A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Csíki Tamás: A néprajz- és történettudomány kapcsolatának problémái a dualizmus időszakában és a két világháború között

Mályusz idézett figyelmeztetése ellenére, az európai társadalomtudományos irányzatokról s ezek hazai néprajzi adaptációs kísérleteiről a korabeli történetírás alig vett tudomást. Kivételképpen Hajnal Istvánt említhetjük, aki maga is jól ismerte az európai szociológia különböző irányzatait s annak képviselőit, bár velük kapcsolatban a társadalmi struktúraképződés történeti dinamikájának vizsgálatát hiányolta: „[amit Vierkandt] a történelemben valóban jelentkező egyszerű közösségről, a családról, a helyi csoportról, a törzsről, a Sippéről mond, az már csak etnográfiai tények némi lélektani analízise a társadalmasodás objektív struktúrájának módszeres vizsgálata nélkül. Fejlettebb, bonyolultabb társadalomképletekig alig jut el..., ez a szociológia tehát semmiképpen sem alkalmas a történeti-társadalmi tényekben való tájékozódásra."

43 További kivételként az 1930-as évek fiatal történészgenerációjának néhány tagját emelhetjük ki, akik számára a falukutató népi mozgalom, a világháború utáni magyar parasztság szociális és társadalmi helyzetének vizsgálata jelölt ki közvetítő csatornát nem csupán a szociológia, hanem az etnográfia felé is, s biztosított egyúttal személyes kapcsolatot a néprajzosokkal. Az erdélyi Imreh István pl. az 1940-es évek elején egyetemistaként vett részt a bálványosváraljai falukutató táborban, ahol - emlékezete szerint - néprajzot, statisztikát és szociológiát tanult, de itt olvasta Hajnal „elvi iránymutatását": a Történelem és szociológia c. tanulmányt is. S ez tette lehetővé számára, hogy Dimitrie Gusti rendszerelméleti tézisét (a falvak „életmegnyilvánulásai" nem elszigetelten, hanem gazdasági és szociális kapcsolataiban magyarázhatóak - ami Hajnal nézetével rokonítható) a gyakorlatban alkalmazva, egy falu társadalmának morfológiai rekonstrukcióját kísérelje meg.

44 Ennek eredménye az 1941 és '43 közötti sepsibodoki „terepmunkát" követően megjelent A jelenben élő múlt c. tanulmánya, melynek alaptézise, hogy az egykori eltérő életformák és szemléletmódok a „feudalizmus elmúltával, a kötöttségek pántjainak meglazultával, sőt lehulltával is tovább élnek és alakulnak." Ennek megfelelően a település egykori határőrkatonaságának és jobbágynépességének: a „katona- és a jobbágyrend" életmódjában (a viseletben, a lakáskultúrában, a fogyasztásban, a mentalitásban), valamint a mobilitási stratégiákban (pl. a földszerzésben, a vagyonosodásban, az iskoláztatásban) a két világháború között is fennmaradó különbségekre utal, ami alapján a polgárosodás vagy a „középosztályosodás" eltérő ütemére (a katonarendnél ez gyorsabban zajlott) és más-más lehetőségére következtet.

45 Vagyis Imreh István e korai tanulmánya nem csupán azt szemlélteti, hogy az egyes életmódelemek a csoportképződés, illetve a csoportidentitás hosszú távú fenntartásához járulhattak hozzá, hanem azt is, hogy a történeti-történetszociológiai szemlélet a recens néprajzi-szociográfiai anyagot a múlt: társadalmi folyamatok megismerésére dinamizálhatta. Végül, Györffy István és Hajnal István egyetemi előadásait egyaránt látogató Márkus István a '30-as években ugyancsak kapcsolódott a szociográfiához, illetve a falukutató mozgalomhoz. S majd néprajzi-településtörténeti kutatásai: a nagykőrösi kertekről és tanyákról írt munkája vezetett el a település 18. századi társadalmának szociológiai szemléletű vizsgálatához, ami révén - Majlát Jolánnal - a nagy hagyományú mezővároskutatás megújítójává válhatott.

46 Ezek a példák jelezték, hogy a két világháború között mindenekelőtt az agrártörténet-írás kínált kapcsolódási pontokat a néprajz- és a történettudomány között, illetőleg Hajnali., 1993. 169. Imreh I., 1999. 101. Imreh I., 1979. 123-133. Márkus /., 1943, Majlát J.-Márkus /., 1943. 307-370, Szabó i. m. 33, 44. 534