A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

SISKA József: Bodrogközi átkelőhelyek

BODROGKÖZI ÁTKELŐHELYEK SISKA JÓZSEF A Bodrogköz a történelmi Magyarország egyik legvizenyősebb részeként rögződött a köztudatban. Ennek a vélekedésnek kétségtelenül van valóságtartalma, hiszen hosszú századokon át az itt folyó termelő gazdálkodás eredményességét leginkább befolyásoló külső tényezőként voltjelen a víz.

1 A sűrűn megismétlődő áradások ellen már a középkortól okmányokkal igazolhatóan védekeztek. Ezek a próbálkozások csak lokálisak maradtak. Nem hozhattak olyan eredményt, mint a Tiszán 1848-ban elkezdett, majd a Bodrogon, Latorcán és a kistáj egész területén több, mint száz éven át tartó ár- és belvízvédelmi munkák.

2 A közelmúlt megismétlődő rekord árvizei megerősítették azt a nézetet, hogy az őselem elleni küzdelem soha nem lankadhat és a körülmények változásával összhangban mindig új, hatékonyabb stratégiát kell alkalmazni megfékezésére. A domborzati és a vele összefüggő hidrológiai viszonyok alapvetően befolyásolták a Bodrogköz település- és úthálózatának kialakulását. A magasabban fekvő, dombokkal tagolt északi, északkeleti régiókban sokkal több a helységek száma, mint a déli, délnyugati vizenyősebb részeken. A két terület között fekvő Hosszúrét mocsara szinte teljesen elzárta egymástól az északi és déli vidékeket. Kiscigánd, Nagycigánd, Karád, Kenézlő, Viss, Zalkod népessége a Tiszán átkelve könnyebben jutott el a szabolcsi Rétköz falvaiba, mint a tőlük északkeletre fekvő bodrogközi településekre. A szomszédos kistájakkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok fontossá tették a vizeken átvezető gázlók, révek és hidak szerepét. Tanulmányomban ezekről adok történeti áttekintést, s különböző forrásokból szerzett, de teljes körűnek nem mondható információim felhasználásával. Gázlók Alacsony partszegélyű, lassú áramlású, kis medermélységü folyószakaszokon alakultak ki olyan átkelők, ahol gyalog, lóháton, szekérrel, minden veszély nélkül át lehetett menni a túlpartra. Különösen a hadvonulásoknál, a vásárra tömegesen hajtott háziállatok átjuttatásánál volt nagy jelentőségük ezeknek a helyeknek. A halványuló emlékezet csak a tájegység belsejében lévő Karcsa, Tice, Fűzes-, Török-, Dedej-éren és a kisebbnagyobb mocsarakon lévő gázlók helyét őrizte meg. A Bodrogközt határoló folyók egykori gázlóiról a katonai leírások számolnak be. Az 1784-es hadászati felmérések említik először. A dokumentum és a hozzá kapcsolódó térképlapok szerint a Tiszán: Leányvárnál, Nagycigándnál, Kenézlőné], a Bodrogon: Olaszliszkánál, Végardónál, Szerdahely1 Valter /., 1974., Borsos B., 2000. 2 Siska J., 1986. 299