A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Gyulai Éva: Bor és kenyér I. Miskolc-toposzok az újkori országismereti irodalomban

Ez részint az adott helyi viszonyokból érthető, az ország újjászületésre várt. Kormányzatnak, nemes földesúrnak, polgárnak elvileg mind érdekében állt, hogy az adottságokkal minél sokoldalúbban tisztába jöjjön. Nem meglepő tehát, hogy a földrajzhonismereti irodalom művelői közt jezsuitákat, protestáns tanárokat, sőt külföldi egyházi és világi szerzőket is találunk."

3 Ennek az államismereti, honismereti érdeklődésnek leginkább - korabeli kifejezéssel - a chorográfia, illetve topográfia, vagyis országleírás és helyrajz műfaja felelt meg: az ország, vidék, helység jellemzőinek földrajzi, táji ihletésű, leíró jellegű összefoglalása. „A honismertető irodalom körébe elsősorban azok a forrásértékű munkák vehetők, melyeknek jellegét alapvetően a földrajzi, történelmi, esetleg néprajzi leírás, illetve ismertetés határozza meg, vagyis amelyek azért íródtak, hogy a tárgyul választott terület - ország, tartomány, kisebb vagy nagyobb tájegység természeti, gazdasági, demográfiai, nemzetiségi, vallási, művelődési viszonyairól, történetéről, valamint politikai (kormányzati és közigazgatási) rendszeréről, ún. közállapotairól nyújtsanak tájékoztatást." Az egyik legelső ilyen földrajzi-államismereti munka az osztrák jezsuita Michael Bonbardi műve is a Topographia címet viseli. Az országismereti irodalomban a közigazgatási határok és egyéb történetileg kialakult kategóriák érvényesülnek (országrészek, kistájak, járások, megyék, városok, bányavidékek, birtokok), s kevéssé a földrajzi értelemben vett tájegységek, így Bonbardinak a Magyarország helyrajzát tárgyaló először 1718-ban, majd bővítve 1750-ben megjelent - müve is vármegyék szerint közli az országról tudni érdemes legfontosabb adatokat. Természetes, hogy a török háborúk és a Habsburg-hatalom háború utáni új berendezkedése szempontjából fontos helyeket és intézményeket taglalja leginkább, nemkülönben - jezsuitaként - elsősorban az egyházi intézmények miatt nevezetes helységekről emlékezik meg. Az 1718. évi első kiadásban Borsod vármegyénél a régi fényét már elveszített, romokban heverő diósgyőri várnak gyönyörű természeti környezetét dicséri: Ez a vár egykor annak a hegynek keleti oldalán állt, melyet a legkiesebb erdők öveznek ma is.

5 A diósgyőri vár természeti szépségeinek ecseteléséhez Bonbardi is Oláh Miklós szavait hívja segítségül, tovább örökítve a diósgyőri madarak zengedezésének toposzát, az egykori várbeli életnek mintegy szimbólumát. Bonbardi művének 1750-ben megjelent átdolgozott kiadásában a Borsod vármegyéről szóló fejezet II. §-át a megye négy legfontosabb helységének szenteli (De Dios-Györino, Edelyino, Laddo ac Miskolczino), melyek között Sajólád kolostoráról, Edelény pedig a legszebb magyarországi épületekkel vetekedő kastélyáról nevezetes. A romos királyi váráról ismert Diósgyőr leírásánál Bonbardi 1750. évi kiadása is Oláh Miklós esztergomi érseknek a diósgyőri fülemülékről szóló szavait idézi, míg a másik nevezetességként a pálos rendnek a 18. században újjáépült itteni kolostorát említi. A jezsuita szerző topográfiájában Miskolc népes, kiváló boráról ismert mezővárosként jelenik meg, amelynek legfőbb nevezetessége a minorita atyák (egyébként az 1720-as években létesített) kolostora, illetve a tapolcai apátsághoz tartozó, szintén a 18. század első felében épült „gyönyörű templom" (a Mindszenti templom).

6 Bonbardi Miskolcnál még „emlékezetre érdemesnek" tartja a 16. századi mennykövek különös históriáját 3 Kosáry D. 1983. 150. 4 KávássyS. 1979.58. 5 [Bonbardi, M.] 1718. 143. 6 Miskolczinum demum, populo frequens ac praestantia vini notum oppidum occurrit. Praeter factum, curionem, minores Seraphici Patris filios incolas et conjunctam Tapolczensem Sancti Petri Abbatiam, aetate nostra magnifico adornatam templo, habét. [Bonbardi, M.] 1750. 508. 357