A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Szörényi Gábor András: A csorbakői vár története 1648-ig

Valószínűleg Újház kolostorában temet­kezett Perényi Imre kisebbik fia, István is. Bár síremléke nem itt került elő, forrásaink sincse­nek arról, hogy ide temették volna, mégis azt kell feltételeznünk, hogy Perényi István végső nyughelye is a nyárádi pálosok rendháza volt. Az 1437-ben elhunyt Perényi István asztal­nokmester vörös márvány sírköve ma a rudabányai református templom belső keleti falában látható (21. kép). Ezen emlék is a pálos kolostor szentélyének padozatán kophatott meg, majd onnan került másodlagosan Rudabányára. Nem ismerjük az átszállítás időpontját, de feltételezhető, hogy a török pusztítások után közvetlenül elszállították a még ép síremléket. Perényi István sírköve 169 cm hosszú, 91 cm széles, 11,5 cm keretszélességű, 6,5-9 cm betűméretű minusculás betütípusú köri­ratában három nagy kezdőbetűvel. Címerpajzsa jobbra dől, benne ötágú liliomos koronán két, karmos madárlábon álló, jobb profilban ábrázolt sasszárny, amelyekből jobbra néző szakállas férfiprofil bontakozik ki. A kép hátából egyenes hajfonat nyúlik ki. A pajzs bal felső sarkában jobbra néző csőrös sisak, tetején a címerkép ismétlődik. A pajzs és a sisak mel­lett mindkét oldal szabad részeit eres, nyeles levelekből álló takaró tölti ki. A sisak mögött a bal oldalon kétfúlü kanna látható három szál virággal. A sisakdísztől jobbra a Sárkányrend jelvényét figyelhetjük meg: farkát a nyaka köré tekerő sárkány, fölötte sokágú görögkereszt alakú csillaggal. A félprofilban ábrázolt portré jellegű férfifej egy újfajta naturalisztikus ter­mészetlátás bizonyítéka. A 6,5 cm széles keret mélyített sávjában domborúan faragott belülről olvasható körirat van, mely a kő jobb felső sarkában lévő kiszélesedő szárvégződésű görögkereszttel indul: + Hic oby magnificf -dn _ s -sthnűs • /filius emerici -de -peren -senissimi- Principis domFsig ... / ... / ... is • dapiferoü • magi • Anno • domini • m° • CCCC 0 • XXXVII A szavakat csúcsukra állított kis négyzetek választják el egymástól. A számok végződését kis vésett o betűkkel jelölték. A körirat feloldása: Hic obiit magnificus dominus Stephanus filius Emerici de Peren serenissimi principis domini Sig[ismundi ... reg]is dapiferorum magister. Anno domini M CCCC XXXVII. 163 (Itt fek­szik nagyságos Perényi Imre fia István úr a legkiválóbb Zsigmond fejedelem királyi asztalnok­mestere.) A sírkövön szereplő kanna a Mértékletességi, vagy más néven aragóniai Kannarend (ordo temperantiae, ordre de la vasé de la sainte Vierge) jele. Ezt a rendet Aragóniai V. Alfonz alapította a szent szűz tiszteletére 1410-ben. A jelvénye az apró kannákból összeszerkesztett lánc, amelyben mindegyik kannából 3-3 liliom nő ki. Középen egy félholdon áll Szűz Mária jobbján a kis Jézus­sal, baljában egy jogarral, amelyről szárnyas griff függ alá. Ez a griff tartja a rend jelmondatával ellátott szalagot: „per bon amour". 164 21. kép. Perényi István sírköve a rudabányai református templom falában EngelP.-Lővei P.-Varga L., 1983, 36-37. Csoma-CsergheőG., 1888. 295-300. 220

Next

/
Oldalképek
Tartalom