A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Gyulai Éva: Bor és kenyér I. Miskolc-toposzok az újkori országismereti irodalomban

A Miskolc környéki helységek szinte mindegyike a 17. századi pusztulás utáni képet, vagy az ebből való újjáéledés első jeleit mutatja a 18. század első harmadában. Annál nagyobb a kontraszt a környékbeli települések és Miskolc között, amelynek leírása az ország egyik legdinamikusabban fejlődő jelentős, vitális mezővárosát mutatja. A kora újkorban külön községgé vált Mindszentet Bél Mátyás önálló helységként tárgyalja: a tapolcai apátság faluja, Miskolctól kelet felé csak egy árok választja el, nem is tudják, csak az idevalósiak, hogy külön település, mivel Miskolccal egynek látszik. Papja katolikus, s nemrégen emelték templomát.

26 Miskolc természeti környezetére jellemző, hogy szőlőhegyek közötti völgyben fekszik, s a hegyek pajzsként védelmezik a várost délről és északról, míg nyugati irányban egy másik völgyre, keleten pedig síkságra tárul ki a völgy. A völgyeken csörgedez végig a Szinva. A város épített környezetét így jellemzi Bél Mátyás: Miskolcnak nagy a kiterjedése és több városrészre, utcára oszlik. A közepén van a piactér, a város legszélesebb utcája, amely a patak folyását követi. Ezt az utcát nagyobb házak is ékesítik, amelyek egyfajta jellegzetességet kölcsönöznek - az épületek többsége azonban igénytelen építésű, szalmával fedett, bár ezek között is találni szebbeket. Igen sok szabad és nemes embernek van itt ugyanis kúriája és háza, amelyek a többi épülettől nemesebb formájukkal is elütnek. Istennek szentelt temploma a helvét hitvallást szolgálja, és mivel magas helyen épült, messzire látszik, s fehéren ragyogó színével a város egész látképét uralja és ékesíti.

27 A város nevezetessége még az említett Mindszenti templom és az 1720-as évek végén elkezdett minorita rendház, de Bél kéziratában leírja az 1730-ban még épülő egyemeletes vármegyeházát, sőt azokat a latin nyelvű chronosztichonokat - az építés dátumát rejtő feliratokat - is, amelyekkel a megyeháza bejáratait díszítették.

28 Bél Mátyás a városképi nevezetességek mellett nagy teret szentel a város gazdasági, társadalmi, sőt mentalitásbeli arculatának is, leírásában nemcsak az elegáns kúriák járulnak hozzá Miskolc hírnevéhez, hanem a benne lakó neves - Borsy, Dőry, Szepessy, Mocsáry, Bük és Aszalay - családok is. A város lakosainak többsége a szőlő- és földművelésből, továbbá a táplálkozásra és öltözködésre megkívántató dolgokkal való kereskedésből él. Elég sokan űzik ugyan az ipart is, de ezeknek nincs elegendő munkájuk, s csak az segíthet rajtuk, ha a környező városokban tartani szokott vásárokat látogatják. Ilyenek elsősorban a szűrt és más parasztruhát készítő szabók - a szűrszabók -, akik otthon csinálják meg a ruhákat, aztán a vásárok idején elviszik a mezővárosokba és a szabad királyi városokba [...] Ezt teszik a vargák, csizmadiák és mások is. Vannak olyanok is, akik az állatokkal, ruhafélékkel... sóval, mézzel, hájjal, szalonnával, gyümölccsel, kenyérrel, fűszerszámokkal és más efféle dolgokkal való kereskedésből élnek. Bél Mátyás elsőként említi a híres miskolci kenyeret is: a kenyér, amit itt sütnek, messze földön híres, mert illatára és küllemére nézve valóban kiváló. Szépen megkel ugyanis a kovásztól, amivel dagasztják, belseje foszlós és hófehér. De híresek a szerdai és szombati piacok valamint az országos vásárok (melyek közül a leírás csak hármat említ, a híres áldozónapit kifelejti). A miskolciak életmódjában azonban a szőlő viszi a legnagyobb szerepet, nincs olyan, aki ne foglalkozna itt a szőlővel. Jófajta és nemes az itteni bor, zamatára nézve a tokajihoz hasonlít. S bár korán megsavasodik, mégsem utolsó dolog a vele való kereskedés. Amit eladni nem tudnak, kénytelenek maguk meginni, innen van a mondás: Miskolci törvény, aki megtöltenie], igya meg!'

29 Bél Mátyás említett, a miskolci 27 Bél M. 1984.66. zs

BélM. [1730k.]/b.45. 29 Bél M. 1984.67. 362