontosabb, az anyaggyűjtés módszerét is meghatározó funkciója pedig annak eldöntése, a parasztság, mint foglalkozási és társadalmi kategória jelent-e önálló lélektani kategóriát: van-e olyan immanens lelki tulajdonság, mely má­soktól elkülöníti, s ezzel a „paraszt-típust" lélektanilag igazolja. 41 A szerző válasza nem­leges, mivel szerinte a vagyon- és birtokkülönbség, az eltérő településforma, a földrajzi fekvés és a vallás „különböző lelkületű csoportokat alakít" ki. Tehát pontosan látja azo­kat a tényezőket, melyek alapján a falusi közösségek differenciálhatók és összehasonlít­hatók. 42 39 Tomori V., 1935, Szabó i. m. 35-36, Némedi D., 1985. 154-157. * Mályusz Elemér kiemelése. 40 Mályusz i.m. 1994. 153-155. 41 Tomori V., 1936.92-100. 42 Tomori V., 1938.28-29. 533

Next

/
Oldalképek
Tartalom