A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Dobrossy István: Miskolc politikai arculatának alakulása az 1920-1939 közötti országgyűlési képviselő-választások tükrében

A szociáldemokratáknak hagyományos szavazóbázisuk volt, s ez 1922-től biztos mandátumot jelentett Reisingernek. (1920-ban csak azért nem lett Reisinger képviselő, mert a szociáldemokraták nem kívántak részt venni a nemzetgyűlés munkájában, vagyis a választásokon sem indították el képviselőiket.) A szociáldemokratákra elsősorban a város liberális gondolkodású lakói, kis- és kézmüiparosok, kereskedők, a gyáripari munkásság számottevő része adta le voksát. A párt listáján - éppúgy, mint 1926-ban - második helyen szerepelt Rónai Sándor. A 7480 szavazat ugyan kevesebb volt, mint amennyit a Keresztény Nemzeti Front kapott (8526), de elég ahhoz, hogy baloldali képviselője (is) legyen Miskolcnak. (Reisinger és Eckhardt abban viszont egyeztek, hogy a Gömbös által megtestesített kormányzati politikának mindketten heves ellenzői és folyamatos támadói voltak.) Az országos választási eredmények más arányokat mutattak. A Gömbös Gyula által képviselt Nemzeti Egység Pártja 171 képviselőt, a kisgazdák 24, a keresztények 14, a szociáldemokraták és a pártonkívüliek 11-11 képviselőt küldhettek a parlamentbe. További hét párt 1-7 mandátumot szerzett (a nyilaskeresztesek 2 képviselőt küldhettek.) A parlamentbe összesen 12 párt került, de a mandátumok 69,4%-át a kormányzó Nemzeti Egység Pártja szerezte meg. (A választás rendszere, s a választójogi küzdelmek a két háború közötti időszak jellemző motívumává, meghatározó részévé váltak. 1935-ben az országban 243 választókerület volt, 199-ben nyílt szavazással, 46-ban titkos szavazással választottak. A kormányzati nyomást jól mutatja, hogy a 199 nyílt szavazókörzetből 154-ben kormánypárti, 21-ben pedig kisgazdapárti képviselőt választottak. Baloldali képviselő egyetlen mandátumot sem szerzett. A 46 titkos szavazókerületben viszont 14 mandátumot kormánypárti, 11 mandátumot szociáldemokrata képviselő kapott.) Az országgyűlési választásokat a városi törvényhatósági, tehát a helyi választások követték, annak az 1929. évi XXX. tc.-nek megfelelően, amely még az ún. bethleni közigazgatási reform részeként született meg (40-40%-a a virilisek és a választottak száma, míg 20% a társadalmi szervek és intézmények képviselői). A város képviselő-testülete is párt-képviselőkből állt össze. így a kormányzó Nemzeti Egység Pártjának 55 tagja volt a városházán, elnökük pedig Görgey László lett (vagy inkább maradt). A Liberális Pártot Ferenczi Károly, a Keresztény Munkások és Polgárok Pártját Csík József, a Független Demokrata Pártot Kellner Miklós és a Szociáldemokrata Pártot, ill. képviselőit Reisinger Ferenc vezette. Az 1935-1939 közötti országgyűlési választási ciklusban született meg az első és a második zsidótörvény. Az 1938. XV. te. „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról" szólt, s az Országos Törvénytár 1938. évi 6. számában (május 29.) jelent meg. Ezt az 1939. évi IV. te. követte „A zsidók közéleti és társadalmi térfoglalásának korlátozásáról", s az Országos Törvénytár 1939. évi 4. számában (május 5.) tették közzé. Az első zsidótörvény Imrédy Béla, a második zsidótörvény Teleki Pál miniszterelnökségének „terméke". A második zsidótörvény hatálybalépését követően 1939. május 28-29-re írták ki a Horthy-korszak (akkor még nem sejtett) utolsó országgyűlési választását. A választásokon már csak a Magyar Élet Pártja képviselői vehettek részt. Az 1938. évi XV. törvénycikk (az első zsidótörvény) Az első zsidótörvény (akkor még „zsidójavaslat") parlamenti benyújtására 1938. április 8-án került sor. Június 26-án már megjelent az elfogadott törvény végrehajtási rendelete, amely július 31-i határidővel bejelentési (számszerű összeírásra is kiterjedő) 405