A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Dobrossy István: Miskolc politikai arculatának alakulása az 1920-1939 közötti országgyűlési képviselő-választások tükrében

kötelezettséget írt elő. A „javaslatot", s annak vitáját érdemes nyomon követni, hiszen az nemcsak a politikusok megítélésében alakított ki szélsőségek között mozgó véleményeket, hanem a társadalmi közhangulatban is. „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról" szóló törvényjavaslat előterjesztője a miniszterelnök, Darányi Kálmán (1936. október 121938. május 4.) volt. A tervezetet előtte megtárgyalta és véleményezte a közjogi, a közgazdasági, a közlekedési, a közoktatási és az igazságügyi szakbizottság is. Mikecz Ödön igazságügyi miniszter (1938. március 9. és november 15-e között) ezzel egy időben és összhangban adta elő azt a törvényjavaslatot, amely „az állami rend megóvása érdekében szükséges sajtórendészeti intézkedésekéről szólt. A „társadalmi és gazdasági élet egyensúlya" a sajtó és színház, az ügyvédek, orvosok és mérnökök, valamint a vállalatok (gazdálkodó egységek, szervezetek) numerus claususa volt. A sajtóval és színházzal kapcsolatos paragrafusok előírták a lapkiadók, lapszerkesztők és állandó munkatársak számára (függetlenül attól, hogy állandó vagy időszakos kiadványt képviseltek) a kamarai szervezet kötelező megalakítását. Tehát létre kellett hozni a sajtókamarát. A film- és színművészek, rendezők, a színházi és filmipari alkalmazottak a színművészeti kamara felállításáról kellett, hogy gondoskodjanak. A két szférában csak magyar állampolgárságú kamarai tagokat lehetett foglalkoztatni. A kamarákban az összlétszám 20%-át a zsidók száma nem haladhatta meg (a numerus clausus 1928-as módosítása értelmében). A törvény előírásait érvényesíteni kellett 1938. december 31-ig. A törvény hatálya alá nem tartoztak, pontosabban a 20%-ba nem lehetett besorolni azokat a zsidó személyeket, akik tűzharcosok, vagy az első világháború hadirokkantjai voltak. A harci érdemekkel hasonló elbírálásban részesült az, aki 1919. augusztus l-e előtt áttért más felekezetbe, s vallását azóta gyakorolta, vagy ilyen család leszármazottja. Az ügyvédekre, orvosokra, mérnökökre ugyanígy vonatkozott a törvény, ameddig a 80-20%-os arány be nem állt. (Az újonnan felvett tagok száma az összlétszám 5%-át nem haladhatta meg.) A vállalatok fogalmáról, társadalmi kategorizálásáról az 1937. évi XXI. te. rendelkezett. Ez meghatározta, hogy adott vállalatokon belül kik azok, akik értelmiségi munkakörbe sorolhatók, ill. sorolandók. A zsidó alkalmazottak aránya a 20%-ot itt sem haladhatta meg, de az alkalmazottaknak bármilyen jogcímen kifizetett illetmény évi összege sem léphette túl ezt az arányt. A gazdasági élet sokoldalúságára és differenciáltságára tekintettel a végrehajtás ideje itt 1943. június 30-a volt, de rendkívüli esetekben és miniszteri engedéllyel meghosszabbíthatónak vélték 1948. június 30-ig! A vállalati kötelező adatszolgáltatást összekapcsolták az értelmiségi munkanélküliség leküzdésével, tehát az üzemek, vállalatok teljes személyi átvilágításával. Ahol ezt nem hajtották végre, vagy nem valós adatokat közöltek, a törvény lehetőséget adott (büntetésként) új vállalati vezető kinevezésére. (A harmadik zsidótörvény ezt már minden vállalat esetében kötelezően előírta.) A törvényjavaslathoz társult „új sajtórendszabályok" a végrehajtást kívánták nyíltan segíteni, támogatni. Hatályon kívül helyezték az 1914. évi sajtótörvényt, ill. annak néhány fontos paragrafusát, s a királyi ügyészség részére a köteles példány beszolgáltatását szabályozták. Ha a sajtótermék a 16 oldalt nem haladta meg, az ügyészségnek 48 órán belül kellett állást foglalnia a forgalmazhatóságról. Az egy nyomdai ívet (16 oldalt) meghaladó sajtótermékeket az ügyészség 8 napon belül lefoglalhatta, tehát addig nem voltak terjeszthetőek. Ha a kiadó itt vétséget követett el, első esetben 1 évig terjedő börtönnel volt sújtható, második esetben iparigazolványának bevonására ítélhették. (Itt 406