A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

VIGA Gyula: A gazdaság, társadalom és kultúra változása a Bodrogköz 18-20. századi műveltségében

gazdálkodás időszakában is megőrizték. Ez segítette hozzá őket ahhoz, hogy a falu ma nem egyszerűen elfogadott, hanem sok tekintetben minta is a környező települések számára, jóllehet azok népe korábban megmosolyogta, finoman kigúnyolta a géresiek ezen tulajdonságát. A géresiek kényszerű, ám a korábbi birtokstruktúra szélsőséges ellentmondásait részben „feloldó" közös gazdálkodása, az oda is átmentett föld- és munkaszeretete tehát előnyös helyzetet teremtett a megváltozott körülmények között, egyszersmind át is törte a konzervatív paraszti hagyományokat: a polgárosodásban a géresiek utolérték a táj gyorsabban modernizálódó falvait. b) Marcsa és Pacin viszonya Ha Kisgéres megítélésében, viszonyrendszerében egyértelműen tükröződött a tradicionális kultúra átalakulása, az ahhoz való mentális és közösségi viszony, nem utolsósorban ennek a kívülállók részéről való megítélése, akkor kézenfekvő volt együtt megvizsgálni és összevetni két szomszédos települést, amelyekről már az előzetes vizsgálatok is sejtették, hogy eltérő a polgárosodáshoz, modernizációhoz való viszonyuk. Karcsa és Pacin - két szomszédos település - kapcsolata abban is sajátos, hogy két évtizeden keresztül közös tanács irányításával működtek, a népesség jelentős része közös termelőszövetkezetben dolgozott, de ezen kívül is, a mindennapi élet számos találkozási alkalmánál tükröződött az egymásról alkotott - megörökölt - kép, benne a saját elődeik öröksége.' A két, földrajzilag hasonló adottságú település népének életstratégiája lényegében a vízrendezést követően, a 19. század utolsó két évtizedében kezdett erőteljesebben elágazni: a birtokstruktúra és a társadalmi mobilitás volt e folyamat tükrözője. A vízrendezéssel kiterjedt karcsai határ müvelése - a széles zsellér-, ill. mezőgazdasági cseléd réteg ellenére - hozzákötötte a földhöz a karcsaiakat, s a munkaközpontú paraszti mentalitásuk a közös gazdálkodás időszakáig megmaradt. Pacin nincstelenjei közül számosan az Amerikába való kivándorlással reagáltak a kialakult helyzetre, ahonnan pénzt hozva/küldve igyekeztek földhöz jutni. Itt gyorsabban alakult a pénzgazdálkodás, a faluban a 20. század elejétől nagyobb számban - főleg zsidó - üzletek nyíltak, s a népesség egész mentalitása sokkal polgárosultabb volt, mint a kaparkodó, a paraszti munkában magát megnyomorító karcsaiaké. Szerepet játszott a páciniak szemléletének és habitusának átalakulásában a helyi Senyéi-kastély és annak népe: a ruházkodásban és a hajviselet alakulásában számos alkalommal közvetlen hatás is kimutatható Lényegesebb ennél, hogy a páciniaknak a helyi bárói birtokon mindig volt lehetőségük részes-, ill. bérmunkára, emiatt nem kellett elmenni a faluból. Aki elment, az ki is szakadt a falu paraszti közösségéből. Erőteljesen befolyásolta Pacin népének 20. századi sorsát az, hogy a trianoni határ szélén fekszik, a helybeli katonaság, határőrség jelenléte erősen befolyásolta a helybeliek szokásait, viselkedését, beleértve a házasodás körét is. Másfajta minták voltak számukra, mint a karcsaiaknak. A közösségi normák és azok kontrollja is gyorsabban változott, a karcsaiak lényegesen tradicionálisabbak, konzervatívabbak maradtak. Különösen tanulságos eredménnyel járt az egymásról alkotott kép, egymás megítélésének vizsgálata. A páciniak büszkék a mozgékonyságukra, a társadalmi mobilitásukra: például a falujukból nagyobb számban kikerült értelmiségire. A páciniak jártak elöl a másikról alkotott értékítéletben: a karcsaiakat - finoman szólva - elmaradottnak, butábbaknak tartják. Amíg a páciniak lenézték a munkába beleszakadó karcsaiakat, addig a karcsaiak lustának, a közösségi normákat be nem tartónak mondják a páciniakat, 1 Viga Gy., 1999. 1127-1155. Miskolc 392