A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Dobrossy István: Miskolc politikai arculatának alakulása az 1920-1939 közötti országgyűlési képviselő-választások tükrében

egyetemi és akadémiai hallgatók száma 1894/1895-ben 6687 fő, 1913/1914-ben, az utolsó békeévben pedig 14 751 fő volt, tehát két évtized alatt megduplázódott a diplomát szerezni kívánók száma a történelmi Magyarország területén. A trianoni határokon belül (az egyetemek előterjesztése alapján a létszám-megállapítás miniszteri hatáskör volt) 1920/1921-re a következő felvehető „zárt számokat", vagy keretszámot tervezték: budapesti jog- és államtudományi karon (évfolyamonként) 500 fő, orvosi karon 600 orvos és 100 gyógyszerész, a hittudományi karon 50 fő, a bölcsészeti karon 300 fő, az egri, a kecskeméti, a sárospataki és a miskolci jogakadémiákon 60-60 elsőéves hallgató vehető föl. A budapesti műegyetem mérnöki szakára 300, az építészetire 100, a gépészmérnökire 450, a vegyészmérnökire 100 és közgazdászként is 100 hallgatót lehetett felvenni. Az egyetemi felvételik Budapestre, az akadémiai (jogi) felvételik négy városra, illetve vonzáskörzetére terjedtek ki. Debrecen egyetemi város szerepe megmaradt, a hittudományi kar 50, a jogakadémia 200, a filozófia pedig 200 hallgatót vehetett fel. A törvény végrehajtása még foglalkozott a pozsonyi és a kolozsvári egyetemekre felvehetők keretszámaival is. A kolozsvári egyetem 200 joghallgatót, 100 orvostanhallgatót és 30 fő gyógyszerészt vehetett volna fel. A pozsonyi egyetemre 200 jogász, 100 orvos és 100 filozófus kerülhetett volna az első évfolyamra.

5 Az új törvény égisze alatti beiratkozások 1920. október l-jén kezdődtek el, s a fenti számokból következően 3900-4000 főben határozták meg a felvehető hallgatók számát. Mivel a törvény felvételi kritériumként állította az erkölcsi feddhetetlenséget és a nemzethűség szempontjából való megbízhatóságot, szabad utat engedett a politikailag nem kívánatos elemek kirekesztésére a felsőoktatásból. A zsidó lakosság részvétele az első világháború harcaiban és áldozatvállalása nem volt megkérdőjelezhető (ezt még az első és második zsidótörvény is tiszteletben tartotta). Egy részük csatlakozása az 1918-as polgári demokratikus forradalomhoz, majd más részük részvétele az 1919-es tanácsköztársaság történéseiben viszont lehetőséget adott arra, hogy jobb- és szélsőjobboldali csoportok, de országgyűlési képviselők is a trianoni országcsonkítás kiváltotta társadalmi hangulatot fajvédő és antiszemita irányba tereljék, illetve egyetemi atrocitásokban is megnyilvánulóan terelték is. A törvény vitájában el is hangzott, hogy „az októberi forradalmat a magyar zsidóság nyakába varrni nem lehet. A vádat, hogy a zsidóság a megszálló románokat pénzelte és a fővárosban akarta tartani (ti. 1919. augusztus 4-től), csak általánosságban hangoztatják... Erre vonatkozóan adatokat sem a rendőrségen, sem a bíróságon nem találtam.. ."

6 Ennél is komolyabb parlamenti konfrontációt jelentett a törvénynek az a paragrafusa, amely kimondta, hogy az országban élő népfajokhoz, vagy nemzetiségekhez tartozók csak számarányuknak megfelelő mértékben iratkozhatnak be egyetemekre. Az országos 6%-os számarány-előírást ez nyilvánvalóan az ő esetükben haladta meg. Ez ellen tiltakozva fogalmazták meg, hogy „a magyar zsidóság nem cionista és nem engedi, hogy külön nemzetiségnek tekintsék. Mi zsidó vallású magyarok sohasem fogjuk elfogadni, hogy mi nemzetiség vagy zsidó nemzet legyünk. Mi és a mi apáink, és öregapáink százévekre visszamenően itt születtünk, itt dolgoztunk, s nekünk jogunk a törvény alapján egyenlő honpolgároknak lennünk, ettől minket senki nem foszthat meg."

7 Amikor a törvény élénk nemzetközi visszhangot váltott ki, s a zsidó egyesületek előterjesztésére azzal a Népszövetség is foglalkozott, csupán annyit konstatáltak, hogy az a trianoni 5 Országos Törvénytár, 1920. 17. szám, Bethlen P., 1925. 112-114. 6 Sándor Pál parlamenti hozzászólása, 1920. szept. 2. Bethlen P., 1925. 107-112. 7 Bethlen P., 1925. 110-111. 389