A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Békési Gábor: „Maradok szeretve tisztelő barátod...” Telepi György a dokumentumok tükrében

György először a nagykárolyi bazilita atyáknál majd a szatmári gimnáziumban tanult, és 1818-ban már Szatmár megye főjegyzője mellett írnokoskodott. Az 1818-1820 közötti időszak vezetett a döntő fontosságú fordulathoz életében: a Megyeri-színtársulat látogat Szatmárba. Telepi csatlakozik hozzá, de egy év múlva - állítólag betegsége következtében - átmenetileg abba kell hagynia a színészi életet. Erről a pár évről nem sokat lehet tudni, de nem lehetetlen, hogy nem betegsége miatt szorult „kényszerpihenőre" az ereje teljében levő fiatalember, hanem külföldön járhatott tapasztalatszerző és tanulmányi úton. Mivel 1821-től gyakorlatilag nyomon kísérhető, mely társaságoknál dolgozott, logikusan következik, hogy külföldön csak ezt megelőzően járhatott. Eredeti szándéka szerint valószínűleg teológiát hallgatni ment, hogy eleget tegyen apja kívánságának, de valójában színházművészettel foglalkozott. Szinte csak a családi hagyomány őrizte meg bécsi és müncheni útjának emlékét, ugyanis konkrét bizonyítékait nem lehet találni. Az idegen nyelven túl valószínűleg színészetet, díszletezést, festészetet tanult illetve figyelte a külföldi példákat; magánúton több intézménybe, egyetemre, számos oktatóhoz ellátogathatott, de a részletek felderítése további búvárlatokat igényelne a hivatalos dokumentumokban. Hasonlóan csak következtetni lehet, hogy tehetséges, naturalista festő lévén, a festészetet, közelebbről pedig az olajtechnikát neves festőktől tanulhatta. Akadémiára valószínűleg nem volt pénze sem neki, sem a családnak, ő viszont a fiát már neves akadémiákra tudta bejuttatni. Hazajövetelét követően önállóan tudott alkotni, saját szerepkörében jól megfelelt az elvárásoknak: nem véletlenül került tehát hamarosan a színház vezetés élére. Életének, szakmai működésének további korszakolását a következő módon vázolhatjuk: 1. 1821-1826: vándorszínészet kora; 2. 1826-1833: az abaúji színtársulattal Kassán; 3. 1833-1837: a budai várszínház; 4. 1837-1855: a Pesti Magyar Színház illetve a Nemzeti Színház tagja; 5. 1855-1874: Diósgyőr, nyugalmazott színész, községi bíró; 1861-1864: Tibolddaróc, nyugalmazott színész, községi bíró; 6. 1874-1885: Tárd, nyugalmazott színész. 1821-től a székesfehérvári, nagyváradi, debreceni és kolozsvári, majd később a miskolci színésztársulatoknál szerepelt, Ballá Károllyal Debrecenben és Nagykárolyban színigazgató is volt. Leghűségesebb kutatója, Cenner Mihály írja, hogy Fehérvárott komikus szerepben Telepi nagy sikert aratott.

6 Kezdetben csupán díszletfestőnek jelentkezett a Megyeri-társulatba, hamarosan megtanulta a szerepeket is, ez a magyarázata annak, hogy Fehérváron már színészi feladatokat bíznak rá. „Valódi gyöngye volt a vándorszíntársulatoknak - írta Fáy András - mint festő, decorateur, gépész, építész, requisiteur, tűz-, fény- és árnyjátékos. E mellett ügyes és takarékos... (idézi Szinnyei) Sokoldalú használhatóságát nagyban emelte az, hogy azonfölül mint egyike a jobb fordítóknak, a színpadi műsor körül is érdemeket szerzett magának." Ez az időszak a színház hőskora. Kelemen László, Megyeri, Egressy, Déryné, Kántorné, Szentpétery egyik részről, Jókai, Petőfi és Vörösmarty, sőt később Arany a másik részről mind-mind részesei voltak a korai magyar színjátszásnak, azonosultak az eszméjével, valami új, erős társadalmi mozgatóerőt véltek benne felfedezni. Magas 6 Cenner M., 2002. 411