A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

VIGA Gyula: A gazdaság, társadalom és kultúra változása a Bodrogköz 18-20. századi műveltségében

korábbi takarmány bázisát a földművelés struktúrájának átalakításával, hanem a vízrendezés, a korábban hasznavehetetlen területek nagy részének felszámolása teremti meg mind a legelőterület, mind a szántók kiterjesztésének lehetőségét. A korszak azonban, mind a jobbágyfelszabadítással, mind a nagyon lassú polgárosodással egyszerre indít extenzív és intenzív gazdasági folyamatokat. Az állattenyésztés és a földművelés egyensúlya a határhasználatban meglehetősen kimért, a nagy gazdasági hasznot jelentő hízóállat-nevelés így jórészt kiszorul a falu határából: hasonlóan más bodrogközi falvakhoz, más települések legelőire hajtják azokat tavasztól őszig. Jellemző volt Kisgéresre a korai burgonya termesztése, ami nem csupán az állattartás takarmányozása felé hat, de jelentős piaci bevételhez is juttatja a paraszti üzemeket. A szarvasmarhatartás szerkezetéből fakadóan a fogatolásban egészen a második világháborúig megmarad a szarvasmarha dominanciája, ami - az értékesítési lehetőségekkel együtt - konzerválja a nagyszarvú magyar ökrök tenyésztését. Sajátos adottsága viszont a település népének a helmeci hegy, ahol jobbára saját fogyasztásra termelnek bort századunk első felében. A szőlészkedés századunk dereka óta fokozatosan intenzív ágazattá alakult, amiben - többféle módon - szerepe volt a közös gazdálkodásnak is. Extenzív technikája és fajtaösszetétele ellenére, jelentős hasznot adott a lakosságnak a szőlőhegyeken termő cseresznye is, aminek az igényesebb művelése már nem volt érdemes befektetés a géresi parasztemberek számára. A bor és a karakteres pincesor ma már jelképe a falunak és az ott élőknek. Lényegében kedvezőnek nevezhető a falu közlekedésföldrajzi helyzete. Mind országúton, mind - Nagygéres vasútállomása révén - jó lehetősége volt a lakosságnak a javak cseréjére. A kereskedésnek annak ellenére nagy jelentősége volt a falu gazdasági életében, hogy a parasztüzemek döntő többsége kisbirtokon gazdálkodott, s századunk első felében igazából nem is volt nagygazda a faluban. Az önellátás mellett, olykor a saját fogyasztás rovására, számottevő hasznot hozott a szőlő és a gyümölcs. A valódi mobilizálható tőkét azonban a szarvasmarha, főleg az ökör hizlalása és értékesítése jelentette. A kereskedelembe döntő módon avatkoztak bele a 20. század politikai történései. A trianoni döntés megfosztotta a tájat organikus egységétől: a Bodrogköz északi része Csehszlovákia, a déli pedig Magyarország végvidéke lett. A bécsi döntést követő pár év után, tovább súlyosbította a helyzetet a közép-európai államok területének újabb módosítása: a Szovjetunió új határa elvágta a Felső-Bodrogközt a Kárpátaljától is. így nem csupán az anyaországi piacok vesztek el, hanem a különösen az állatkereskedelemben fontos - kárpátaljai vásárok is. Valódi vákuumba, gazdasági zsákba került Kisgéres, hasonlóan a Bodrogköz határ menti településeihez. Mindezt csak részben enyhítette, hogy - éppen a regionális változások következtében - Királyhelmec helyi centrummá vált, s részben felszívta a környező falvak, köztük Kisgéres nem túl jelentős élelmiszerfeleslegét. Aligha tévedünk, ha a helyi társadalmi struktúra mellett, ezzel a gazdasági helyzettel is magyarázzuk azt, hogy a közös gazdálkodás igen hamar elfogadást nyert, s ma is olyan adottság, amit már nem csak a kisgéresiek, hanem a környező bodrogközi falvak is szinte alternatíva nélkülinek mondanak. A nehéz szociális helyzet valójában soha nem hagyott sok kitörési lehetőséget, s konzervált bizonyos elvárásokat is. Kétségtelen tény azonban, hogy Kisgéres népe többségében összehasonlíthatatlanul magasabb életnívót mondhat magának, mint a második világháború előtti elei, s ez nem egyszerűen a 20. század második felének „haladásával" magyarázható. A munkaközpontú paraszti társadalom átalakulása itt is sok vonatkozásban megfigyelhető, de az sem kérdéses, hogy a géresiek a föld és a munka szeretetét - különösen az idősebb generáció tagjai - a közös 391