A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sümegi György: „Egyetlen dimenziónk a jelen” Szalay Lajos és László Gyula levelezéséből (1970–1991)

bervoltunknak különböző jellemvonásai kísérik a művészetek „történetét", ahol tehát hiba lenne úgy nézni szinte gépiesen, mechanikusan -, hogy egyik stílus a másikból nő ki. Nem, a stílusokat lényegbeli különbségek választják el egymástól s kötik egyúttal embervoltunk egyik-másik megnyilatkozásához. Ez volt egyik gondolatom, amit nem tudtam megvalósítani, a másik meg hogy minden korban és stílusban kétfajta ember mutatkozik meg: a befelé néző, magát emésztő és a kifelé alakító, homo faber. Ez lélektani terület, amelyet az ókorban a négy temperamentum tana jellemez, az újkorban az apollói és dionüszoszi alkat kettőssége. Gondolj arra, hogy egy korban, egymás mellett élt Leonardo és Michelangelo. A szelíd szemlélődő és a titáni lázadó. Jaj Lajos, Lajos belekeveredtem mesterségünk, hivatásunk távolról való nézésébe, jóllehet, mi csak esetenként és közelről vagyunk részesei! De most abbahagyom a levélírást, mert néhány perc múlva ebédre csöngetnek s képtelen vagyok a percek szorításában írni! Várj tehát, amíg megebédelek! (3 korty). Közben kaptam egy „kitüntetést" (ahogy Te is kaptál!), A Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjét. Nos, hát ez is megtörtént, nem tudom, hogy „Barátaim", hogy nem tudták ezt megakadályozni! Hát Tisztelt olvasóm és Lajos barátom, kedves Feleségeddel együtt szeretettel gondolok reátok. Maradtam, mint voltam: (László Gyula) 27. László Gyula Szalay Lajosnak 1991. VII. 3-án Szalay Lajosnak, aki vonalakból épít új világot és a XX. század Európájának egyik nagy művésze, írok mert régi barátok vagyunk s amíg Amerikában élt rendszeresen váltottunk levelet, de hogy hazatelepült, hírét se' hallom! Lajos! Hallom darvadozol - én is. Neked mi bajod? Nekem: szájüregemben van egy rosszindulatú daganat s most várom mikor vágják ki. Meg van tehát mindkettőnk öregségének az „áldása". így hát nyugodtan levelezhetünk ismét! Tavaly nyáron csináltam egy szobrot: a Boldogasszony, amint ölében tartja a kis Jézust, aki ölében átöleli a Szent Koronát. Régóta izgat ez a „téma", nem tudok számot adni, hogy miért, hiszen unitárius neveltetési! vagyok, igaz, hogy azt mondják rólam, hogy a „legkatolikusabb unitárius". De hát nem is ez a fontos, hanem a szobor. Ezzel megjártam, mert famagot készítettem a gipsz alá, de sajnos ki is foltoztam, hogy jobban kövesse a szobor formáját és Hungarocellt használtam. Ez pedig szívta a gipsz nedvességét s állandóan behorpadt, levált a gipszköpeny. Úgy hogy valahogyan összehoztam, hogy „majd a bronzban". Hát ezt nyögöm 2 hónapja, merthogy a bronz istentelenül kemény: csiszolom kis géppel, üvegpapírral, reszelőkkel, kalapáccsal, poncokkal, néha úgy zeng mint a harang, s ezért pesti lakásban nem is tudom csinálni, majd a nyáron - ha lejutunk operációm miatt - a Balatonnál, a kertben megdolgozom, mert szeretném, ha utánam olyant hagyhatnék, hogy ne kelljen szégyenkeznem miatta - a föld alatt! Ezzel töltöm most az időmet a műtétre várva. Ilyenkor persze - akik megtudták - elárasztanak tanácsokkal, én pedig semmit sem törődök vele. Ma kaptam a Szövetségből egy gépgrafikus névsort s abban látom címedet, amit más forrásból is megkaptam már s gondoltam írok, te főiskolás korunk nagy eszményképe, a vonalak varázslója. Hidd el valóban úgy volt, hogy felnéztünk reád a Főiskolán. Te meg ingva-hintázva jártál, hogy agyad mindig egyforma magasságban legyen. Az a társaság, amelyik akkor együtt volt, nem hozott szégyent fiatalságunkra, hiszen ott voltál Te, Jaski, Szabó Vladimír, Borbereki, Tóth Menyus, Konecsni s jómagam, meg a külső bolygók Bartha Lacika, Máyer Árpi, Pituk Jóska, Bence Laci, Blau (később Bán) Béla s kisebb-nagyobb társaik. A minapjában szereztem egy kis Rudnay tájképet, rendkívül egyszerű, de zöldjei előtt csak imádkozni lehet! Remekmű. Érdekes Lajoskám, nem emlékszem festményedre egyre sem, vagy nem is festettél soha? Magamról tudom hogyha 3-4 oldalas sűrűn tele írt levelet kapok felsóhajtok Uramisten s ezt mind kell olvasnom! - így hát nem írok neked sem többet, mint ezt az oldalt s ebben is voltaképpen csak egyetlen kérdést: hogy vagy, miért nem írsz? csak nem bántottalak meg valamivel - akaratom ellenére! Amit te megtettél világszínvonalon, én ugyanezt megtettem régészeti munkásságomban s így kezet foghatunk. Neked is sok gáncsolod volt s van nekem is - kezet foghatunk. Te is darvadozol - én is, kezet foghatunk. Mindketten jó emlékeket őrzünk egyik a másikáról - kezet foghatunk. Maradjunk e kézfogásnál s el ne felejtsed kedves Feleségednek átadni tiszteletemet és kézcsókomat, téged meg erős szeretettel ölel barátod: (László Gyula) 496