A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Papp János: Egy bükkaljai település gazdasága és társadalma a 16-20. században

A szőlős területű és gyenge minőségű (II. osztályú) szántóföldeken a parasztság elsősorban önellátásra törekedett. A szántóföldet lóval, ökörrel, esetleg 4 ökörrel szántották. Vasélű faekét használtak. A munka egész nap eltartott. A cséplést kalákában végezték, vagy kézi cséppel, vagy nyomtatással. A külső legelő felosztásánál az uradalomtól 16 holdat kértek, hivatkozván a legelők gyenge minőségére, vízkáros és sziklás voltára. A koronauradalom képviselője (Valny Vilmos, akkori uradalmi ügyész), indokaikat elismerte és a korábbi 8 hold helyett 14 holdat ajánlott fel, amit a kisgyőriek elfogadhattak.

75 Kisgyőrben mindig nagy szerepe volt az állattartásnak. Néhány adat szerint 1895-ben pl. 640 szarvasmarha, 520 sertés és 198 ló volt a faluban.

76 Ugyanez évben Cserépfaluban 380 szarvasmarhát, 1068 sertést és 450 lovat; Tibolddarócon 725 szarvasmarhát, 913 sertést és 270 lovat; Kacson 738 szarvasmarhát, 390 sertést és 58 lovat; végül Borsodgeszten 405 szarvasmarhát, 706 sertést és 132 lovat számláltak.

77 Falvaink zömében az erdei legeltetés dominált. A diósgyőri erdőhivatal irataiban jól nyomon követhető, hogy a bükki erdőkben való nyári legeltetés már a 19. század közepén is nagy hagyományú rendszerként működött. Számos adat utal arra, hogy a Bükk erdőségeinek füvén kiterjedt legeltető és kaszáló állattartás folyt. A 19. század közepétől a diósgyőri erdőhivatal irataiban már rendszeresen nyomon követhető az erdők legelőként való hasznosításának foka is. Feltűnő, hogy az adatok lényegében az egész naptári év folyamán jelzik az erdei legeltetést. Az erdészet évente kétszer felmérette a kiadható legelőterületeket. Erről a pagonygondnokságok mindig részletes jelentést adtak. Tavasz folyamán a nyárra, 3 hónapra kiadható legelőterületeket vették lajstromba, augusztusban vagy szeptember elején pedig az őszi legelőket.

7 Kisgyőrben a legelő ápolását közmunkában végezték a csordára hajtott jószágok arányában a gazdák. Aki nem hajtott jószágot a legelőre, az a joga után kártérítési jutalékot kapott a közpénztárból. (A jog azt jelentette, hogy a telke után ki mennyi állatot hajthatott a legelőre. Ez zselléreknél 1 jog után 1 tehenet vagy 2 borjút jelentett. A telkeknél 1/8-ad telek után járt 1 jog. A jogot örökölni és eladni is lehetett, így volt, akinek 2-3 joga is volt.) A csordást közgyűlésen választották a jelentkezők közül. A csordások bérét régebben természetben fizették az őrizendő állatok arányában. Az igavonó ökröket, lovakat csak akkor hajtották ki a legelőre, ha éppen nem fogták igába a rossz idő miatt, vagy ünnepnapokon. Ezek a jószágok az erdőkincstártól bérelt legelőn voltak a Bodnár kút környékén. A tilosban legelő jószág gazdáját az erdőkincstár szigorúan megbírságolta. A sok jószágnak sok víz kellett, ezért a legelőn található kutakat gondozni kellett. Ezek gémeskutak voltak. Az általában fából készült itatok javítását az ügyes kezű, faragáshoz értő gazdák ott helyben elvégezték. Munkájukért többnyire a kút javításához kivágott fa maradékát kapták.

7 A kisgyőri gazdálkodás tehát főképp, mint láthattuk az erdőgazdálkodásra, legelőgazdálkodásra, szőlőművelésre és borászatra specializálódó gazdaság. S ezt az évszázadok folyamán kialakult rendszert a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet sem törte meg. Drasztikus változások csak a 20. század közepén megjelenő tsz-esítés folyamán zajlanak le, mikor megszűnik az úrbéres telkes birtokosság és helyébe az állam által irányzott tsz lép. HOMNA6127 17. HOMNA6127 18. Kápolnai /., 2002. 403., 484., 511., 559. VigaGy., 1986.28-31. HOMNA6127 18-20. 486